Sorsom vagy - BEFEJEZETT

6. fejezet

Can

Sokszor rajta felejtettem a tekintetem Baon, de csak messziről figyeltem őt úgy, hogy senki ne vegye észre. Kínos lett volna, ha valaki rajtakap, hogy bámulom. Ő mondjuk észre sem venné, mert annyira lefoglalják a rajongói, akik ott zsongtak körülötte, mint a méhek. Most komolyan, majd ölre mennek, hogy ki alszik vele egy sátorban? Vetődik fel bennem, mire érzem, hogy fellobban bennem a féltékenység. Én akarok mellette lenni! Engem kellene, hogy öleljen, velem kellene foglalkoznia, nem azokkal a libákkal ott körülötte! Hirtelen elöntenek az emlékek arról, hogy milyen volt, amikor a karjaiban tartott, amikor a tenyerem alatt éreztem szíve dobbanását, amikor... Idáig jutok gondolatban, aztán meg kell álljak, mert úgy érzem, az a bolond szívem olyan hevesen ver, hogy menten kiugrik a helyéről. Csak állok így egy ideig, ráérek, nem kell sietnem, mert lassan halad a csapat.

Habár többen is elmennek mellettem, nem én vagyok a sereghajtó, vannak még mögöttem. Sóhajtok egy nagyot, a szívem most is vadul ver, de talán már nem akar kiugrani a helyéről. Indulnék tovább, amikor sikoltást hallok. Hátrafordulok, teszek pár lépést, és látom, hogy valaki az árok szélén térdel és ijedten néz lefelé.

- Mi történt? - kérdezem tőle, de már nincs szükség arra, hogy válaszoljon, mert észreveszem, hogy egy lány lecsúszott a mélybe. Ahogy láttam onnan, nagy baj nincs az ijedtségen kívül, valószínűleg pár karcolással megúszta.

- Nyugi, mindjárt lemegyek, segítek feljönni - kiáltom neki, majd a mellettem lévőnek odavetem, hogy szóljon a többieknek, hogy várjanak meg, és már dobom is le a táskát a hátamról, majd óvatosan elindulok lefelé. Látom, hogy nagyon meg van ijedve szegény lány, így folyamatosan beszélek hozzá, hogy eltereljem a figyelmét. Kiderül az is, hogy Nancynek hívják. Mire odaérek hozzá, sikerül megnyugodnia kicsit.

Megnézem nincs-e komolyabb sérülése, de ahogy gondoltam, pár horzsoláson, meg az ijedtségen kívül nem történt más baja.

Poénkodom egyet, hogy amikor felérünk kaphat egy cicás raptapaszt a bibjére. Igen felkészültem, így ez is van a táskámban. Egy halvány mosoly a válasz. Visszamosolygok rá, majd elindulunk felfelé, ahol már ott figyel az egész társaság. Eric persze aggódva járkál fel és alá, de odakiáltok neki, hogy minden rendben, mire látom, hogy megkönnyebbül.

Már majdnem felérünk, amikor felnézek egy pillanatra és a tekintetem találkozik egy aggódó sötét szempárral. Vajon miért tűnik olyan nyugtalannak? Ja, biztosan az a baja, hogy ha valakivel történik valami, fuccs a laza hétvégéjének. Keserűség lesz úrrá rajtam, hogy más élvezi a figyelmét, mást ölelnek majd karjai. Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy nem veszek észre egy kiálló gyökérdarabot, megcsúszom, és még Nancy sem bír megfogni, de nem is akarom, hogy ezt tegye, nehogy lecsússzon ő is velem együtt, mert én bizony már az árok alja felé tartok. Ismét. Csak most ahelyett, hogy a lábamon mennék, gurulok. Próbálok megkapaszkodni valamiben, de nem sikerül, csak a kezem rándítom meg.

Amilyen szerencsém van, minden útba eső gyökeret, kavicsot, tüskés gazt megtalálok, és épp mielőtt megállnék az árok alján, még a fejemet is sikerül bevernem, úgyhogy mire leérek, tele vagyok horzsolással, zúzódással, fáj a bal kezem, meg remegek a sokktól. Lehunyom a szemem, és csak fekszem ott.

Nem akarok megmozdulni, de nem is nagyon van erőm ehhez. Ahogy az első sokk elmúlik, érzem, hogy mindenem fáj, úgyhogy nem is próbálkozom felkelni, csak a szemeim nyitom ki résnyire és elfordítom a fejem oldalra, így látom a többieket, ahogy odafentről aggódva kiabálnak. Majd egy nagyon gyorsan közeledő, nagyon dühös Baot pillantok meg. Remek, majd még azért is én leszek a hibás, hogy leestem. Gondolom mindjárt kapom a fejmosást. Inkább becsukom a szemem, nem akarom látni a dühödt tekintetét.