Pt6

22 0 0
                                    

Eltelt 1hét.

Január 27nél járunk, ismét Péntek van. Ki hitte volna?
Ma újra bulizunk, a szokásos helyen, a szokásos bandával, meg minden egyéb dologgal együtt.

Egyébként elég sok jelenet játszódik azon a szórakozó helyen, ne kérdezzétek miért, de mi mindíg ott kötünk ki, ha van kedvünk ha nem.
De most volt kedvünk, bár kit is áltatnék? 10ből 9szer mindíg van kedv, talán csak maga a tudat hogy együtt vagyunk, vagy mert szimplán szeretünk bulizni, nemtudom, de minden hétvégén látogatjuk a helyet.

A kékkel azóta nem kerestük egymást, nem írt, és én sem neki.

Szóval újabb iskolás nap, ismételten ugyan olyan múlt Péntekhez hasonlóan unalmas nap volt, ugyanazokkal a teendőkkel is.
Elkészültem, majd szerencsémre fater pont ment be a városba, így megúsztam a befele buszozást.
Barátaimra úgyszint várva a hidegben már mindenem is lefagyott, de nem érdekelt túlságosan, csak bulizni akartam.
Várakozásom közepette jelzett a telefonom, majd ránézve a kijelzőre láttam hogy írt a kék.

Szia, úgy néz ki ma mi is megyünk, ha gondolod találkozhatunk ott. - írta

A szemem egyből felragyogott, de vissza írtam hogy rendben ott találkozunk, majd ennyivel le is zártam ezt.
Amire megérkezett a brigád már a szemem jojózott odakint a hidegbe, ezért javasoltam hogy akkor menjünk is a "szoki helyre" inni.
Nem zavart hogy az is kint van, az a hely valahogy más, már talán túl sokat is jelent mert fél éve szinte minden Pénteken ott gyűlünk össze együtt. Szeretem hogy ennyien vagyunk így mindíg.
Szóval oda érve a szoki helyre elkezdünk inni szokásunkhoz hűen.
Azt tudni kell hogy a szórakozó hely melett van kifejezetten a kedvenc kocsma, ezek előtt egy híd ami tele van azokkal a szerelmes közös lakatokkal, (itt találkoztam először a kékkel.)
Majd mellette a szoki hely.
Tehát ha középen állsz a hídnál, jobbra a szoki hely, míg balra a kedvenc kocsma. Így könnyen szaladgálunk át mindíg a kedvenc kocsmába inni ha már kifogytunk a vodkából, de még kint akarunk lenni.
Sosem voltunk nagyon azok a kocsmába ülős benti emberek, jobban preferáltuk mindíg a kis eldugotabb helyeken a nyugodt magunk közti légkört.
A szoki hely pont ilyen volt, kicsit elvont, de még is közel mindenhez amihez kell.

Egyik barátomnak odaszóltam hogy menjünk be a kocsmába wcre, majd így is tettünk, míg jött velünk még 2 ember.
Beérve sokan voltak kicsit, de nem nagyon foglalkoztunk különösen semmivel sem.
Kiérve a wcről csak néztem egyet mikor a velem szembe lévő asztalnál ül a kék szemű srác, a barnával társaságban.
Tudni kell a barnával azóta olyan semilyen a kapcsolatunk, ha látjuk is egymást valahol még a fejünket is elfordítjuk inkább.
Azthiszem mindketten kínosnak érezzük a dolgot, pedig nem is az, de én is annak érzem nem tudom miért.
Odalépve hozzájuk köszöntöttem mindkettőt, majd pár szó váltás után a barna kihívott beszélgetni.
Kimentünk kettesben, majd átbeszéltünk ezt azt.

Bevallom hiányzott a vele való beszélgetés mert mindíg megértett, és én is őt.
Megbeszéltük hogy nem gond neki hogy én most a kékkel beszélgetek úgymondd, és hogy neki barátnője van, nem zavarná ez az egész, meg több egyéb dolgot is erről az egészről.
Beszélgetésünk közepette azt vettük észre a kék szinte kirontott a helyről, majd odalépve hozzánk csak annyit mondott hogy ő elment.
Gondolom megharagudott hogy mi kint beszéltünk kettesben, így a barna utána is ment otthagyva engem, én pedig visszatértem a szoki helyre barátaimhoz.

🫠

Vajon ki a Nagy Ő?Where stories live. Discover now