Giorgio-t lefektették egy asztalra, és adtak neki egy nagyon fájdalmas szurit a kezébe, amin bekönnyezett. Majd jött a fájdalmasabb rész.
Elkezdzék kiszívni a kezéből a vért, amitől megfájfult a feje, és zsibbadt a keze, de túlélte.
Egy vattakorongot szorított a kezéhez, és segítettek neki kimenni, mert alig tudott járni is.
-pár perc, és jobb lessz, addig vigyáztok rá?
-persze.
-rendben, köszönöm!
És vissza is sietett Zsomához.
Time skip:1 óra múlva
*barni szemszöge*
A fiúkkal kint vártunk és még mindig semmi. Azóta Gio hányt a WC-ben, és még mindig szédül, de már sokkal jobb, mint az elején. Volt csoportos sírás is, inkább zokogás. De még Ati és Bálint is. Mindenki. Csak sírtunk és ölelgettük egymást. Közben Peti álomba sírta magát a vállamra döntve fejét. Csak szuszogott halkan, mindenki szeme alatt karika volt a sírástól. Majd megjelent az orvos.
-75% a túlélésre.
-és...az jó?(K.B.)
-igen! Az nagyon is jó. Általában ilyen 60-65% szokott csak lenni. Rendbe fog jönni.
-és a maradék 25%?(B)
-fel osztottuk. 15% a maradandó sérülésre, de közben túlélésre, a maradék 10% pedig halál.
De nagyon kevés rá az esély.
-és mikor mehetünk be?(G)
-csak egyesével először, utána meg mind.
-ki kezd?(A)
-én szeretném kezdeni...(G)
-akkor irány befelé!(A)
Írói szemszög
A fiú habozás nélkül felállt és besétált a terembe amiben kis barátja van, majd becsukta az ajtót. Meglátta a nagy összevarrást a fiú csuklóján, és a sok vérvételnek a helyét. Sírni kezdett, megfogta a fiú kezét és csak sírt.
A kisebb mococrogni kezdett.
-Giorgio?...
Alig tudta kinyögni, mert annyira gyenge volt a teste.
-mond, kicsi.
Már hullottak a könnyei amik a kisebb takarójára estek.
-ugye többet nem hagysz el?
Rekedt kis hangján alig tudta kinyögni. Már folytak neki is a könnyei.
-nem, soha többé. De kérlek ne sírj mert csak rosszabb lessz!
-rendi...
És nem is kellett több az olasznak, ki ment szólni az orvosnak, hogy a fiú elkezdett ébredezni.
-Zsombor elkezdett ébredezni.
Az orvos azonnal bement, és az olasz is követte őt vissza. A kicsi még nyöszörgött valamit.
-ne..kérlek..
-Nyugodj meg Zsombor! Giorgio itt van veled, rendben? Én ki megyek egy pár percre, aztán jövök is vissza!
Csak bólogatott a kicsi, majd az orvos kiviharzott. Csak ők maradtak ketten már megint.
-Zsombor...sajnálom.
Suttogta a kisebbnek. Nem igazán tudott a kicsi mit reagálni, mert még mindig gyenge volt.
-soha nem hagylak többet egyedül...soha...
Sírta mégjobban a kisebbnek.
-túl fogom élni, Gio?
Kezdett el ő is sírni.
-nem akarok fiatalon meghalni...
-nem, minden rendben van. A faszik nemsokára bejönnek egyesével, jó?
-ne egyesével...közösen gyertek majd be...csak te most maradj itt és ne hagyj el, kérlek.
Nyöszörögte a kisebb. A boldogságtól, a szomorúságtól, a fájdalomtól, a gyengeség miatt, és amit valójában érzett az olasz iránt.
Nem tud rá haragudni. Annyira szerette, ha még meg is verte volna, akkor se haragudna rá.
