Szellemlány

4.

Teljesen lehangolódva haladt haza.
A megszokott visszafogott otthonába, a régies, dohos bútorai és dekorációi közé.
Még a nagymamája lakása volt.
A szülei hirtelen halála után - amit egy szerencsétlen autóbaleset okozott - itt élt a nagyival, mígnem rá maradt ez a barátságos kis kuckó.
Nehezen barátkozott, nem szívesen nyílt meg az embereknek, így igazi felvillanyozódás volt számára Karen megjelenése.

-Pedig én.. én.. Segíteni akartam.. -motyogta, miközben sietősen emelte a lábait.

*

Teltek múltak az órák, estefelé járt már.
Karter úgy döntött nem akarja emészteni magát a mai nap tovább, így inkább letisztálkodott és lefeküdt aludni.

*

Eljött a másnap reggel..
Karter kirobbanó formában kelt ki az ágyából és sietett ki a konyhába, a szokásos csésze kávéját elkészíteni, miközben boldogan kiáltott fel:
-Jó reggelt Karen! Hogy vagy ma?
Síri csend szakította meg a vidám kedvét..
Majd ráeszmélt, hogy Karen már nincs többé.

Elszomorodva ücsögött, unalmasan pislogott a falon ketyegő óra irányába, majd a kávé szürcsölgetése közben az az ötlete támadt, hogy meglátogatja a vasútállomást.
Oda megy, ahol a lányt látta legelőször.
Így is tett, azonban nappal többször is próbálta, de mind hiába.
Karent nem találta ott.

Búslakodva keresgélt tovább a neten, majd hirtelen olyan dolgot talált az interneten amivel talán segíthetne a lánynak emlékezni.
Széles mosoly hagyta el az arcát, abban bízva, hogy az este folyamán ott lesz a vasútállomáson és megoszthatja vele a kutatása eredményét.

Eljött az est.
Karter gondosan felöltözött, vastag kabátba bújva kisietett az állomásra, lába alatt ropogott a reggel óta gyülemlett immár bokáig érő hó, ám de Karen a szellemlány nem volt ott aznap este.

Karter nem adta fel!
Hosszú órákat várakozott a hidegben, a szája már kékülni kezdett a téli fagyos szellőtől, lábai reszkettek, de kitartóan várt, hátha felbukkan valahol a lány.
Kezdett kétségbe esni.
Elkezdte magát emészteni, hibáztatni amiért nem találta előbb meg ezt a bizonyos segítséget a neten.
Mikor már fájni kezdtek a lábai és a hidegtől alig érezte lábujjait, úgy döntött leül a padra.
Hirtelen a szokásosnál hidegebbet érzett az arcán. Azt hitte egy fuvallat simította végig az arcát..
De tévedett!
Karen volt az, a szellemlány.

-Karter, miért jöttél vissza? -kérdezte Karen.

Karter dideregve felugrott majd így szólt meglepődve.

-Hiányoztál, jól esett a társaságod..azzal töltöttem az időm, találok e valami magyarázatot neked. -vacogva válaszolt.

-Ugyan, nincs megoldás...halott vagyok... -sóhajtott a lány. -De végig melletted voltam. Csak te nem láthattál, mert tudod... tovább fejlesztettem a képességeim és ha szomorú vagyok vagy csalódott akkor el tudok bújni úgy, hogy te se láss, és azt se tudd, hogy valójában jelen vagyok.

Karter elborzadt..
-Szóval azt akarod mondani, amikor átsuhantál az erkélyem ajtaján akkor valójában nem is hagytál magamra?! -kérdezte megilletődve.

Igen. -válaszolt Karen. -Ideje egy meleg fürdőt venned.. -mutatott előre, Karter otthona irányába, majd köddé vált.

-Hé, Karen! -kapkodta a fejét jobbra-balra a fiú, keresve a lányt a sötétben.