Vajon ki a Nagy Ő?

Pt1

2020 nyarán járunk, pontosabban az elején. Június 13 Szombat, a nap ami más volt mint a többi.
Még éppen az első szerelmem álltal okozott traumát rakom magamban rendbe, minden nap küzdök hol több hol kevesebb sikerrel, de néha eljárok azért egy kettő barátommal városba iszogatni hogy azért mégse otthon legyek állandóan a sötét szobába egyedül.
Ez is egy ilyen nap volt.

Felkeltem délelőtt 11kor, főztem, majd éppenhogy annyit ettem csak hogy ne haljak éhen, azután visszafeküdtem majd néztem sorozatot.
Eljött az este 6, lázasan kezdtem el készülődni az újabb ivászathoz a barátaimmal, az újabb "talán most látom őt aki miatt ilyen szarul mennek a napjaim, és újra összejövünk" vagy csak szimplán "ma történik valami jó dolog". El is indultam a buszhoz, majd este 8kor már kint ültünk 2 barátnőmmel az akkori "közterezős" padunkon a belvárosban, és ittuk a már jól megszokott szokásos finom vodkánkat.

Azon az estén több embert is megismertem, járkáltunk a városba, beszélgettünk, és csak szimplán jól éreztük magunkat már egy kicsit ittasan.
Hajnali 1körül volt, épp a kedvenc kocsmánk előtt állva, és ekkor nagy beszélgetésünk közepette elém ugrott egy fiú. 
Nemtudom honnan, hogyan olyan hirtelen hogy azt észre sem vettem, csak annyit hogy már előttem áll.
Nagyjából úgy egyben volt a srác, de magasabb volt tőlem jóval egy fejjel, így arcát nem nagyon figyeltem hisz sötét is volt, ittas is voltam, és hát nem tulajdonítottam akkora dolgot ennek de ekkor megszólalt.
Gondolatmenetemből vagy épp ledöbbentségemből hogy ez miezmost így kizökkentve, tette fel a kérdést : Szép szemem van?
Mit sem tétovázva mondtam neki forduljunk a másik irányba mert nem látom, majd két karjánál fogva mindkét oldalt, megfordítva a fény felé belenéztem azokba a szemekbe, abba a 2 kék szempárba ami ott akkor szintén engem nézett, várva válaszomat. Elmosolyodtam, majd csak annyit mondtam "nagyon szép".
A fiú ezután el is tűnt és ha azt gondolná mindenki hogy itt áll meg ez a történet nos nem, közel sem.
Csak egy ideig várnunk kellett.

De vissza oda az estére.
Miután Ő eltűnt gondolkodtam rajta egy kicsit hogy ez most mi volt, de annyiban hagytam az egészet, és mentem tovább a barátnőimmel.

Hazaérve reggel 5korül még mindíg enyhén ittasan, elvégeztem a dolgaimat, gyorsan zuhanyoztam egyet, lemostam a sminkem, majd befeküdtem az ágyamba.
Gondolataimban újra ott volt a fiú aki "elém ugrott a semmiből" így meg akartam legalább a nevét tudni ha már olyan gyorsan eltűnt onnan. Szerencsémre egy közös ismerösünk volt, és az ő közösségi oldalainak hála megtaláltam a kék szemű fiút.
(Ki hinné hogy a lányok még ittasan is qrva jó FBI ügynökök?)🤣

Csalódott voltam.
Talán még be is akartam jelölni írni neki.
Abban az 1percben amikor a szemébe néztem tudtam.
Valami más volt. Éreztem.
Nem tudtam úgy nézni senkire sem az akkor pár hónappal azelőtti szakítás után, és tudtam hogy ez nagyon ritka első látásra. Nem szerelem volt, csak az az érzés.
Elfeledtetett velem mindent, csupán azzal hogy csak úgy nézett rám.
Csak Ő volt ott akkor, én Én.
E gondolatmenetemből képen vágott a valóság. Még csak 15volt. 15 éves.
Volt közöttünk 3év, majdhogynem 4 és ez kicsit sem az én javamra szolgált.

Majd belegondoltam, ott voltam én is megtörten, 18évesen. Ekkor letettem a telefont, és csak úgy voltam vele elfelejtem, mert nem hozzám való és nem tetszhet nekem.
Amúgy sem mehetne ez az egész, hisz mit is gondoltam.
Ez nem olyan mint egy film, vagy egy sorozat. Ez a valóság. A valóságban pedig az ilyen véletlen találkozások sosem sülnek el túl jól.

Egyszerűen ez nem működhetne.

Itt még nem sejtettem hogy a későbbiekben talán az egyik legnagyobb csalódás fog érni miatta. Miatta akivel "semmi nem működhetne"
igazam volt, tényleg nem működött.

Remélem tetszik az elso resz. Elore lathatolag nem tudom mennyi lesz vagy milyen gyakran jon.