Sorsom vagy - BEFEJEZETT

7. fejezet

Can

Amikor felértünk a táborhelyre, mindenki nekiállt a sátor felállításának a kijelölt helyeken, miközben arról ment a vita, ki hol alszik majd. Csak én bíbelődtem egyedül a sátorral, teljes nyugalomban, nem volt kivel vitázni, hisz kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy egyedül alszom majd.

A hangulat nagyon vidám volt, még rám is rámragadt belőle valamennyi, így azt sem vettem zokon, hogy ide a táborba ugyan gyalog jöttünk, de a tervezett túrák nem fognak összejönni, mert a társaság inkább egy laza, bulizós hosszú hétvégére készült. Csak nekem voltak olyan illúzióim, hogy itt túrázás lesz. Annyi baj legyen, elhatároztam, hogy igyekszem kihozni a legjobbat ebből a pár napból.

Mivel nem ez az első alkalom, hogy egy sátor felállításával van dolgom, meg ez a darab amúgy is könnyen összerakható, hát hamar végzek, így több időm van elrendezni a holmimat odabent. Ja igen, nem árt, ha hamar elkészülnöm, mert megkértek, hogy segítsek be a konyhán.

Amikor a szakács srác ellátta az elsősegély dobozból a fejemen lévő sebet, akkor beszéltek Ericcel - aki szintén ott volt, a vacsit megbeszélni - arról, hogy kellene valaki segíteni a konyhán, mert aki jött volna, váratlanul lemondta. Erre a haverom vetette fel nekem, hogy mi lenne, ha én segítenék, úgyis otthonosan mozgok a konyhában. Úgy voltam vele, hogy ha már túrázni nem fogunk akkor mindegy, én nem rajongok az ivászatért, meg a féktelen bulikért.

Ezért van az, hogy míg a többiek pihennek, én a szállásom elrendezése után a konyha felé kell siessek.

Miután mindennel megvagyok, mégegyszer gyorsan körbenézek, magamhoz veszem a telefonom, majd elhagyom a sátort. Kilépve viszont egy széles mellkasba ütközök, de nem is kell azon tépelődni, hogy ki lehet az, mert megcsap a szantálfa illat, ami mindig körbeveszi Baot.

- Lan Zhan te vagy az?

- Nem!

- Hát akkor?

- Bao vagyok.

- De...

- Te sem vagy Wei Ying, miért lennék én Lan Zhan?

- Akkor én...

- Ne mondd, hogy azt sem tudod ki vagy?

- ...ki vagyok neked?

- ....az életem...

Jajj! Egek! Még jó, hogy nem hallják mi jár a fejemben. Már megint meglódultak a gondolataim, látszik, hogy igen erős hatással vannak rám az olvasmányaim, meg az is, hogy egy bizonyos sráctól elvesztem a józan eszem.

Megrázom a fejem, próbálva összeszedni magam, majd felnézek Baora, mert persze, hogy ő az. De nem értem mit keres itt.

- Hát te? - érdeklődöm.

Mire a fejemen lévő kötés felé mutat.

- Ja, hogy az. Lekezelte a konyhás srác, igazán érthet hozzá. Szerintem nem lesz gond vele. Erre motyog valamit az orra alatt, de olyan halkan, hogy nem értem mit mond, majd sarkon fordul és elmegy. Ennek meg mi baja? De nem érek rá ezen elmélkedni, mennem kell segíteni, vagy nem lesz vacsora.

Szerencsére minden rendben ment, nagy összhangban tudtunk együtt dolgozni. Jó volt a hangulat. Persze Alex rögtön levágta, hogy a srácokhoz vonzódom, és ezt szóba is hozta úgy öt perc után. Nem bántam, mert cseppet sem volt sértő, vagy bunkó a viselkedése velem szemben. Ő egy nagyon közvetlen és laza srác, aki kimondja, amit gondol.

Időre készen lettünk a vacsorával, jöttek is a többiek, akik elcsodálkoztak mit keresek a konyhán, de Eric felvilágosította őket, onnantól kezdve mindenki az evéssel foglalkozott.

Éppen egy nagy tál köretet tettem volna a kiadópulthoz, hogy szedni tudjanak belőle, mert egy tállal már elfogyott, de nem vettem észre, hogy majdnem lelöktem a még forró serpenyőt. Csak azon múlt, hogy nem égettem meg magam, hogy Alex megfogta a derekam, és arrébb húzott. Átfutott rajtam, hogy ez kívülről talán úgy nézhet ki, mintha bizalmas kapcsolatban lennénk, és éppen egy édes pillanatunk lett volna.

De talán nem csak nekem jutott ez az eszembe, mert hangos csattanásra figyeltünk fel, majd látjuk, hogy Bao megkövülten néz minket, ő csapta le a tányérját a pultra.

- Elment az étvágyam! - veti oda, aztán elrohan.

- Nézzenek oda! Valaki féltékeny - jegyzi meg Alex, mire én elsápadok, és halkan tiltakozom, majd azon merengek, hogy Bao miért dühös folyton, és miért rohan el. Nem is értem... Jó, mondjuk van, hogy velem a karjaiban távozik, de most csak úgy egyedül elfutott. Biztos, hogy nem féltékeny, az nem lehet!

- De bizony! Ez a srác egy kanál vízben fojtana meg, amiért hozzád értem. Higgy nekem, van ebben tapasztalatom - mondja, mire rájövök, hogy az utolsó mondat hangosan hagyta el a szám. Egek! A fejem persze elvörösödik, de ezzel senki sem törődik Alexen kívül. Azt sem tudom mit csináljak, annyira zavarban vagyok.

- Nyugi pajtás, senki nem hallotta rajtam kívül. Én hallgatok, de ha végeztünk mára a konyhával mesélsz nekem. - erre csak bólintani tudok, majd ahogy a többiek végeznek, elkezdem beszedegetni a tányérokat. Ekkor Eric azzal jön oda, hogy estére tábortűz lesz, meg iszogatás, engem is várnak. Én azzal hárítom el a meghívást, hogy elfáradtam, pihennék, de addig nyaggat, hogy végül azt mondom, talán majd elnézek feléjük. Ennyi elég neki, így elrohan szervezni az estét.

Amikor mindennel végzünk, leülünk odakint a lépcsőre, Alex rágyújt, engem is megkínál, de én nem élek vele, inkább elkezdek mesélni, és elmondok mindent, ő pedig közbeszólás nélkül végighallgat, ami szokatlan tőle. Talán emészti magában a hallottakat, mert csak akkor szólal meg, amikor a mondandóm végére érek, de akkor meg valami olyat mond, amit el sem hiszek.

- Szerintem ez a srác odavan érted és féltékeny mindenkire, aki a közeledbe megy, még Ericre is. Csak azt nem tudom miért nem hajt rád.

- Nem hinném, hogy tetszem neki.

- Pedig de, így van. Hidd el, odavan érted. Talán csak fel kellene piszkálni a féltékenységét.

- Ki féltékeny? - kérdezi Eric, aki pont akkor ér oda hozzánk.

- Hát ez a Bao gyerek. Szerintem bele van esve Canbe, de nem mer, vagy valamiért nem akar lépni. Azt ajánlottam épp a haverodnak, hogy fel kellene piszkálni a gyerek féltékenységét, hátha lépni fog - mondja neki Alex.

- Most, hogy mondod, lehet benne valami. De mit tegyünk?

- Semmit! - kiáltok fel, nem akarom, hogy itt tervet szövögessenek.

- Én inkább most megyek, fáradt vagyok. - mondom, majd otthagyom őket, és csak remélni tudom, hogy nem kuszálják össze (nagyon) az életem.

Bao

Az ebédlő csak félig van, valószínűleg néhányan már végeztek az evéssel. Én csak most értem ide, épp mennék szedni a kajából, amikor szétvet az ideg, mert a kis nyikhaj szakács mellett ott látom Cantaloupot. Mit keres mellette? Mintha a csávó az én babámra akarná vetni magát. Megfogja a derekát, és valamit suttog a fülébe. Nem bírom nézni, odacsapom a tányérom az asztalra, mire azt látom, hogy mindenki engem figyel. Kínos! Határozottan kínos ez a helyzet, így, hogy mentsem, ami menthető, annyit vetek oda, hogy elment az étvágyam, majd elrohanok. Tudom, nem a legszebb mentés és talán nem is mentés, mert így csak kínosabban érzem magam, de mit tehetnék, elvesztettem a fejem.

Úgy egy óra múlva mondjuk úgy, hogy már nem vagyok szomjas. Talán nem volt jó ötlet szinte üres gyomorra bepiálni, de beleégett az a jelenet ott a konyhában az agyamba, és nem bírtam szabadulni tőle. Felejteni akartam.

Magamnál voltam, de már nem tudtam teljesen tisztán gondolkodni. Így fordulhatott elő, hogy amikor a tábortűzhöz értem, és megláttam a srácot, aki a babám derekát fogdosta a konyhában, meg a fülébe suttogott, odamentem, és szó nélkül behúztam neki. Persze ő nem hagyta magát, visszaütött, majd egy darabig ment az adok-kapok. Aztán megjelent Cantaloup.