Főszereplőnk ezúttal nem egy Forma-1 rajongó. Sőt.... Nem is igazán érdekli komolyabban semmi, ami hírességekkel kapcsolatos. Pedig édesapja az Alpha Tauri csapatánál dolgozik a versenyzők közvetlen közelében.
Míg sokan a fél karjukat odaadnák azér...
Lassacskán kezdtem magamhoz térni. Egy kórházi ágyon nyitottam ki a szememet. Még mindig szédültem, és nagyon melegem volt. Edzőm aggódva ugrott az ágyamhoz. -Yuki! Végre felébredtél. -Mi történt?-kérdeztem, mert még mindig elég zavaros volt minden. -Nem emlékszel? Megcsúsztál a pályán. Remélem, nincs amnéziád. -Ja, igen...Atyaég...-fogtam a fejem szégyenkezve. -Megismersz?-gúvadt ki a szeme. -Persze, te lüke, csak szétmegy a fejem.. -panaszkodtam. Ekkor egy idősebb doktor lépett be a kórterembe egy fiatalabb ápolónővel az oldalán. -Üdvözlöm, Tsunoda úr! Raphaël doktor vagyok. Hogy érzi magát?-mosolygott. -Pocsékul...- néztem rá keserűen. -Pedig nagy szerencséje van. Semmije nem tört el a versenyautóját leszámítva. De nagy butaság volt lázasan elkezdeni a futamot. Nagyobb baj is történhetett volna.-oktatott ki, amire csak fejeket vágtam. -Semmi bajom. Csak kicsit megfáztam.- durcáskodtam, akár egy kisgyerek. -Örüljön neki, pihenjen, és legközelebb ne hősködjön 38 fokos lázzal...-magyarázott tovább, de nem figyeltem oda, mert végig Arinára gondoltam.
Ezt a szégyent... Meg akartam neki mutatni, mire vagyok képes, erre leszerepeltem előtte. Mit láthatott? Egy igazi lúzert. Ha tehetném, még mindig visszamennék, a futam fele sem telhetett el. Ez kibaszott gáz...
Nagyon mérges voltam magamra. Ekkor épp Arina rontott be a szobába. -Yuki! Yuki, jól vagy? Úgy aggódtam érted! Amint tudtam, jöttem utánad!- zokogott, miközben szorosan átölelt.-Miért csináltad ezt? -Arina...- élveztem fojtó ölelését, de közben óriási lelkifurdalásom volt.-Ne sírj. Nem érdemlem meg, hogy könnyeket hullass értem.- toltam el magamtól. -Mi? - nézett rám, miközben patakokban folyt a könnye. Csókkal vigasztaltam volna, de nekem ez nem járt. Nem jutalmazhattam magam ilyesmivel ezek után. -Nem kell engem ajnározni. Jól vagyok.-fordírottam el az arcom. -Dehogy vagy jól! Láttalak a verseny előtt, mégsem akadályoztam meg, hogy elindulj! Az egész az én hibám!-Bújt hozzám ismét.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ilyen nincs! Emiatt is magadat okolod? Kiscicám...-hatódtam meg magamban, és nem bírtam ki, hogy ne simogassam meg a fejét és a hátát, de hamar észbe kaptam. -Ne beszélj baromságokat. Te nem tehetsz semmiről. Én voltam a hülye.-Fordultam az oldalamra, hogy ne lássa az arcomat. Ez a ridegség jobban fájt, mint bármi, de nem tehettem mást. -Na, de..Yuki...Én... -Most menj el, kérlek.- motyogtam. -Menjek el? Mi van veled? Eddig mindig kedves voltál velem. Ezek szerint mégis haragszol rám, igaz?- esett kétségbe szegénykém. Szemeiben bánat csillogott. -Nem. Csak fáradt vagyok, meg még a végén te is elkapsz tőlem valamit..-hunytam le a szemem. Persze csak nem akartam, hogy így lásson. -Yuki...- kezdte volna, de ismét az orvos vette át a szót. -Hölgyem, jobb, ha most távozik. A fiatalembernek pihenésre van szüksége. Még mindig magas láza van.- mondta. Mivel egy gyáva féreg voltam, nem láttam Arina arcát, de biztos borzasztóan megbántódott. -Rendben. Ha neki ettől jobb lesz... Akkor megyek.-csuklott el a hangja.-Holnap visszanézek. Sziasztok..- tette hozzá halkan. Aztán sietve távozott. Ekkor Fabio hangját hallottam. -Arina!- kiáltotta, aztán utana futott. Nem is tudtam, hogy ő is itt van.
