Valami megváltozott...

Magunkra maradtunk

December 15. Már másfél hete annak, hogy Piton Professzor magához tért a kómából. Mostanra szerencsére már sokkal jobban érezte magát. Nem csak testileg, de lelkileg is. Nem sok idő telt el, az tény, de már egyáltalán nem bánta, hogy ez a kis griffendéles lány megmentette az életét. Tulajdonképpen kellemesen csalódott benne. Azt mindig is tudta, hogy okosabb társainál, de eddig azt hitte, hogy csak akkor, ha tanulásról van szó. Viszont a tananyagot bárki képes bemagolni. De most már azt is látta, hogy valóban értelmes és korát meghazudtolóan felnőttes. Okos és bátor. Ami tetszett neki. Tetszett, hogy  nem ijedt meg tőle félős kis pisis módjára amikor gúnyolódott vele vagy nem sértődött meg úgy, mint azelőtt. Sőt. Értette a furcsa humorát. Mert hogy Pitonnak humora is volt! De még milyen... Hermione viszont vette az adást és ő is oda-oda szúrt a professzorának. Ő viszont ezt nem bánta. Furcsa mód még élvezte is. Hermionénak pedig jól esett, hogy a férfi ennyire a bizalmába fogadta. Mert tudta ő, hogy eddig még senkinek sem nyílt meg ennyire. Valószínűleg olyan dolgokat is megtudott, amiket Piton ezelőtt csak saját magával osztott meg. A férfi is érezte, hogy túlon túl őszinte volt. De nem bánta. Jól esett neki. És minek fogja vissza magát, ha egyszer szemmel láthatóan a lány is megbízik benne? Mindketten csak sodródtak az árral. Szinte mint ha ezer éve ismerték volna egymást. Hirtelen jött ez a fajta nyitottság, de egyikük sem bánta. Már nem. Mostanra szinte már el is felejtették, hogy ez az egész egy buta kis zsarolásnak indult.

- Professzor, most, hogy már teljesen felépült, nem kellene elmondanunk McGalagony igazgatónőnek? Rosszul érzem magam, hogy még mindig azt kell hazudnom, ön kómában van....

- Legyen hát. Azt mondtam, nem akarom, hogy magatehetetlennek lásson. Most viszont már egyáltalán nem vagyok magatehetetlen. Itt az ideje, hogy meglátogassuk....

- De nem fog frászt kapni, ha meglátja magát? Elvégre nem úgy néz ki, mint aki éppen most tért magához. És mit mondjak neki, miért hazudtam eddig? - Hermione kezdett ideges lenni.

- Nyugalom kisasszony. Maga fog először bemenni hozzá. Elmondja, hogy magamhoz tértem és hogy én is elkísértem. Ekkor én is bemegyek. A többit csak bízza rám!

- De én....

- Kérem, ne ellenkezzen.

Így is lett. Elindultak az igazgatói iroda felé a kihalt folyosókon. Hermione szinte csak most döbbent rá igazán, hogy a kastély mennyire üres volt. És így, tanulók nélkül talán még félelmetesebb is. A felsőbb szinteken a szünet kezdete óta nem járt.

Bekopogott.

- Szabad! - hangzott az igazgatónőtől. - Oh, Miss. Granger, nagyon jókor jött! -  hangja ideges volt. - Éppen fel akartam önt keresni, mert beszélnünk kell!

- Igazgatőnő, valami baj van?

- Sajnos igen. Nemrég kaptam egy levelet. Az egyik régi jó barátom balesetet szenvedett és mivel nincsenek rokonai, így engem kért meg, hogy segítsek neki. Mindig is számíthattunk egymásra, ezért azt terveztem, hogy elutazok hozzá. De ez  a látogatás legalább 2 hétig tartana. Mivel a többi tanárt aki még a kastélyban volt a hét elején hazaküldtem pihenni, ezért nincs, akire az ön és a kastély felügyeletét rábízhatnám.....

- Talán mégis van Minerva. - hangzott fel egy mély hang Hermione mögött.

- Pe.....Perselus? Te meg..... mégis hogyan? - annyira megdöbbent, hogy majdnem leesett a székéről.

- Tudod, a kisasszony azért jött, hogy szóljon, magamhoz tértem. Egészen pontosan 2 napja. Nem akartam, hogy olyan állapotban láss.... Szóval izé... gyengének. Ezért megtiltottam neki, hogy szóljon addig, amíg magamtól nem tudok lábraállni. Ez ma megtörtént. Már semmi bajom sincs. És te is tudod, velem soha senki nem mer ellenkezni.