Valami megváltozott...

A háttérben

Nagy levegőt vettem és bekopogtam az ajtón. Igencsak ideges voltam. Fogalmam sem volt, miért kellett éppen most idejönnöm. Talán valami rosszat tettem? Nem..., nem. De talán mégis? Mi másért hivatott volna? Vagy ez talán valami egészen mással kapcsolatos? Ugye nem Harry küldetésével? Te jó ég!!
Ezernyi gondolat cikázott át az agyamon, miközben egy határozott "Lehet!" után félve lenyomtam a kilincset.

- Á, Miss. Granger, jöjjön beljebb! Kérem, foglaljon helyet. - mutatott az asztal előtt álló székre.

- Jó estét Dumbledore Professzor! - köszöntöttem én is - egy kicsit félénken - majd helyet foglaltam, így már tökéletesen szemben ültem vele.

- Elnézést kérek, hogy ilyenkor kérettem ide Önt, kisasszony, de mondanivalóm nem tűr halasztást. Valamiben szeretném a segítségét kérni.

- Igazán? Nos, mondja csak Professzor, miről lenne szó? Miben tudnék én segíteni? - kérdeztem meglepődéssel a hangomban.

- Először is, meg kell ígérni, hogy amit most hallani fog, az csak és kizárólag kettőnk között marad. Nem beszélhet róla senkinek, még a barátainak, Mr. Potternek és Mr. Weasleynek sem. Ez nagyon fontos! - ilyen komolynak talán még soha sem hallottam.

- De Professzor, mégis mi ez az egész? - Rémült tekintettel meredtem rá.

- Kérem, csak ígérje meg! Ha megteszi, én biztos vagyok benne, hogy állja majd a szavát, akármekkora is lesz a kísértés. - egyre jobban éreztem a hangjában, hogy valami igen fontos dologról lehet szó.

-Rendben van, megígérem, minden, amit most hallani fogok, köztünk marad és nem árulom el senkinek. - adtam be végül a derekam.

- Rendben, akkor bele is kezdenék. Ne haragudjon meg, amiért nem kerülgetem a forró kását, mert igyekszek majd tömör és gyors lenni. Kisasszony, én nemsokára meg fogok halni.... Ne, kérem ne szóljon közbe. - felemelte a kezét, mert látta, hogy már éppen nyitnám ki a számat, mert nem akartamelhinni, hogy jól hallottam-e - Igen, már nincs sok időm hátra. Minden részletről sajnos ön sem tudhat. Mindenkinek megvan ebben a szörnyű háborúban a maga feladata. Az enyém sajnos halállal fog végződni. Ebbe már beletörődtem. Viszont azt nem szeretném, hogy másnak a feladata is halállal érjen véget. Márpedig úgy tűnik, ő is az én sorsomra fog jutni, ha csak.... valaki - ez esetben ön - nem segít rajta.

Fogalmam sem volt, hogy jól értem-e, amit a Professzor mond. Meg fog halni? És még valaki megfog halni? De én tudok rajta segíteni? De hogyan? És miért pont én? Értetlenül ültem a székben. Persze egy szót sem tudtam szólni.

- Miss. Granger, tudom, hogy most össze lehet zavarodva és valószínűleg rengeteg kérdés van a fejében. Nos, mielőtt ezekre válaszolnék, kérem, hallgasson végig.

Bólintottam jelezve, hogy tudomásul vettem, amit mondott.

- Gondolom az egyik kérdése, hogy miért pont a maga segítségét kérem. Nos, ez igen egyszerű. Egyrészt, Mr. Potternek már így is hatalmas feladata van, Mr. Weasely pedig nem ért úgy a bájitalokhoz, mint maga. És persze messze nem olyan fegyelmezett és valószínűleg a titkot sem tudná megtartani. A tanároknak meg kell majd védeniük az összes diákot és akkorra már valószínűleg teljesen megutálják Piton Professzort és azt hiszik majd, hogy a Nagyúr oldalán áll. Másban pedig nem bízom a diákok közül, így maradt maga, Miss. Granger, aki remélem teljesíti majd a feladatot.

- Pi.... Piton Professzor?? Mi lesz a Professzorral? - ahhoz képest, hogy Dumbledore tömören akart velem beszélni, mégis sikerült neki úgy fogalmazni, hogy szinte alig értettem, mit akar mondani.

- Óh, igen, azt még nem is mondtam. - dőlt hátra a székében - Nos, ahogyan azt már említettem, mindenkinek megvan a saját feladata. Tudom, Piton Professzortól sokan félnek és rossz embernek tartják, de higgye el, nem az. Ellenben.... egy igen kényes feladat jutott neki. Amellett, hogy - most már bevallhatom önnek - a Professzor mindig is a jó oldalon állt, még kémkedett is és beépülve a Nagyúrhoz, rengeteget segített nekünk. Viszont, feladatai ezzel még koránt sem értek véget, ugyanis... neki kell engem megölnie.