Néha tartok tőle hogy kiderül. Nem attól hogy mások megtudják attól hogy ha ez le lesz írva és ki lesz mondva ha ott áll minden papíromon a nevem mellett, majd kénytelen leszek felfogni hogy ez nem csak a fejemben létezett. Tudod néha elkap egy görcsösen fojtó kéz és nem ereszt még minden cseppet ki nem préselt belőlem. Ezekben a pillanatokban eszembe jut. 12 vagyok, sétálunk hárman, a család és én. Felteszem az akkor már évek óta foglalkoztató kérdést. "Szerintetek is baj van velem?" Anya rám sem nézve nevetve válaszol, hogy "Édesem sosem vinnélek kivizsgálásra mert bezárnának és sosem kapnánk vissza." Mert bezárnának. Mert intézetbe zárnának. Mert ha a hat éves énem elkezdte volna szedni a gyógyszereit mára talán még annyira se tudnám megmondani ki is a Vivien mint most. Az a tündéri kislány akit kézről kézre dobáltak, "Aranyos, tele van szeretettel, csak ne az én gondom legyen"
Szóval az évek teltek és bár a mentális betegségek jellemzően az ember 20 as éveiig jelentkeznek, életed végéig nem pipálhatod ki az "épp agy" kártyát. Mindegy milyen szar genetikád van, vagy milyen szerencsés vagy, bármelyik pillanatban lehetsz te a következő. Szívás, mi?
YOU ARE READING
szarfaszgeciszar
PoetryNa csumi! Szóval ez egy régi account és a platformot már semmilyen formában nem használom egy jó ideje. De most úgy néz ki nyitok egy uj fejezetet a wattpadom történetében és kihányok-vetek elétek néhány szart. Kerülhetnek ide kedvelt idézeteim, gob...
