Sorsom vagy - BEFEJEZETT

3. fejezet

Can

Várunk, egyre csak várunk. Olyan, mintha órák óta itt rostokolnánk az autóban. Anya el is szundított. Nem csoda, hiszen hajnalban indultunk, és rengeteg kilométert levezetett, miközben nekem lehetőségem volt kipihenni a korai indulást. Hagyom aludni, majd szólok neki, ha megjött az autómentő.

Megdörzsölöm a homlokom, érzem, hogy fáj a fejem. Iszom pár korty vizet és egy picit leengedem az ablakot. Nem sokat, épp csak annyira, hogy ne verjen be az eső, de talán némi friss levegőnek sikerüljön besurrannia. A homlokom az apró réshez nyomom, és élvezem az alig-alig, de érezhető kis légmozgást. Csak bambulom a tájat, miközben érzem, hogy a fejfájás egyre erősebben kínoz, és a hányinger is kerülget, arról nem is beszélve, hogy ha megmozdítom a fejem, szédülés fog el.

Anya mozgolódni kezd mellettem, úgy néz ki felébred, ami nem is baj, mert percről-percre vacakabbul vagyok.

Valószínűleg egy migrénes roham, de hiába kutatok gyógyszer után, nem találom. Lehet, hogy másik táskába tettem, ki tudja, nincs erőm gondolkodni sem.

Anya magához tért, mire elsuttogom neki pár szóban, hogy rosszul vagyok. Szegény nagyon megijedt, és épp a csomagokat túrja át a hátsó ülésen, hátha valamelyikben ott lapul a gyógyszerem, amikor egy autó zúgása hallatszik. Végre megjöttek értünk, de én eddigre a szemem lehunyva szenvedek, minden mozdulat kínokat okoz a fejemben, így mozdulatlan maradok inkább.

Egyszerre hallom, hogy anya szól, hogy vegyem be a tablettát, amit a számhoz emelt, majd megitat pár korty vízzel. Hallom ahogy azt suttogja, megtalálta a gyógyszerem az egyik csomagban. Hálás pillantást vetek rá, majd lehunyom a szemem, mert majd szétrobban a fejem.

Bao

Amikor odaérünk a lerobbant autóhoz, annyi látszik, hogy ketten vannak a járműben, de a nő ekkor kiszáll, és idegesen magyarázza, hogy mi történt, majd azt is elmondja, hogy a fiának migrénes rohama van, haza kellene vinni. A bácsikámmal váltanak még pár szót, majd ő a vontatóhoz megy, én meg a nővel a hátam mögött az autójukhoz.

Kinyitom az ajtót, majd egyszerűen ledermedek, mert a srác, aki évek óta ott él a gondolataimban, akit a sors egy évvel ezelőtt az utamba sodort, de azzal a lendülettel el is vett, akinek a szája szélén ott a két anyajegy, most ott remeg előttem az ülésen.

A számomra oly ismerős vonások megbabonáznak, a haja még mindig ugyanolyan kócosan áll, és a szemeit ugyan nem látom, de a szívem hevesen ver, mert még sokkal szebb, mint ahogy emlékeztem. Nem voltam felkészülve erre, hogy az emlékeimben élő srác szépsége ilyen megdöbbentő hatással lesz rám.

Végül lehajolok, és óvatosan a karjaimba veszem a pillekönnyű testét. Furcsa, bizsergető érzéssel tölt el, hogy ennyire közel van hozzám. Sóhajt egyet, majd addig mocorog, míg sikerül még jobban befúrnia magát a karjaimba. Akciója nyomán egy pillanatra a lélegzetem is elakad, annyira megbabonáz, majd önkéntelenül is egy apró nevetés hagyja el a szám, lenézek rá, és már nem akarok nevetni, csak azt érzem, hogy még szorosabban akarom ölelni.

Can

Beszéd hangjai jutnak el hozzám, bár nem igazán értem miről van szó. Nemsokra rá érzem, ahogy két erős kar óvatosan megemel, majd egy kemény mellkasnak dőlök, és megcsap a szantálfa illatának kellemes aromája. A fájdalom még mindig iszonyú, de most mégis valamiféle nyugalom száll meg. Annyira jó így, hogy arra gondolok, bár örökre itt maradhatnék.

Mocorgom kicsit, hogy még jobban belefúrjam magam az ölelő karok közé. Az sem érdekel, ha közben majd szétrobban a fejem. Próbálkozásomra egy pillanatra elakadó lélegzet, meg egy halk nevetés a válasz. Ezután anya hangját hallom.