A Titok Feltárul [ HP fanfiction ]

- 1. fejezet -

Margaret Winifred Carter idegesen tépkedte szét a lányának címzett borítékokat. Éjt, nappallá téve azon ügyködött, hogy egy levél se kerüljön Alexis kezébe, ami teljesen lerombolná a szépen felépített mugli életüket. Tizenegy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az ősi Montague vezetéknevet elhagyva, egy szokványos Carterre változtatja meg. A családja egyetlen varázstalan gyermekeként, nem volt maradása, mint kvibli.
A házba sietve a vezetékes telefon után nyúlt, hogy egy rég tárcsázott számot, újra hívjon. A füléhez emelte a kagylót, és idegesen rágcsálta vékony ajkát. A vonal túlsó oldalán nem akarta felvenni senki, és a nő már elvesztette a reményt, amikor egy ismerős férfi hang szólt bele.
– Ki az?! -jött a kérdés mogorván.
Margaret összeszedte a gondolatait és nagyot nyelve beleszólt.
– Én vagyok az Perselus!
Kínos csend állt be a két fél között, mire a Perselus névre hallgató, fürkésző hangsúllyal újra megszólalt.
– Margaret Winifred Montague!
A férfi hangja erőteljesen szólalt fel, ahogy a nevét kimondta. A nő beletúrt rezes szőke, göndör fürtjeibe, amik lágyan a vállára omlottak.
– Már rég elhagytam a Montague családnevet. De nem azért kerestelek, hogy a múltról cseverésszek. -vált keményebbé a nő hangja, miközben a gondolatai hevesen cikáztak.
– Hallgatlak! - felelte egy sóhaj közepette.
–  Annak idején, amikor megkértelek, hogy segíts a lányom minden nyomát eltüntetni, abba az egyezségbe bele tartozott, hogy nem kap levelet a Roxfortból.
– Sok minden változott azóta, hogy a külső jegyeket segítettem megváltoztatni. Nincs befolyásom afelett, hogy kinek küldenek levelet, és megmondom őszintén nem is foglalkoztam vele.

Margaret nyugalmat varázsolt magára, hogy nehogy meggondolatlan szavak hagyják el a száját.
– Mással sem igazán foglalkozol Perselus! -vetett oda egy csípős megjegyzést azért.
Egy gúnyos, rövid kacagás szűrődött át a vonal másik végéről.
– Kettőnk közül, mindig is én voltam a megfontoltabb. Én figyelmeztettelek Vele kapcsolatban, hogy nem lesz jó vége. És tessék itt az eredménye. Tizenegy év elteltével csak rájöttél.
Margaret papír vékonyságúra préselte ajkát, miközben a kagylót kissé szorosabban tartotta.
– Te is voltál szerelmes Perselus! Ilyenkor a rózsaszín köd, csak később száll fel. Rájössz és mérlegelsz, hogy mit is tehettél volna másként. -bölcselkedett a nő.
Néhány másodperces csönd, majd egy sóhaj sejlett fel a férfi felől.
– Nem kell aggódnod a lány miatt, vigyázni fogok rá. Nem feltűnően, de rajta tartom a szemem.
Margaret fentebb vonta a szemöldökét, mivel nem ilyen irányba óhajtotta terelni a témát.
– Én nem fogom elengedni a Roxfortba. Alexisnek a legjobb, ha minél távolabb van a varázsvilágtól. -vette halkabbra a hangját, mivel ajtó csapódásra figyelt fel.
– Ezt nem fogod tudni megakadályozni Margaret! Ha nem válaszolsz a levélre, akkor küldenek valakit és ő fogja elmagyarázni a lányodnak, hogy ki is valójában.
A nő, néhány halk  szitokszó után gyorsan lecsapta telefont. El sem köszönt.

Perselus szavai ott csengtek továbbra is a nő fülében. Egyszerűen elvesztette azt a csöppnyi reményt is, hogy lányát sikerül a varázs világtól távol tartani.
– Szia Anya! -kukucskált be a nappaliba a lány, miközben mosolyogva köszönt neki.
Margaret halvány mosolyt varázsolt magára, majd kihúzta magát.
– Szervusz Kincsem! Hogy telt a napod? -kérdezte, miközben megölelte az éppen belépő lányt.

Alexis észrevette édesanyja feszült ábrázatát, hiába próbálta leplezni előtte ennek ellenkezőjét. A rövid, de mégis lényeges beszélgetést követően a lány felment a szobájába, hogy neki álljon a házi feladatának, aminek a délután folyamán nem fordított időt.
Ahogy tollal írosgatta be a megoldásokat, felfigyelt néhány furcsa jelenségre, ami az ablakánál történt. Elhúzta a fehér függönyt, és meglepetten konstatálta, hogy egy gyönyörű füles bagoly pillant rá narancssárga szemeivel. Csőrében egy borítékot tartott, miközben várakozó tekintettel várta, hogy a lány kinyissa az ablakot.
Alexis a füle mögé simított néhány fekete hajtincset, majd lassan az ablakot kitárta.
A kora nyári levegő áramlott be a szobába, majd a bagoly egy könnyed mozdulattal leejtette a levelet a lány asztalára. Lassan megfordult és egy erőteljes szárnycsapással elrepült a belváros irányába.
A lány remegő kézzel emelte fel a könnyű borítékot, amin gyöngybetűkkel volt ráírva a neve és címe. Megfordította, hogy szembesüljön egy olyan lenyomattal, ami lezárta a boríték tartalmát. Lassan lefejtette a viasz pecsétet, és kivette a levelet, amin a szöveg ugyan úgy gyönyörűen vol írva.