Börtön

1. Fejezet

A fogda falairól csendesen folydogált a lecsapódott pára. Néhány halk nyöszörgés, köhintés vagy imádság zavarta meg a börtön síri csendjét.

A cellák pár méterenként egymástól, mint apró barlangok helyezkedtek el. A sötétséget csak az a pár régi fénycső törte meg, amik a mennyezetről lógtak a folyosóra. Így néhány gyér fénysugár megvilágította az apró cellák belsejét is.

Néhányuknak ez a halvány fényforrás is elég volt, hogy megnyugvást nyújtson. Hiába voltak majdnem mind gyilkosok és bűnözők, az állandó sötétség még őket is megrémisztette.

Egy rab volt, akinek nem jutott a sárgás fénynyalábok érintéséből, ezzel megfosztva az utolsó olyan dologtól  is, ami megóvná saját elméjétől.

A folyosó végén levő cellát több méter választotta el a többitől, és az ott időző rabot nem a szokásos fém rács védte, hanem egy annál robusztusabb oszlopokkal megerősített beton fal. Ez igazság szerint inkább a külvilág védelmére szolgált, bár mindannyian tudták, hogy ha fogjuk valóban szökésen törné a fejét, akkor ugyan bármilyen mélyen is lehet a zárkája és bármilyen vastagságú beton veheti körbe, meg se kottyanna neki a szabadulás.

A nehéz ólom ajtón keresztül ellenőrizték, illetve adtak neki élelmet és vizet. Az őrök mind háborút megjárt, anbu katonák voltak. Rengeteg halállal, borzalommal és még több eszelőssel, rossz útra tért shinobival találkoztak.  Azonban a speciális zárka lakója valahol még így is megrémítette őket. Kételkedtek benne. Kiszámíthatatlan volt és azok alapján, amiket korábban tapasztaltak tőle, semmi sem garantálta, hogy nem akarja újra elhagyni a falut. Vagy ami rosszabb, hogy nem szegül ellene.

Pedig páran próbálták menteni a renoméját, ami nem ment túl jól ahhoz mérten, hogy  Hatake Kakashi újdonsült  Hokage már a tárgyalásokra készült a Kagekkal. Főbb témáik a háború utáni béke fenntartása és az egyetlen Uchiha sorsa volt.

Uchiha Sasuke némán ült az őt körülvevő végtelen sötétségben. Szemeit kötés fedte, illetve megmaradt jobb kezét a felsőtestéhez szorította piszkos uniformisa, így téve cselekvésképtelenné. Mások már valószínűleg megpróbáltak volna magukban kárt tenni, még így is, de az Uchiha zokszó nélkül tűrte az elmúlt napokat. Lelke már jóval viseltesebb volt annál, hogy múltbéli tetteinek emléke önpusztítást, őrületet váltson ki belőle. Nehéz lenne azt mondani, hogy nem érzett elmélyülő nyomást a mellkasában, amikor eszébe jutott hogyan és hányszor próbált ártani azoknak, akik szerették és támogatták. Azoknak, akik akkor is küzdöttek érte, amikor őt elnyelte gyűlöletének mélysége, de egyszerűen elfogadta, hogy van, amin már nem tud változtatni.

Túl sok időt pazarolt már arra, hogy olyan dolgokat, embereket, eszméket kergetett, amik nem hozhattak igazi változást. Annak idején a bosszú úgy lebegett a szeme előtt, mintha azzal felülírhatta volna a mészárlást, mintha úgy visszakaphatta volna szerető családját.

- Doktor nő, kérem! Tudja nagyon jól, hogy ilyen kirívó esetben nincs lehetősége látogatásra. – gondolatait egy távolinak ható mormogás zavarta meg . Nem tudta tisztán kivenni a szavakat az őt körülvevő több tonnányi betonnak, földnek meg még kitudja minek köszönhetően.

Továbbra is nyugodtan ült, de mégis kis izgatottságot érzett, hogy hosszú idő után beszédet vagy valami hasonlót hallott a fal túloldaláról.

Alapvetően jogosnak tartotta bebörtönzését, még ha nyilvánvaló volt, hogy a háború végéhez és a győzelemhez nem kis részben járult hozzá. Volt csapattársait, mesterét háborús hősként ünnepelték az egész faluban és azon is túl, míg ő egy dohos cellában rohadt hosszú napok, de talán már hetek óta.