𝘼𝘾𝙍𝙊𝙎𝙎 𝙏𝙃𝙀 𝙎𝙏𝘼𝙍𝙎

9. rész

C H L O É 

Borzalmasan érzem magam.

Nem kéne egy empatának különleges emberfeletti immunrendszerrel rendelkeznie? Úgy látszik nem, mert pár óra várakozás a hidegben, teljesen leterített. Csessze meg a világegyetem, na meg Tristan Grey is.

Amikor megláttam azzal a vörös lánnyal valami furcsa, keserűség lett úrrá rajtam. Féltékeny voltam... De miért is? Csak azért, mert párszor összekapcsolódtunk, még nem biztos, hogy ő rá is akkora hatással volt, mint rám, ha bár teljesen biztos vagyok abban, hogy nagyon is érzett valamit.

Nagyon sóhajtok, miközben a kanapén pózt változtatok, és a csatornák között zongorázok a TV-ben. Megannyi használt zsebkendő díszíti a takarómat, és vagy egy liter meleg gyógytea a kis asztalon gőzölög, amit még Beth készített nekem, mielőtt munkába ment volna. Egy szuvenír boltban dolgozik, ahol mindenféle spirituális csecsebecsét készít és árul, és tudom, fontos neki az üzlet, így nem engedtem, hogy itthon maradjon. Nagy lány vagyok, tudok gondoskodni magamról.

Kopogást hallok a bejárati ajtó felől, de képtelen vagyok felkelni, olyan kényelmes helyzetet találtam, így csak kikiáltok, hogy nyitva van. Arra számítok, hogy Brid az, hogy rám nézzen, de ehelyett Tristan-t látom meg, aki idegesen pillant körbe.

- Te most tényleg beengedtél anélkül, hogy tudtad volna, én vagyok? – vonja fel sötét szemöldökét.

Ó, bakker!

Szuper gyorsasággal söpröm a zsepiket a kanapé alá, és megigazítom magamon a takarót. Amikor belép a nappaliba, félrehúzza a száját, és a TV-re pillant. Valamilyen szellemnyomozós sorozat megy rajta, de gyorsan kikapcsolom.

- Szarul nézel ki – pillant végig rajtam, de felpaprikázott hangulatomon aggódó arca nem segít.

- Kösz – válaszolok epésen.

- Csak aggódom. Legközelebb kérlek nézz ki, mielőtt akárkit beengedsz.

Úgy nézek rá, mintha két feje nőtt volna, amikor leül a kanapé végébe, és egy zacskót tesz le az asztalra.

- Te most komolyan beszélsz?

- Mi a baj?

- Órákat vártam rád, és te mással enyelegtél közben, az a baj. Most meg itt vagy, és aggódsz értem.

- Féltékeny vagy? – dönti oldalra a fejét, mire erősen megrúgom. Tudom, hogy nem fáj neki, de azért van annyi esze, hogy felszisszenjen. – Miattam lettél beteg – válaszol halkan.

- Igen, ez így van – mosolyodom el, és ismét a táskára pillantok. – Mit hoztál?

- Vettem neked húslevest. Azt mondják, hogy ez az embereknek jó, amikor betegek. Fogalmam sincs, sose voltam beteg – vonja meg a vállát.

Fene essen bele a tökéletes idegen DNS-ükbe.

- Köszönöm... - válaszolok kissé erőtlen hangon. – Miért jöttél?

- Elhoztam az irodalom leckét. Mivel a barátaid azon nincsenek ott, gondoltam szükséged lesz rá – rakja le a füzetét a leves mellé. – És mert tényleg aggódtam. Hallottam, hogy talán kialakulhatnak szövődmények, vagy ilyesmi, nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapj.

Jézus, ha nem pattintott volna le valaki más miatt, akkor most tócsává folynék.

- Csak megfázás Tristan, pár nap és rendbe jövök – rejtem el a mosolyom.