Szellemlány

2.

Karter előre engedte a lányt.

-Jó az nekem csukva is. -nevetett Karen és átsuhant a félig nyitott ajtón. -De azért köszönöm.

Karter leült az asztalhoz.
Egy csésze kávét szorongatott a kezében, hogy felmelegedjen. Körülnézett a szerény lakásban.
Megköszörülte a torkát:
-Elnézést a rendetlenségért. Nem számítottam társaságra.

Karen zavarba ejtő pillantást vetett rá.
-Rendben van. Egyedül laksz itt? -kérdezte.

Karter ivott egy korty kávét.
-Régen itt éltem a barátnőmmel, de néhány hónapja szakítottunk.

-Sajnálom. Nem kellett volna megkérdeznem.

-Sose sajnálkozz.. -legyintett. -Ez volt a legjobb dolog, ami akkor történhetett velem. Nem volt jó a kapcsolatunk. Egyébként... -nyelt egyet. -Még mindig megpróbálom feldolgozni, mi történik itt. Éppen hazafelé tartottam, és találkoztam egy szellemmel. -kacagott. -Bárhogy is gondolkodom rajta, őrültségnek tűnik.

Halk nevetéssel válaszolt Karen.
-Képzeld el, mit érzek. -Sóhajtott, miközben tekintete az ablakra és a kilátásra tévedt. - Az első dolog, amire emlékszem, hogy az állomáson állok. Csend van. Hatalmas csend... -komolyodott el. -Egy pár jelent meg a peronon. Sálak és téli kabátok mögé bújva, és észrevettem, hogy ebben vagyok. -mondta, miközben ruhájára mutatott. -Fogalmam sincs, vajon miért nem fáztam, amikor odakint hideg volt. Megkérdeztem a házaspárt, hogy hány óra van, és teljesen figyelmen kívül hagytak. -lépkedett oda-vissza. -Megálltam előttük, és újra megkérdeztem őket, de észre sem vettek. Nagyon dühös voltam, és integetni kezdtem a kezemmel az arcuk előtt, de nyilván nem láttak vagy hallottak. Egyszerűen nem tudtam megoldani. -forgatta a szemét. -Végül jött a vonatuk, és elindultak. -lehajtotta a fejét bánatosan. -Megpróbáltam kommunikálni nem egy emberrel, de soha senki nem hallott és nem látott ... egészen idáig.

-De hogyan láthatlak, amikor senki más nem láthat? -csodálkozott.

Lágyan megvonta a vállát.
-Engem is foglalkoztat ez a kérdés.

Karter csalódottan megborzolta a haját.
-Tudod, mióta vagy ilyen? -kérdezte.

-Nem hiszem, hogy túl hosszú ideje, de nem tudom pontosan megmondani. Nincs szellemnaptáram a napok számlálására. -mondta egy kis mosollyal az arcán.

-Tehát mivel szellem vagy, átmehetsz a falakon és hasonló dolgokon, igaz?

Vigyorgott és bólintott.
-Igen, át tudok sétálni a falakon és a tárgyakon. Az embereken is.

Karter elkomolyodott.
-Nem birtokolhatsz ... sem engem, sem mást ... ugye?

A lány hangosan felnevetett.
-Nem. Nem mintha nem próbáltam volna.

Karter már úgy reszketett, mintha fázna. Érezte, hogy kíváncsisága ismét eluralkodik rajta.
-Szóval, biztosan nem tudsz megszállni... -kérdezte óvatosan.

Karen lesütötte a szemét.
-Nem, nem birtokolhatlak.

-És ha hozzád érnék ... Nem éreznélek? -kiváncsiskodott.

A lány megcsóválta a fejét.
-Nem hiszem. Megpróbáltam megfogni embereket, de senki sem vette észre.

Karter ismét észrevette a szemében a szomorúságot. Felkelt az asztaltól és a lány elé állt.
-Megpróbálhatnám? - kérdezte tétován.
Egy pillanatig a lányra meredt, majd óvatosan nyúlni kezdett felé. Lassan nyújtotta ujjait egyre előrébb, míg végül áthaladt a lányon a keze. -Furcsa, kissé fázik a kezem. Mintha hideg levegőt fújnának rá. Néhány másodpercig mozgatta az ujjait, majd hátrahúzta a kezét. -Tudsz még valamit csinálni? -faggatta kitartóan.

Karen bólintott.
-Úgy tudom mozgatni a dolgokat, hogy hozzá sem érek.

-Tényleg? -dőlt hátrébb a székben.

-Igen. Csak apró dolgokat.. ha gyakorlom egyre jobb leszek.

A lány a kávéscsészéjére koncentrált az asztalon, és felemelte egészen a plafonig.

Karter felkiáltott.
-Ez elképesztő! -fordult felé.

A pohár zuhanni kezdett.
Már sietve kapott utána, hogy ne törjön össze, amikor Karen pont az utolsó pillanatban ismét megtartotta a levegőben.
Karter megfogta és az asztalra helyezte.

-Ne haragudj. Ha elveszítem a koncentrációmat, akkor ez megtörténik. -kért bocsánatot, miközben az alsó ajkába harapott.

-Semmi baj. -pislogott rá lenyűgözve. -Ez nagyon klassz volt. -kuncogta el magát.

-Először véletlenül sikerült. Lelöktem valakinek a kávéját egy kávézóban a tekintetemmel.

-Tehát, elmehetsz akárhova, ahova csak akarsz?

-Igen, bejártam a várost, hátha emlékezni fogok valamire az életemből. Néha látok bevillanó emlékeket. De a villanások csak egy másodpercig tartanak. Az egyetlen hely, ahol valódinak érzem magam, az a vasútállomás. Valamiért állandóan ott vagyok.

-Gondolom utoljára az állomáson voltál... tudod... -Karter próbálta jól megfogalmazni. Valahogy a "meghalt" szó használatát nem érezte helyesnek. Talán azért, mert a lány mégis ott állt előtte. A mellkasa még mindig úgy mozgott, mintha lélegzett volna, és olyan élettel telinek tűnt.

-Tudom, mire gondolsz.. Lehet igazad van. -vonta meg a vállát.

Karter hangosan ásítani kezdett.
-Bocs, hosszú nap volt.

-Aludnod kellene.

-Ez valószínűleg hülye kérdés, de a szellemek alszanak?

Megrázta a fejét.
-Nem. Gondolom, mert nincs valójában testem.

-Örülnék, ha maradnál. Bár nem vagyok benne biztos, hogy jól éreznéd magad itt. -vakarta meg a fejét zavartan. -Ha el akarsz menni, az ajtóm mindig nyitva áll. Vagyis.. -húzta össze a szemöldökét. -...nem mintha szükséged lenne az ajtóra, mivel szellem vagy, hanem arra gondolok, hogy...

-Köszönöm, Karter. Nagyon értékelem az ajánlatod. -vágott a gondolatmenetébe. -Most megyek. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad a saját otthonodban. -mondta, miközben az erkély felé lépett.

-Nem kell menned. -nyúlt a kezéhez, hogy visszahúzza, utána kapcsolt, hogy nem tudja megfogni.

A lány visszanézett rá.
-Be kell vallanom, jó volt végre beszélni valakivel...

-Ne menj! -futott felé, de Karen köddé vált.

Furcsán érezte magát a történtek után, de leginkább fáradt volt, ezért bement a hálószobájába és próbálta a fejéből elterelni a gondolatokat, amik kezdtek eluralkodni rajra. Nagyot ásítva ledőlt az ágyra.
Bosszúsan jött rá, hogy véletlen égve hagyta a villanyt. Hatalmasat sóhajtva próbált erőt gyűjteni, hogy feltápászkodjon.

-Pihenj csak. -halk suttogást hallott, majd érzett egy hideg fuvallatot.

-Karen? -tágra nyílt szemekkel pásztázott az ágyon fekve.

Abban a pillanatban lekapcsolódott a villany.

-Szép álmokat, Karter. -szólt a lágy hang.

-Köszönöm. -válaszolta csukott szemmel és elnyomta az álom.