Pt4

21 0 0
                                    

2023 Január 13 ismételten Péntek.

Ez a nap is ugyan úgy ígérkezett mint a többi szokásos.
Reggel felkeltem már megint az ébresztőmre, csodálatos iskola ma is. Kikeltem az ágyból nagy nehezen, majd szokásos reggeli rutinomat követve elkészültem laza 25 perc alatt, majd sietve mentem is a buszhoz. 

Iskolába beérve nem történt semmi különös dolog, a szokásos unalmas órák, a semmit nem mondó tanárokkal, vagy az éppenséggel túl sokat mondó tanárokkal, akik még azt is lediktálják hogy mi van a könyv borítóján konkrétan.
Nagyszünetben járunk, már csak egy óránk van és végre megyünk haza. Barátaimmal beszélgetve ismételten egyértelmű volt mindünk számára, hogy akkor ma megint iszunk és bulizunk kedvenc szórakozóhelyünkön.

Utolsó óra, utolsó egy perce, és végre kicsengetnek.
Megrohamozva mindenki az ajtót ront kifele hogy végre elhagyjuk az iskolát. Kisebb nagyobb tömegnyomorral, de sikerült hazaérnem, és már délután 2 óra. Hát mindjárt mehetek is vissza, de azért még egy gyors alvás belefér.
Így is tettem.
Mikor kinyitottam a szemem hirtelen azt se tudtam milyen bolygón vagyok, és már 5 óra van. Elmentem zuhanyozni, ittam egy kávét nyugiba, majd jöhetett a smink zene mellett persze, amivel el is ment újabb 1 óra hossza. Hajamat most göndörítettem, majd átöltöztem vagy 5x mire megtaláltam azt amire bólintottam egyet a tükörbe, majd indulásnak eredtem az éjszakába. 

Bevárva barátaimat már a belvárosban indultunk a helyünkre, a mi "szoki helyünkre" ahol összegyűlünk mind a 10-13an általában, majd vedelünk, és beszélgetünk az élet nagy dolgairól. 

Eljött az idő hogy bemenjünk a szórakozó helyre, majd mind el is indultunk.
Bent csak ittuk tovább a feleseket, és az én személyes kedvencemet, ami nem más mint a Bombay, epres Cappyvel. Eskü legjobb ital!! Ami sikeresen be is üt hamar. Így is lett.

Már elég jó állapotban a tánctérre vonultunk, majd átadva magunkat a zenének, és az alkoholnak táncolni kezdünk.
Azt tudni kell nekem most tetszik valaki, de semmi komoly nincs vele, azt hiszem nem is lesz, mert ő az a tipikus "rossz fiú" akinek senki sem kell, csak hülyít mindenkit.
Ő is itt van ma. Valamint szemem dörzsölve több kevesebb sikerrel a smink miatt, kit láttam még? Igen Őt.
Itt van a kék szemű is. De nem érdekel, hisz ennyi idő eltelt, közben az egyik barátjával is majdnem összejöttem, akkor mégis miért figyelek mindig így fel rá? Mégis érdekelne? Vagy mi van velem??

Az idő telik mi meg csak bulizunk és táncolunk, elvagyunk a barátaimmal és igyekszem nem gondolni a fiúkra több kevesebb sikerrel. Táncunk közepette a kék szemű srácra figyelek fel ahogy mellettünk van. Mit sem gondolkozva szólok oda neki

Mizu? Hogyhogy egyedül? - kérdezem.

Ahh semmi itthagytak egyedül a barátaim -válaszolja

Kicsit megdöbbentett hogy elvileg együtt jöttek, és csak így otthagyták, de nem firtattam a dolgot, egyből válaszoltam neki 

Maradj velünk akkor nyugodtan itt -

Ezután táncolgattunk együtt, nekem szinte végig kezem fogta, mert hát engem ismert azért úgy a legjobban, és én voltam a legközvetlenebb vele, bár én általában ilyen vagyok, szeretek barátkozni.
De Ő más, miért akarom megcsókolni? Miért jár folyton azon az agyam? 

Egyik legjobb barátom aki mellettünk táncolt mit sem sejtett ezekről az érzésekről, sőt semmiről sem mert nem igazán volt mit felhoznom sohasem róla, valamint nem is gondoltam rá, de így hogy most a közelemben van és fogja a kezem nem tudok másra gondolni csak arra hogy többet akarok.
Barátomhoz szóltam

Te, szerinted megcsókoljam? -

Barátom mindig benne van mindenben, ezért egyből rávágta hogy igen.
Nekem se kellett több, visszafordultam a fiúhoz akinek közben fogtam a kezét, majd ajkaira tapadtam, amit ő viszonzott. Meglepett de éreztem hogy Ő is akarja.

 Részeg voltam és bennem volt hogy de a barna szeművel barátok és hát ezt művelem most. Meg nekem most a rossz fiú tetszik aki szintén itt van.
Mit művelek?
De valahogy abban a percben, az a csók. Rég éreztem ezt. 

Mikor ráeszméltem hogy tényleg mit is művelek elváltam tőle majd elmentem onnan gyorsan. Legjobb barátom követett

most meg mi a fene volt ez? - kérdezte

Nem akartam ezt, vagyis akartam de nem tehetem, nem lehetek vele, szóval kérlek segíts ha a közelébe maradok ez több lesz, és az nem tehetem. -mondtam barátomnak.

A kék utánunk jött, majd barátom arra hivatkozva hogy én nem akarok többet elküldte.
Borzasztóan éreztem magam ezek után, a kék még rám is nézett, majd megkérdezte a távolból hogy ez most ennyi volt?
Bólogattam egyet majd elfordultam.
Ne tudjátok meg hogy éreztem magam akkor ott..

Az este továbbra is eltelt, de valami más volt. Ott megváltozott valami. 



Vajon ki a Nagy Ő?Where stories live. Discover now