𝘼𝘾𝙍𝙊𝙎𝙎 𝙏𝙃𝙀 𝙎𝙏𝘼𝙍𝙎

8. rész

T R I S T A N

Ellógtam a suliból.

Rohadtul képtelen voltam egy fedél alatt maradni a lánnyal, így autóba vágtam magam, és elindultam a külvárosba az egyetlen ház felé, amit mindig is otthonomnak gondoltam, még ha nem is vagyunk szívesen látott vendégek a földön. Az, hogy a belénk épített GPS az egyetlen, amivel ennyi évtized után kimertek engedni minket az emberek világába, fogalmam sincs, hogy jó vagy rossz dolog-e. Egyrészt, a fenébe is, tudják hol találnak, másrészt, bármikor képes vagyok kiszedni magamból, ha akarom, de még úgy érzem nincs rá szükségem. Van ebben valami jó is. Általa elég sok minden lenyomozható, mert több készülékkel is összekapcsolásban áll. Most mégis bizsereg a bőröm, mert szívem szerint kivájnám onnan, eldobnám a francba, és elhajtanék innen jó messzire.

Mégis mit gondoltam, amikor a házunk mögötti erdőhöz hívtam Chloét? Mi a fenét gondoltam akkor, amikor a számomat -amit még a Nemzetvédelem háta mögött szereztem-, felírtam a karjára?

Csak az tudtam, hogy látni akarom őt. Sulin kívül, mert tetszett ez az egész. Túlságosan is. Fogalmam sincs mi történik akkor, amikor elkezdünk összekapcsolódni, és olyan nehezen fékezem le magam, mint még soha.

Így hát azon kapom magam, hogy vagy százszor körbe furikázok a város körül, és csak hallgatom a hallgathatatlan dalokat a rádióban, miközben próbálom kizárni a fejemből Chloét. Erről nem volt szó. Hogy ezek az emberek ilyen... hogy is mondják? Boszorkányságokat művelnek veled. Órákkal később még mindig feszült vagyok, és tudom, az egyetlen dolog, ami végre képes lenne lenyugtatni, az a szex. Ilyenkor általában felhívom Melody-t, de miután nyilvánvalóvá tettem, hogy nem akarok többé lefeküdni vele, ő pedig azt, hogy továbblépett valami névtelen focistával a mai nap folyamán, ez nem lenne jó ötlet.

Chloé egy viszketés a bőrömön, és elakarom tüntetni onnan, így bekanyarodom egy lepukkadt kocsmánál, és úgy ugrok ki a Malcolm által feljavított kocsiból, mint akit üldöznek.

Egy pohár whiskey és talán egy névtelen csaj. Pont erre van szükségem.

Ám amikor beülök az omladozó falakkal, és recsegő bútorokkal körbevett helyiségbe, és kikérem az első kört, majd egy húzásra lehajtom, aztán pedig a pult mögött dolgozó egyetemista lány nagyon is benne van a dologban... mégsem érzem helyesnek. De egy seggfej vagyok, szóval este, amikor megérkezik a váltása magammal viszem. Hála az égnek, amiért a származásom nagy pozitív hozadéka, hogy hiper gyorsan kijózanodsz, és ha megállítanak a zsaruk, a szonda még csak be sem jelez fél órával később az utolsó pia után. Tudom, hogy Malcolm nincs otthon, és bár nem zavarná, a fenébe is, hisz nagykorú vagyok, középiskolában sincs semmi keresnivalóm, mégis úgy hajtok el a lánnyal, mintha bujkálnék valami elől.

Fogalmam sincs mennyi az idő, de már rég sötét van, amikor bekanyarodom a feljáróra. Crissy vagy Carry fogalmam sincs, hogy hívják izgatottan pattan ki a kocsiból, én pedig egyre inkább azon vagyok, hogy inkább hazaviszem. Kiszállok, de még mielőtt megállíthatnám meglátom Chloét a verandánkon üldögélni. Nyilván várt rám, és nem kell nagy ész ahhoz, hogy rájöjjön itt lakok.

Ott állok dermedtem, és fogalmam sincs mi lep meg igazán. Az, hogy végül eljött, vagy az, ahogy rám emeli a tekintetét. Aztán... észreveszi a legújabb szerzeményemet, és szemei borússá válnak, állkapcsa megfeszül.

Elfelejtettem napközben, hogy elhívtam, és biztos vagyok abban is, hogy baromi régóta vár rám. Bepillantok a kormány mellé, és látom, hogy már kilenc óra van. Jézusom!

Kipirult arccal húzza össze magán a farmerdzsekijét, amiben tuti, hogy halálra fagyott, ameddig itt kint ült.

- Öhm... ez meg ki? – biccent felé a vörös nő.

Chloé csalódottan rázza meg a fejét, majd hirtelen megindul felénk. Ahelyett, hogy megállna előttem kikerül, én pedig gondolkodás nélkül követem.

- Chloé, várj már!

- Három órát vártam rád – fordul hirtelen felém. Meleg szemei dühösen vibrálnak, és olyan vörös az arca, hogy attól tartok, ha hozzányúlnék fájna neki. Éles fájdalom hasít a mellkasomba, amit nem értek. Nem kéne, hogy érdekeljen, de mégis így van.

- Ne haragudj... - szólalok meg halkan, szégyenkezve. – Csak nem volt jó napom, és kicsit ellógtam a napot, ennyi.

Tekintete mögém réved, és ismét megfeszül.

- Nem érdekel mit csináltál, de hívtalak, és írtam neked. Igazán válaszolhattál volna, hogy ne fagyjak meg – szól vissza idegesen, amit határozottan meg is érdemlek. – De nem vártam mást tőled – pillant rajtam végig megvetően és ebben a mondatban minden benne van. Tőrként talál el a legfájdalmasabb helyeken. – Jó szórakozást – veti oda, majd hátat fordít nekem.

- Most akkor bemegyünk? – szólal meg mögöttem az idegen csaj, mire felmordulok.

- Nem, hazaviszlek!

Aztán helyre kell hoznom valamit.