Don't let me down - BEFEJEZETT

15. Méz

– Ez nem jó hír – állapította meg a falkavezér, miután a két leány felvázolta neki a szituációt. Négyen ültek a nappaliban. A hölgyek a kanapén foglaltak helyet, míg Valor és Brevan egy-egy fotelben terpeszkedett. A fiú aggódva hallgatta Elowen félénk szavait, rögvest elhatározta, hogy bármi történjék is, segíteni fog neki.

Eközben Emara a konyhában tüsténkedett, de az ő anyai szívét sem melengették a félboszorkány rémült mondatai. Remélte, hogy a párja talál megoldást a helyzetre, és megmenthetik a lány édesapját a biztos halálról.

– Vannak esetleg itt olyan könyvek, amiben leírják a gyógyszer elkészítését? – érdeklődött halkan a szőkeség.

– Nincsenek – rázta a fejét Valor. – Sajnálom, de ebből a szempontból még nem vagyunk túl előrehaladottak. Érdemes volna rákérdezni a nemrégiben érkezett boszorkányoknál – javasolta.

– Ne is húzzuk tovább az időt – ugrott fel Riven. – Gyere, Elowen!

A kék szemű egyetértett, így rögvest követni kezdte barátnőjét kifelé, míg a félfarkas tőlük ugyan kicsit lemaradva, de elkísérte a leányokat. Csak a fejét rázta húga szeleburdiságára. Eleve nem értette, miért szaladt ennyire előre, mikor nem is tudta pontosan, merre szállásolták el a jövevényeket.

– Riv! – kiáltotta el magát Brevan, amikor a testvére határozottan a rossz irányba lódult meg. – Nem arra kell menni!

Elowen megtorpant, majd egyenesen a sötét szempárba meredt, amíg hordozója oda nem ért hozzájuk.

– Bocsánat – villantott egy halvány mosoly a barna hajú, majd bátyjára pillantott. – Merre?

– Erre – bökött az állával a másik irányba a hibrid, mire mind megindultak ezúttal a megfelelő irányba. Ekkor már a félboszorkának is felrémlett, hogy ő is erre felé kóborolt, amikor összefutott az idős asszonnyal, aki kétes információkkal látta el őt az öccse létezésével kapcsolatban.

Hamar elértek Mirwyn kunyhójához, aki rögtön kitárta az ajtót, amikor a hármas odaért, mintha csak számított volna a vendégek érkezésére.

– Fáradjatok beljebb! – tessékelte be őket az idősebb. A fiatalok nem haboztak, azonnal átlépték a küszöböt, így a szemük elé tárult egy aprócska, de takaros házikó belseje. A tér meglehetősen pici volt. Brevannak össze is kellett kicsit húznia magát, mert a belmagasság alig érte el a két métert, vagy csak már megrogyott az öreg épület tetőszerkezete.

Riven bátran körbefordult, és megcsodálta a vénasszony rengeteg könyvét, mely teljesen beborította az aprócska otthont. Elowen is ámuldozva figyelte a helyiséget, azonban neki inkább a sok gyógynövényen akadt meg a tekintete, ami egy kifeszített kötélen lógott jobb oldalon.

– Köszönjük! – szólalt meg a kevert fajú fiú, ugyanis a két lány ez idáig hallgatott. – Elowen, kérlek, mondd el, miért érkeztünk!

– Igen – kapott észbe a félboszorkány, majd Mirwynre emelte pillantását. – Az apámat megmérgezték. Azon tűnődtem, esetleg ismeri-e a kenőcs összetevőit, ami segít a venenum méreg által okozott tünetek enyhítésében.

– A legfelsőbb erőkre! – döbbent meg a nő, miközben a tenyerét a szája elé kapta. – Lonan haldoklik?

– Igen – ismerte be az említett gyermeke. – Sürgősen segítségre lenne szüksége.

– No, lássuk, mi van itt! – fordított hátat az ősz hajú, majd kutakodni kezdett az asztalra halmozott olvasmányok között. Eltartott egy darabig, míg görbe ujjaival kikereste a megfelelő kötetet, amit utána kitárt, és hunyorogva olvasni kezdte.