Sorsom vagy - BEFEJEZETT

2. fejezet

Bao

Ha valaki pár nappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy hamarosan egy olyan találkozásban lesz részem, ami alapjaiban változtatja meg az életem, nem hittem volna neki. Sőt! Talán még bolondnak is nézem. Pedig így lett.

Épp a kocsimat takarítom, miközben azt veszem észre, hogy már megint az a cuki srác, Cantaloup, meg a szája melletti anyajegyei járnak az eszemben. Egyre nyugtalanabbnak érzem magam, de hogy miért azt meg nem tudnám mondani. Bemegyek, hogy igyak egy pohár vizet, de nem figyelek oda, nekimegyek a hűtőnek, meglököm véletlen, mire a tetejéről leesik egy fénykép. Felveszem, szerencsére nem tört el a keret. Végigsimítok a régi családi fotón. Még a szüleimmel vagyunk rajta hárman, akkor még kisebb voltam. De a szüleim már nem élnek, viszont akkoriban történt valami, amire a mai napig élénken emlékszem.

A szüleim elvesztése mérhetetlen fájdalommal járt. Talán lelkileg végleg összeomlottam volna, ha akkor ott, évekkel ezelőtt nem találkozok egy fiúval, aki olyasmi idős lehetett, mint én, de termetre sokkal kisebb nálam. Kócos barna hajával, fénylő szemeivel olyan volt, mint egy baba.

Emlékszem, hogy véletlenül hallottam meg, hogy a szüleim nem élték túl a balesetet. Nekem csak annyit mondtak, hogy most alszanak, pihenniük, kell. Ekkor voltak az intenzíven, majd nem sokra rá láttam a bácsikámon, aki akkor vigyázott rám, hogy nagyon szomorú, de nem árulta el mi a baja. Én persze akkor egy kíváncsi 10 éves gyerek voltam, folyton a nyomában jártam, hogy kiderítsem mi történt. Egy alkalommal véletlenül hallottam meg egy beszélgetést, ahol arról volt szó, hogy milyen szomorú is az, hogy olyan fiatalon elmentek a szüleim. Én megijedtem, hogy engem hátrahagyva utaztak el, így ordítva követeltem, hogy mondják meg hová mentek nélkülem, mert én is velük akarok menni. Ekkor a bácsikám könnyes szemmel nézett rám, de csak nem akarta elmondani hol vannak a szüleim, annyit mondott, oda most nem mehetek velük. Én tovább toporzékoltam, hogy mondják el az igazságot, mire a szomszéd, akivel akkor beszélt a bácsikám, végül kibökte, hogy soha többet nem láthatom őket, mert a mennyekbe költöztek, de jobb is nekik, ott nem kell egy ilyen akaratos, hisztis gyereket elviselniük. Nem tudom mi lett azzal az emberrel, de azután nem láttam, talán szégyellte magát, azért nem jött többet.

Én hangosan bömbölni kezdtem, majd elszaladtam. Valahol egy játszótéren kötöttem ki. Nem volt ismerős, de talán csak régen jártam efféle helyeken.

Mindegy is volt, csak beszaladtam a mászóka alá, majd összekucorodtam a sarokban, fejem a lábaimra hajtottam, és szüleimet hívogatva sírtam tovább.

A nap már lemenőben volt, épphogy, de azért még elért hozzám sugarainak melegsége. Ám egyszerre valami kitakarta a napot, felnéztem, és akkor pillantottam meg azt a fiút, aki, ha akkor nincs pont ott, talán az én életem se lett volna később olyan, amilyen lett. Talán elzüllöttem volna.

Megkérdezte miért sírok, mire mondtam, hogy a szüleim a mennyekbe költöztek, nem láthatom már őket, de nagyon hiányoznak, és hogy a szomszéd azt mondta, jobb nekik nélkülem, mert nincs szükségük egy olyan rossz gyerekre, mint én.

- Miért lennél te rossz? - kérdezte, mire én elmondtam, neki, hogy azért, mert tudni akartam hol vannak a szüleim, de nem mondták meg, mire toporzékolni kezdtem.

- Nem vagy rossz, csak hiányoztak azok, akiket a legjobban szeretsz, és nem tudtad, hogy mondjad el mit érzel - mondta nekem mosolyogva, miközben leült mellém, és halkan mesélni kezdett.

- Tudod, nekem a nagypapám költözött a mennyekbe, és én is nagyon szomorú voltam akkor, amikor megtudtam ezt. Sírtam azért, mert többé nem láthatom, csak a fényképeken. Akkor egy este a nagyim csinált egy tejszínhabos forró kakaót nekem, majd leültetett, és azt mondta, hogy ne legyek szomorú, mert azok, akik szeretnek engem, de már eltávoztak a mennyekbe, onnan figyelnek, és azt akarják, hogy boldog legyek. Azt mondta, hogy ha szomorú vagyok, akkor a papi is az lesz ott fenn. Ekkor határoztam el, hogy én ezután inkább vidám leszek, csak karácsonykor fogok sírni, mert akkor lehet egy kicsit szerintem, de nem nagyon, mert nem akarom, hogy a papi szomorkodjon.