Börtön

6. Fejezet

Haruno Sakura erős nőnek tartotta magát. Az elmúlt évek és a háború eseményei céltudatos, hajthatatlan emberré formálták a fiatal kunoichit.

A környezetéből érkező elismerő vélemények, büszke pillantások, mind azt jelezték számára, hogy jó irányba haladt. Maga is kezdte elhinni, hogy hátra hagyta tehetetlen kamasz énjét, akiben nem látott már mást, csak egy kiszolgáltatott, erőtlen, hisztis, felszínes fruskát. 

Keserűszájízzel gondolt vissza a múltbéli önmagára, aki semmi mást nem tartott szem előtt csak, hogy felhívja magára egy bizonyos személy figyelmét. Ezért próbált meg jól teljesíteni az akadémián, na meg ezért figyelt oda fanatikusan a külsejére, különös tekintettel a hosszú rózsaszín hajzuhatagára.

Szerencsétlennek és kétségbeesettnek látta utólag gyermeteg próbálkozásait, amikkel többnyire csak távolabb sodorta magától volt csapattársát. 

- Emlékszel Sakura, hogy mennyit versengtünk csak, hogy Sasuke ránk pillantson?

A szőke nő nevetése betöltötte a kis szobát. Sakura felpillantott a kezében szorongatott fényképről, amin a 7-es csapat pózolt. Kínosan elmosolyodott.

- Szörnyűek voltunk. – szégyenpír festette meg az arcát. – Ha arra gondolok milyen undok voltam másokkal szemben, főleg Narutoval.

- Hé! Azért az Uzumaki se volt semmi. Kész csoda, hogy Kakashi nem bolondult meg tőletek. – Ino szavaitól Sakura mellkasát egy kis nyomás, bűntudat lepte el. Kakashira mindig is számíthattak, többször kockáztatta az életét értük, és ők ezt folytonos vitákkal, gyerekeskedéssel és panaszkodással hálálták meg. – Ugyan már! - látva a lány arcát, Ino megpróbált inkább lelkesítő lenni. - Aztán nézd milyen jól sikerültetek! Csak úgy emlegetnek titeket, mint az Új legendás hármas. Narutoból valóban Hokage lesz. Te vagy jelenleg az egyik legerősebb shinobi, meg van benned minden, hogy túl szárnyald a mestered, aki nem más, mint az Ötödik Hokage. Sasuke pedig... Sasuke pedig... - elhalkult. 

- Sasuke pedig ismét az Isten tudja hol van és mit csinál! – csattant fel a rózsaszín, kezéből kiesett a kép a többi földön heverő lom közé. Arcát elöntötte a forróság és érezte, hogy a hiábavaló düh, csalódottság és a kétségbeesés egyszerre veszi át a hatalmat agya felett. - Azt se tudom jól van-e...

Rengetegszer gondolt rá, de ennek soha sem adott hangot. Magában játszotta le újra és újra, a távozása előtti pár nap mozzanatait. Annyi kérdés, kíváncsiság és bizonytalanság maradt benne Sasuke szavai és félszeg érintései után. Azt gondolta, vagy legalábbis remélte, hogy a történteket követően a fiú majd ír neki. Azonban, már négy hónap telt el és még egy levél sem érkezett az Uchihatól. Sakuraban pedig csak nőtt az elnyomott frusztráció. 

Ino szavak helyett inkább közelebb kúszott és átölelte a zaklatott barátnőjét, aki először vonakodott, de aztán kisgyermek módjára simult a copfos karjai közé. 

Kettejük kapcsolata az évek alatt igazi barátsággá vált. Persze ugyanúgy megmaradt közöttük a versengés, de az egyéni sikereik már nem váltottak ki irigységet egyikükből sem. Tiszta szívvel tudtak örülni a másik eredményeinek.

A Yamanaka lány csak úgy, mint Sakura sokáig kergette az Uchiha kölyköt, aki még annyira se foglalkozott vele, mint barátnőjével. Ino mindig is olyan partnert szeretett volna magának, aki csodálja őt, ezért hamar megunta, hogy figyelme és zsenge érzései viszonzatlanak maradtak. Szülei kapcsolata kiváló minta volt, édesapja rajongott az édesanyjáért. Az idősebb Yamanaka folyton meglepte feleségét apróságokkal, és még ha a külvilág számára ez nem is volt jól látható, a férfi igyekezett mindenben szerelme kedvére tenni. Ilyen kapcsolatot szeretett volna Ino is.