Az ágyam is csak azután vált hatalmassá miután kiléptél belőle. Ez is csak úgy válhatott megtörténté, hogy megismertelek. A szemeim végtelennek érezték a teret amit bejárhatnak, így hogy rád nem vetülhetnek, mivelhogy ugye, nem vagy itt. Valóban, végtelennek és üresnek. Hova teszi az ember a kezeit amikor nem mások zsebében, hajában vagy lábai közt túrkál? Miben kapaszkodom majd meg, hol kényelmesedem el, ha nem rajtad? Meg amúgy ti komolyan egyedül megeszitek azokat az egészen egész "egész adagokat"? Ki mondja hogy, "Nem, te mész előre, én lyukasztok. Te kopogsz, én beszélek"?? Vagy hogy most akkor tulajdonképpen az egész teret a fejemben nekem kell betöltenem? Így magamtól menne de hogy akkor, most nélküled..
De ugye, a párnák és plüssök kitölthetik az űrt amit hagytál? Most akkor magamat ringassam álomba, mert ha én dúdolok nekem még összeveszem magammal. Mert milyen hangom van már, de mért bántod magad !? Szóval ja most kicsit kütyüli mütyü meg pruty puruntyóka. De azért ugye hagysz üzenetet hogy ne felejtsemel bezárni az ajtót ? És betakarsz ha lecsúszik a takaróm...
Mert unom a banánt, de alakul a molekula.
YOU ARE READING
szarfaszgeciszar
PoetryNa csumi! Szóval ez egy régi account és a platformot már semmilyen formában nem használom egy jó ideje. De most úgy néz ki nyitok egy uj fejezetet a wattpadom történetében és kihányok-vetek elétek néhány szart. Kerülhetnek ide kedvelt idézeteim, gob...
