Érzelmek kavalkádja • Unfinished

•𝟐•

'— Jól vagy? - fordult felém a fiú, mire nekem kikerekedtek a szemeim.

Ő az a fiú, akinek visszaadtam a kutyája labdáját.'
A hirtelen felismerés miatt csak csendben bámultam a fiú sötét barna - már-már fekete - íríszeibe.

— Heló? - tette egyik kezét vállamra, ami kizökkentett.

— I-Igen, persze.. Bocsánat, én.. - nyeltem egy nagyot, hogy normálisan tudjam folytatni, de esélyem sem volt rá, hiszen mellém viharzott Sky.

— Úristen, jól vagy, Zoe? - ölelt szorosan magához. - Láttam. Mindent láttam és nem segítettem.. Bocsánat. - motyogta hadarva.

— Ne aggódj! - mosolyodtam el halványan, visszaölelve a lányt, majd eltolva őt magamtól mutattam végig magamon. - Kutya bajom! Menj vissza, érezd jól magad nyugodtan. - biccentettem a tömeg felé.

— Biztos? - kérdezte bizonytalanul, én pedig rábólintottam. Azzal el is tűnt és megint csak a fiút láttam magam előtt.

— Figyelj, szerintem.. Menjünk ki a tömegből. - vetette fel az ötletet, mire én csak hevesen kezdtem bólogatni. Igazából mindenre szükségem volt, csak a tömegre nem.

Megragadta a kezemet, és elindultunk ki a tömegből. Őt követtem és valahogy nem akartam elveszíteni. Biztonságban éreztem magamat vele. A bárnál leültünk egymás mellé, mire én megkönnyebbülve kifújva a levegőt támasztottam könyökeimet a pultra és tenyereimbe temettem arcomat.

— Szeretnél.. Esetleg inni valamit? - szólított meg a fiú óvatosan.

Semmi hátsószándék nem hallatszódott a hangjában. Rendesen és óvatosan kezelt. Ezért is bólintottam rá. Amint kikaptuk az italokat belekortyoltam párat, és már is könnyebbnek éreztem magam. Végre meg tudtam köszönni, hogy megvédett.

— Köszönöm, hogy jókor voltál jó helyen. - ejtettem felé egy apró mosolyt.

— Semmiség. - mosolygott vissza, majd hirtelen közelebb hajolva kezdte arcomat tanulmányozni pár másodpercig. — Te vagy az a labdás csajszi, nem? - vakarta meg tarkóját.

Halkan felnevettem a becenéven, majd bólintottam. - Igen, azt hiszem én lennék. Bár jobb szeretem ha a keresztnevemen hívnak. - tűrtem egy tincset fülem mögé.

— Noah. - nyújtotta kezét bemutatkozásként.

— Zoe. - ráztam vele kezet.

Ekkor pillantottam le és láttam meg enyhén véres, lila, illetve piros kezét.

— Sajnálom.. - böktem ki halkan.

— Esküszöm ha még egyszer bocsánatot kérsz bedoblak a tömegbe. - forgatott szemet játékosan sóhajtva, mire én nem tudtam mást, csak elnevetni magamat. - Kötelességem rendbe tartani a klubbomat. Na meg ki ne segítene, ha látná, hogy egy lányt bántalmaznak? - nézett szemembe.

— Várj várj.. - kicsit tompa voltam az alkoholtól, így vissza kellett játszanom fejemben a mondatait. - Ez a te klubbod?

— Hát enyém meg apámé. - biccentette fejét oldalra. - Nem szeretek kérkedni. - passzírozta össze ajkait két pillanatra, majd megköszörintve torkát nézett le combjaimra. — Nagyon fáj..? - utalt arra, hogy az a pöcs belemarkolt teli erőből.