Valami megváltozott...

Áll az alku

Nem akartam élni. Legalábbis amikor a Nagyúr meg akart ölni, én nem féltem a haláltól. Sőt. Vágytam rá. De aztán jött ez a kis fruska. Még hogy Dumbledore kérte meg. Ugyan, miért tette volna? Ő is csak kihasznált engem. Vagy esetleg ezzel akart kárpótolni? Végülis, most már akkor nem kell senki parancsait követem, a magam ura lehetek. Talán élnem kellene ezzel új lehetőséggel. De mégis mit kezdjek én most magammal?
Szabadság. Na, ilyen sem volt még az életemben. Lehet, hogy azért akarta, hogy megmeneküljek, hogy aztán véget vessek az eddigi életemnek és végre éljek is? De milyen feladatom van még amiről nem tudok? Tiszta homály az egész. És ezek a nevetséges indokok arra, miért pont Miss. Mindent tudó mentsen meg. Bár kétség kívül jól végezte a dolgát. Majdnem. Leszámítva az a 6 kis hónapocskát, amíg kómában voltam. De élek. Élek. Na és most hogyan tovább, Perselus?

Itt maradhatsz a Roxfortban és folytathatod az életed, ahogy azt eddig is tetted. Megfélemlíted a diákjaid, büntető munkára küldöd őket, te leszel a szigorú tanár, akivel még a professzorok sem szeretnek beszélgetni. És megint lehetsz magányos. Hiszen ebben már úgyis profi vagy. Mégsem ezt akarom. Nem a tanítás részét, hanem a magányt. Nem akarok tovább egyedül lenni. Egyedül, a saját problémáimmal, az elfojtott érzéseimmel. Nem akarom tovább magamat másnak mutatni, mint amilyen vagyok. De milyen is vagy te igazából? Nem tudom. Fogalmam sincs. Talán, majd alakul.

Hmmm, különös, valahogy a Granger lánnyal sem úgy viselkedtél, mint máskor. Nem hozott ki a sodrodból. És miután elmondta mi történt, már nem is haragudtál rá, amiért megmentett. Viszont ő sem ilyedt meg tőled. Inkább izgatott volt. Tényleg végig itt volt velem? Tényleg őt éreztem magam mellett? Miért volt nekem ez jó? Mert jó volt, az nem tagadhatod. Olyan megnyugtató. Valaki törődött veled. Életedben először valaki önzetlenül törődött veled Perselus Piton. Hiszem milyen hátsó szándéka lehetett volna abban, hogy végig az ágyam mellett gubbaszt? Maximum bűntudat. És ha csak a feladata miatt tette, miért jött el hozzád minden nap? Elég lett volna kevesebbszer is, gondolom úgy is szóltak volna neki, ha magadhoz térsz. De ő veled akart lenni Perselus. Furcsa, fogalmam sincs, miért.

Aznap csak egyszer jött be hozzám, szólt, hogy Minerva nemsokára eljön megnézni. Aztán távozott. Mikor Minerva benézett, egyszerűen csak becsuktam a szemem. Mozdulni úgy sem tudtam, az okklumenciában pedig profi voltam. Tényleg úgy nézhettem ki, mint ha még mindig kómában lettem volna.

Másnap reggel kopogtatást hallottam, majd meg sem várva a válaszom Granger lépett be. Reggelit hozott nekem. Köszönt, majd letette a tálcát az éjjeli szekrényre, ő pedig leült mellém.

- Jó reggelt Professzor úr, hogy érzi magát?

- Maga szerint, Miss. Granger? Mint azt látja, tegnap óta ugyanúgy vagyok.

- Ha nem bánja Professzor, szeretnék mondani valamit. - nagyon eltökéltnek tűnt.

- Miről van szó, Miss. Granger? - húztam fel a szemöldököm.

- Tudja, miután elmentem öntől elég sokat gondolkoztam. Többek között arról is, hogy jó embernek tartom-e? - kezdett bele a mondanivalójába.

- És, mi lett a konklúzió?

- Az, hogy nem tudom. És addig nem is tudhatok erről felelősségteljesen nyilatkozni, amíg egy kicsit jobban meg nem ismerem. Szeretném tudni, ki is az a Perselus Piton.

- Ismerkedni akar Miss. Granger? És pont velem? Nem fél a következményektől?

- Mitől féljek? Jelen pillanatban mozdulni sem bír. Ha pedig nem találom majd jó élménynek, akkor már csak egy fél évet kell kibírnom a közelében - már persze csak ha újra tanítani fog a Roxfortban - azután pedig nem lesz többé a tanárom.