Don't let me down - BEFEJEZETT

9. Menekülés

Elowen egyből a bejárat felé kapta a fejét, amikor az kinyílt. A félfarkas csatlakozott a lányokhoz, majd megállt velük szemben. Összefonta karját mellkasán, s húgára emelte sötét tekintetét.

– Mire jutottál? Mész vagy maradsz?

– Nem sokra – pislogott rá Riven. – Nem értem, mégis miként maradhatnék, mikor nem tartozom ide.

– Az anyánk is itt van – felelte a fiú. – Örülnék, ha maradnál. Valor belemenne. – A vámpírlány felsóhajtott. Nem tudta hirtelen, mi tévő legyen, azonban a szíve az anyja és a bátyja mellé húzta.

– Nekem vissza kell mennem! – szólt közbe kétségbeesetten Elowen. – Ha egyedül érkezem, valószínűleg Landor rájön, hogy te is idekerültél. Ne adja az ég, de ha véletlenül összerakja a képet, engem megölnek.

– Varázsold magad haza! – hozta fel Brevan a zseniálisnak hitt ötletét, azonban nem volt tudomása arról, hogy az efféle helyváltoztató varázslatok igencsak nagy árat követeltek. Sokkal komplikáltabb, mint egy egyszerű altatóbűbáj, melyet a boszorka a farkasokra eresztett. Az alig került erőfeszítésébe, de ehhez minimum vérét kellett volna ontsa, aztán napokig pihennie. Nem véletlenül számított a régmúltban tiltottnak az ehhez hasonló varázs.

– Nem olyan egyszerű az – ellenkezett a leány. – Nem kockáztathatok ekkorát! Ha ezt tenném, napokig ágynak dőlnék. Az atyám kérdezősködni kezdene, nekem pedig számot kéne adjak róla, miért használtam olyan mágiát, amit nem szabad!

– Akkor maradj, boszorkánylány – javasolta Brevan, mire az említett arca grimaszba szaladt. Mégis mit kezdett volna a vérfarkasok között?

– Nem – rázta meg a fejét a lány tiltakozása jeléül.

– Nekem van egy ötletem! – hozakodott elő vele Riven. – Hazamegyek Elowennel, holnap pedig nappal elszököm! Gyere el értem a határhoz, bátyám!

– Így megfelel? – érdeklődött Brevan, szeme szüntelenül a szépséges hibridet kémlelte. Még élénken éltek benne a hallottak, és nem tett le korábbi tervéről. Meg akarta őt szerezni magának.

– Azt-azt hiszem, i-igen – hebegte a szőkeség, miközben lesütötte élénkkék pillantását.

– Ez esetben induljunk is! – türelmetlenkedett a férfi. – Pár óra, és feljön a nap.

Riven felugrott a nyúzott kanapéról, izgatottság öntötte el attól, amire nappal készült. Igaz, kockázatosnak tűnt képességek nélkül a rengetegbe merészkedni, mégis késznek érezte rá magát. Menekülni akart Landor elől, és beszélni az anyjával. Ezt pedig csak úgy tehette meg, ha fivére mellé szegődik.

Elowen barátnőjénél sokkal lassabban kecmergett talpra. Kételyek és félelmek egyvelege suhant át az agyán. Nem akarta elveszíteni Rivent, mikor végre sikerült valakihez közelebb kerülnie. Rossz érzéssel töltötte el a tudat, hogy holnaptól nem láthatja többé. Tudta, ha egy ideig ki is járna a határhoz, eljönne az az idő, amikor lebukik, így szomorúan, de tudatosítani kezdte magában, hogy az élete visszakerül a normális, egyhangú, unalmas kerékvágásba.

A három fiatal hamar útra kelt, miután Brevan a két ifjú hölgy lelkére kötötte, hogy maradjanak mellette. Így is tettek egészen a határig, ahol a fiú szembe fordult testvérével, majd egy nagy levegővétel után megszólalt.

– Délben itt várlak! – közölte húgával. – Időben érkezz!

– Itt leszek! – válaszolta lelkesen a vámpír.

– Ez esetben siessetek! – hátrált a bokrok felé a félfarkas. – Boszorkánylány! – villantott felé egy széles vigyort, mire Elowen szeme elkerekedett. ¬– Megtennéd, hogy hazakíséred a húgom?