Hogyan tovább?

135 12 6
                                    

Vad csókcsatába kezdtek, nyelvük ismét táncot járt és kis idő múlva Hermione újra a falhoz támaszkodva találta magát. Piton most sem akart durva lenni. De őrjítő vágyát egyszerűen már nem tudta legyőzni. Úgy csókolta a lányt, mint ha mindig is csak erre vágyott volna. Közben kezei elkalandoztak, már-már olyan helyre tévedtek, ahova nem lett volna szabad.

Talán csak Merlin tudja mennyi idő telt el ebben a boldog mámorban. Egy csóknál messzebb ugyan nem mentek, de ebben a csókban benne volt minden. Most már igazán nem tagadhadták le egymás iránti vonzalmukat. Nem. Ez annál több volt. Mint ha valami beteljesült volna. Hermione Piton hajába túrt, ezzel húzta még közelebb magához a férfit. Bal lábával már nem is a talajon állt, hanem szinte egészen átölelte a Professzor derekát. Meg is lett a hatása. Ölénél egyre jobban érezni kezdett valami keményet. Hiába. Egyikük sem tudott parancsolni a vágyainak. Annyira falták egymást, hogy mikor hosszas percek után szétváltak, csak úgy kapkodtak a levegő után. Hermione kipirulva és kifulladva nézett Piton szemébe. Valahogy nem gondolta, hogy a férfi tud ilyen szenvedélyes is lenni. Igen, egy kicsit erősen fogta a kezét és nyelvével igencsak megostromolta a puha ajkakat, de egyáltalán nem volt durva. Ez a csókuk sokkal forróbb, szenvedélyesebb, hosszabb, de ugyanakkor kevésbé indulatos volt, mint az előző.

Kínos csend következett. Egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Csak néztek egymás szemébe, miközben mindkettejükön látszott, hogy zavarban vannak. Igen. Ezt akarták mind a ketten. De hogy lesz most? Egyáltalán mit lehetne ebben a helyzetben mondani? Piton nem dobhadta ki a szobájából a lányt, hiszen azzal nagyon megsértette volna. Most csókolóztak. Ha kidobja, olyan, mint ha egyáltalán nem gondolná komolyan és csak játszana az érzéseivel. Pedig neki is nagyon jól esett ez a csók. És tulajdonképpen miért is dobná ki a szobájából? Ő legalább annyira akarta ezt a csókot, mint Hermione. De folytatni sem folytathatta. Nem. Az még túl korai lett volna. Hiszen még csak 2 hete tért magához és csak ennyi ideje érzi, hogy valami megváltozott. Közelebb engedte magához a lányt, de talán még nem állnak készen arra, hogy le is feküdjenek egymással. És ugyanígy Hermione sem érezte még azt, hogy készen állna odaadni magát Pitonnak. Na nem, mint ha nem akarta volna... De neki is túl gyors lett volna a tempó. Hiszen 10 perce még itt feszengett azon, hogy együtt aludtak, most pedig azért feszengett, mert megcsókolta. Viszont most mit mondjon? Merlinre, tudja ő majd tegezni a Professzort? Hiszen évekig a tanára volt és most... CSÓKOLÓZTAK! Ebben a helyzetben igazán nem tudatja egy 19 éves, hogy mit is mondjon. Egyáltalán mire is gondoljon. A csendet végül Piton törte meg.

- Nos, ez felettébb élvezetes volt, de mint azt észre vettem, egyikünk sem tudja, hogyan tovább. - nagyon picit hátrébb lépett és kezeit a háta mögött összekulcsolta. - Elhiheti a kisasszony, ilyen helyzetben még nekem sem volt részem, így elnézést kérek, ha egy kicsit összeszedetlennek tűnök. Én igazán nem reméltem, hogy maga is...... szóval, hogy te is érzel irántam valamit... De én mégis csak majdnem 40 vagyok és nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, sem hiú ábrándokba kergetni. Mindketten pontosan tudjuk, ki vagyok, milyen a múltam és egyáltalán nem tudom, hogy...

- Én sem tudom. - Szólt közbe Hermione. - Én sem tudom, mi fog most velünk történni. Én már egy jó ideje érzem, hogy elkedzett többet jelenteni számomra a Professzor, de először azt hittem, ez csak valami tini rajongás és soha nem fordulhat komolyabbra. De lám - tévedtem. Legalábbis örülnék, ha ez valami komolynak a kezdete lenne és...

- Hidd el, nagyon is komoly. Soha nem szórakoznék veled. És annyira már talán sikerült megismerned az évek alatt, hogy tudd, ha nem lenne komoly, nem csókoltalak volna meg.

- Tudom. És köszönöm az őszinteséget. Viszont most, hogy így színt vallottunk és hát előtte persze a tetteink is beszédesek voltak, mit gondol, hogyan folytassuk?

Valami megváltozott... Where stories live. Discover now