Love has no gender, just a heart. ❤️🌈
Ebben a "könyvben" BL sorozatok ajánlóit olvashatjátok, amelyek megdobogtatták a szívem.
A sorozatokban boyxboy kapcsolatokról van szó, ennek fejében kezdjetek neki az olvasásnak!
Megismerhetjük Okusawa Ritsu illusztrátor és Ikegami Fumiya üzletkötő történetét. Egy régi kávézóban találkoztak, egymásba szerettek és boldogan éltek együtt, amíg megnem haltak. Vagy mégsem? Félreértés alakul ki a szabadszellemű Ritsu és az őt megingató Fumiya között. Egy téli napon történt veszekedés után Ritsu elhagyja a házat, és balesetet szenved, amiben eszméletét veszti. Amikor felébred, elveszti Fumiyaval kapcsolatos emlékeit. Fumiya, aki szeretné a kapcsolatukat a nulláról kezdeni, eltitkolja, hogy Ritsuval egy pár voltak, és folytatja a közös életüket. Ritsu azonban megkéri, hogy vigye el egy ismerős helyre, hogy visszanyerhesse az emlékezetét. Fumiya vonakodik, de végül belekezdenek a nagy „utazásba". A kapcsolatuk helyszíneire, amiket együtt fedeztek fel, mielőtt randevúzni kezdtek volna. A kávézó, ahol először találkoztak, a folyóparti út, ahol mindig sétáltak, a helyek, ahol ketten voltak. Az édes és keserédes emlékek, az együtt töltött idő kísérti Fumiya elméjét. Ritsu viszont azon kapja magát, hogy fokozatosan vonzódni kezd Fumiyához. Ritsu megtalálja az elvesztett emlékeit? Folytatódhat boldogan a kettőjük kapcsolata?
Főszereplők:
Ritsu: Honda Kyoya
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Fumiya: Suzuki Kosuke
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Véleményem:
A sorozattal a szokásos módon az egyik social média felületen találkoztam először, ahol nagyon megtetszett a két srác. Korábban már meg szerettem volna nézni a sorozatot, de aztán máshogy alakultak a dolgok, így úgy döntöttem ideje sort keríteni rá. A srácok már az első pillanatban felkeltették az érdeklődésemet, de Ritsu az abszolút kedvencem. Úgy éreztem a történet a realitás talaján mozog, bemutatja egy párkapcsolat alakulását, és a kevésbé zökkenőmentes dolgokat is. Vajon meddig lehet hazudni az igaz szerelem érdekében? És van egyáltalán értelme? A visszaemlékezéseken keresztül nemcsak a jelent, de a közös múltjukat is megismerhetjük. Fokozatosan elkezdenek újra ismerkedni és úgy tűnik a srácok csak nehezen tudnak egymás nélkül élni. Én nem tudom képes lennék-e valakinek a szemébe hazudni, míg ő saját magával és az emlékei visszaszerzésével foglakozik. Ritsu kicsit olyan, mintha egy tökéletesen elvarázsolt világban élne és ez neki megfelel. Bírtam őt nagyon, mert sok szempontból hasonlít rám. Fumiya kedvesnek mutatja magát és én magam sem tudtam eldönteni, hogy mikor gondolja valósan a cselekedeteit és mikor sajnálja Ritsu-t, aki tulajdonképpen a túl heves viselkedése miatt került ebbe az állapotba, hogy nem emlékszik a közös dolgaikra. Kicsit csalódott voltam egyes jeleneteknél, azt hittem, hogy Fumiya egy kicsit vagányabb és bevállalósabb lesz, de inkább csak egy amolyan szánalmat és főként megbánást éreztem irányából. Érdekesnek tartottam az egész cselekményt mindkét szempontból, egyrészt, hogy mennyire zavaros lehet minden Ritsu fejében, aki tulajdonképpen egy vadidegen társaságában tölti az idejét, hiszen csak annak hihet, amit ő állít, valamint Fumiya szemszögéből, aki pedig éppen azon volt a baleset előtt, hogy szakítson a párjával és minden cselekedetét jól át kell gondolnia, hiszen tulajdonképpen a szemébe kell hazudnia annak akit szeret/szeretett, valamint vissza is kell fognia valamilyen szinten az érzelmeit, hiszen mi van akkor, ha olyan dolgot tesz vagy mond, amivel egyértelművé válik, hogy ő és Ritsu többek, mint puszta lakótársak. A végére persze minden kiderül és azután már csak a boldog befejezésért kell izgulni. Alapjában véve szerintem egy nagyon aranyos és romantikus sorozat, bár szívesen láttam volna többet a srácok múltjából, jelenéből.
A sorozat 2023-ban debütált, 6 részes. A részek egyenként kb. 25-30 percesek.
A sorozathoz tartozó előzetest itt nézhetitek meg: