Főszereplőnk ezúttal nem egy Forma-1 rajongó. Sőt.... Nem is igazán érdekli komolyabban semmi, ami hírességekkel kapcsolatos. Pedig édesapja az Alpha Tauri csapatánál dolgozik a versenyzők közvetlen közelében.
Míg sokan a fél karjukat odaadnák azér...
Az elkövetkező pár nap eseménytelenül telt. Máskor élvezem a nyugit, de azóta is csak a futam napja járt a fejemben. Titkon továbbra is Yukiról olvasgattam, de közben igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy azért, mert érdeklődnék iránta. Inkább az unalomra fogtam a dolgot, persze legbelül tisztában voltam vele, hogy nem így van. Nagyon is érdekelt az élete. Apa még sokszor ijesztett meg, mikor belemerültem a cikkek olvasásába, vagy a képek nézegetésébe. Egyik ilyen alkalommal már szóvá is tette. - Mostanában igen különösen viselkedsz, kislányom. -I-igen? Nekem nem tűnt fel...- vigyorogtam bambán. - Titkolsz előlem valamit? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- biztosított kedvesen. Természetesen nem fogom elmondani neki, hogy Yukit nézegetem amióta hazajöttünk a versenyről. -Nyugi, apu! Semmi bajom. Ha bármilyen fontos dologról volna szó, te lennél az első, akinek elmondanám.- simítottam végig vastag karján. -Akkor jó. Igazaból azt szerettem volna kérni, hogy gyere el velem a boltba. Nincs itthon semmi kaja. Még mű sem. -Muszáj? Szakad az eső...- Tértem vissza megszokott lusta énemhez. -Igen Ari, muszáj. Te tudod, mit eszel meg. Legalább ennyit tegyél meg. Néha ki kell mozdulni. -Oké... Sóhajtottam, majd felkaptam az esernyőmet, és elindultunk a kocsihoz.
A szupermarketbe megérkezve apával szétváltunk, mert én gyorsan be akartam szerezni a szokásos kajáimat, rágcsáimat. Be is pakoltam pár instant tésztát. Megkívántam a nachost, így elindultam a chipsek irányába, és abból is felkaptam egy csomaggal, de még kellett hozzá szereznem szószt is. -Remek.- mérgelődtem, amikor megláttam, hogy mennyivel magasabb polcon van. Próbáltam elérni, de hiába nyújtóztam és álltam lábujjhegyre, nem sikerült. Ekkor váratlanul valaki mögém lépett és levette az általam választott chilis sajtos szószt, mire meglepettségemben elvesztettem az egyensúlyom és hátradőltem egyenesen a segítőmnek, aki másik kezével elkapott. Gyorsan odakaptam a fejem. Yuki mosolygott vissza rám.
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
-Ismerős érzés.. De végre egyszer alacsonyan is tudok ilyesmiben segíteni valakinek. Tessék.-adta át a nachos szószt miközben még mindig a karomat fogta. Természetesen teljesen elvörösödtem és elé ugrottam, közben pedig megfordultam. -Yuki! K-k-köszi szépen! De m-m-mit keresel te itt?- hüledeztem a szószos üveget szorongatva. - Jöttem bevásárolni a vacsorához. Itt lakom nem messze.- mosolygott még mindig. Ránéztem a bevásárlókocsijára, amiben egészen más dolgok voltak, mint az enyémben. Tele volt hússal, zöldségekkel, tojással, fűszerekkel, tésztával... Míg nálam csak instant kaják, chips, csoki és üdítő volt. -Ja.. hát.. én is!-vigyorogtam kínosan. -Te tényleg csak ilyeneket eszel?- cüccögött a fejét csóválva. Ekkor érkezett meg apa, akinek láthatóan tetszett, hogy összetalálkoztunk. -Ilyeneket bizony. Nem értem, hogy nem unja még. Szervusz, Yuki! Látom, te hasznosabb bevásárlást tartasz. -veregette meg Yuki vállát, aki csak bólogatott. -Igen. Bár még nem döntöttem el, mit főzzek ma. Igazából mindegy is. Így, hogy egyedül élek...-hangolódott le a mondata végére. Ez engem is elszomorított, bánatosan néztem rá. Apa próbálta megtörni a kínos csendet, persze az én piszkálásommal. -Látod, Ari, ha tudnál főzni, áthívhatnánk Yukit vacsorázni, hogy ne legyen olyan magányos...-Szívta a véremet. -Ne gyere már állandóan ezzel, pláne ne mások előtt!- csaptam rá a karjára. Nagyon szégyelltem magam Yuki előtt, aki viszont továbbra is pozitívan állt mindenhez. - És ha ti jönnétek át hozzám?Mondjuk ma este?-vetette fel.- Szívesebben főzök úgy, ha van kinek. Mármint magamon kívül.-vakargatta szórakozottan a fejét, mire az arcom ismét élénkvörös lett. Apa ezt látva nem tétovázott. -Igazán? Nagyon szívesen átmegyünk, igaz Ari?-húzott magához. Zavartan pislogtam a mosolygó Yukira. -J-ja....nekem aztán tök mindegy, hol eszünk.-próbáltam flegmázással leplezni idegességemet, miközben oldalra fordítottam a fejem. -Rendben. 7 körül várlak titeket.-vigyorgott rám, majd apám felé fordult. -Fabio, ugye tudod a címem? -Persze, emlékszem még. Egy éve sincs, hogy volt az a parti nálad. Akkor is finomat főztél.-válaszolta apa. Rémlett, hogy akkor is el akart rángatni magával, de nem voltam hajlandó kimozdulni. Most viszont megmagyarázhatatlan örömöt éreztem, amit mintha Yuki is látott volna, mert halványan akaratlanul mosolyogtam. -Akkor szeretettel látlak titeket. -Kocsival vagy? Elég sok mindent vettél.- kérdezte apa. -Nem, szervízben van. Csak egy kis ellenőrzés. Szóval gyalog kellett jönnöm, de nem gond. -Ne viccelj, szívesen elviszünk. Ne ázzál már szét ilyen időben...Úgyis útba esik.- mondta apám, mire elpirultam, Yuki pedig hálásan mosolygott. - Ez esetben köszönöm szépen, valóban kényelmesebb lenne. Legalább hamarabb neki is tudnék állni főzni. -szégyellősködött. -Helyes. - ezután együtt mentünk a pénztárhoz, és fizetés után a parkolóba siettünk. Nem elég, hogy még mindig esett, de szemből már a szél is erősen fújt. Olyannyira, hogy meg is lökött a fuvallata, és ismét Yuki kapott el.
