Vajon ki a Nagy Ő?

Pt3

Szóval ott volt. Ott várt.

Innentől az események követték egymást.
Azt vettem észre hogy egyre többet találkozgatunk. Majd egyszer csak szintén Péntek este volt, a már akkori baráti körömmel voltunk vagy 10en, így a barna szemű srácot is próbáltam bevonni a barátaim közé, hogy azért meglegyen az egyensúly.
Annyit elárulok már most, Nem, nem jöttünk össze. A későbbiekben sem.

Hívtam, és jött is az akkori törzshelyünkre. De nem egyedül. 

Na vajon ki volt vele? Sejtitek már? Igen.. Vele volt Ő. A kék szemű srác, akit akkor másfél évvel előtte láttam először. De úgy tűnik nem utoljára.

Egy kicsit ledöbbentett a dolog, de nem tulajdonítottam ennek nagy dolgot, hisz engem a "barna szemű" érdekelt, és őt akartam magamnak. (vagyis azt hittem)?
egy ideig biztosan így volt.
Az este eltelt, ahogy az utána következő többi is, heteken keresztül.
A kék szemű srác egyik barátnőmmel volt el, a már megszokott közös törzshelyünkön, míg én a barnával voltam.
Egyáltalán nem zavart hogy barátnőm a kékkel van, sőt őszintén még össze is akartam őket hozni.
Nem sikerült, de nem nagyon foglalkoztam velük.
Csak boldog akartam lenni végre.

Furcsák ezek az érzések, nemde? Képesek vagyunk saját magunkat is átvágni úgy, hogy közben nem is tudunk az egészről.

Egy ideig elvoltunk a barna szeművel, jól éreztem magam vele, a társaságában. De ahogy teltek a hetek, arra jöttem rá hogy nem szeretem.
Valamiért nem tudom szeretni.
De miért?
Teszem fel magamban a kérdést folyton, de választ nem kapok magamtól.

Így arra jutottam hogy csak ennyibe hagyom és megmondom neki hogy egyszerűen nem tudom azt érezni amit kellene.

Szerettem. Mindvégig szerettem, de csak barátként tudtam rá tekinteni.

Kövezzetek meg, egy ekkora rendes, figyelmes, odaadó és törődő, srácot nem tudtam megszeretni úgy ahogy azt megérdemelte volna.
Mindent megérdemelt volna. De nem tudtam megadni a mindent, így kénytelen voltam eltaszítani őt magamtól.
Mentek a napok, egyre kevesebbet írtam neki, próbáltam úgy lelépni hogy az neki ne fájjon, úgy hogy ne bántsam meg hogy ezt eddig elhúztam.
De mentségemre szóljon én nem tudok szerelembe esni gyorsan, vagy már csak szimplán nem bízom és azért nem megy, nemtudom.
Túl sok a kérdés, sok mindenre nincs válasz, elvesztem.

Teljesen elvesztem-

Még utoljára találkozom a barnával és szépen elválunk. Mivel nem jöttünk össze így végül is ez nem egy szakítás.
De ez így is nagyon rossz.
2022 Március elseje van.
Borzasztóan félek a találkozástól, attól hogy bántom, annyira nagyon utálom magam hogy ezt tettem vele.
Miért kellett eddig húznom?
Egyáltalán nem érdemli ezt meg, én meg borzasztó alak vagyok hogy ezt tettem. Tudom ő még így sem tekint rám rosszul, és csak jót akar nekem.
Annyira rendes. De én utálom magam.

Eljött az este, találkozunk a már-már akkora közös "törzshelyünkön" majd elváltunk.
Borzasztó érzés volt elmondani neki ezt az egészet hogy csak húztam és húztam eddig a dolgot, de nem tudtam megszeretni.

 
Meg kellett tennem, az ő, és az én saját érdekemben is, annak érdekében hogy találjon valakit aki úgy szereti majd ahogy ő azt megérdemli.

A kapcsolatunk innentől megszakadt, nem beszéltünk, amit én ugyan bántam, de jobbnak láttam így.
Neki lett kapcsolata, én meg továbbra is kerestem azt, akinél érzem azt a bizonyos szikrát.
Eddigi életem során a kéknél éreztem, csak már az első találkozásnál meg az akkori exemnél.
Senki másnál. 

Es ezutan valt egy kicsit nehezze minden.

Es itt a 3 legkozelebb hetvegen jovok