Főszereplőnk ezúttal nem egy Forma-1 rajongó. Sőt.... Nem is igazán érdekli komolyabban semmi, ami hírességekkel kapcsolatos. Pedig édesapja az Alpha Tauri csapatánál dolgozik a versenyzők közvetlen közelében.
Míg sokan a fél karjukat odaadnák azér...
A szabadedzések elég unalmasak voltak a számomra. Yukit is alig láttam szinte, mert sok megbeszélnivalója volt a csapatával, hogy milyen stratégia szerint versenyezzenek az időmérőn, majd a futamon. Néha persze oda-oda nézett rám a garázsban, olyankor egymásra mosolyogtunk, vagy vittem nekik enni-inni, de kettesben sosem maradtunk. Szerencsére letelt ez a hosszú esős nap is. Már pakoltam össze a cuccaimat, amikor Yuki lépett mellém miután lezuhanyzott és átöltözött.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Tudok segíteni valamiben? -mosolygott rám, miközben a Red Bullos poharakat szedtem össze, és öntöttem ki a belőlük a maradék vizet, hogy másnap frisset tölthessünk beléjük. -Nem, köszi, már csak ezek vannak, és kész is vagyok.- válaszoltam halkan. -Rendben, de szólj, ha mégis. -Igenis!-tisztelegtem poénból, mintha Yuki valami őrmester lenne. -Egyébként tetszik ez a munka? Mármint úgy értem, nem maradnál itt hosszabb távon? Úgy látom, elég jól megy neked, és szerintem mással is így lennél.- könyökölt az asztalra, állát összekulcsolt kezein támasztva. - Mással? Mire gondolsz?- néztem rá zavarodottan, miközben a farmer dzsekimet gomboltam be. - Nos, a jelenlegi sajtófőnököm most fog itthagyni minket, mivel nemsokára megszületik a babája. De ezt biztos te is láttad...- nevette el magát a nyilvánvaló tényen, hisz az említett hölgy már majdnem 7 hónapos terhes volt, így kerekedő pocakja árulkodott erről. -Igen, láttam... -pillantottam oldalra kissé elpurulva. -Szóval, mi lenne, ha te lépnél a helyére? Nagyjából hasonló dolgaid lennének, mint most, illetve interjúkat kéne rögzítened, meg ilyenek. Annyi különbséggel, hogy csak rám kéne fókuszálnod, nem az egész csapatra...-húzta résnyire a szemeit, amire ismét vörösebb árnyalatra váltott az arcom. -Ho...hogy csak rád kéne fókuszálnom? E...ez mit jelent pontosan?- dadogtam idegesen. -Hahaha! Ez ennyire felzaklat?- viccelődött.- Magyarán csak nekem kéne vizet, sisakot, vagy egyéb más dolgokat hoznod. És mindig mellettem kéne lenned...-vigyorgott. -I..igen? Hát, nem is tudom...Utálom a kamerákat, nem akarom, hogy zaklassanak. - Emiatt nem kell félned. A magánéleted ugyanúgy megmarad, azon kívül semmit nem fognak látni, hogy mellettem vagy, és felveszed, amit mondok. És jól tudsz kommunikálni. Gondold át. Holnap érkezik hozzánk egy gyakornok, de én jobban örülnék, ha te jönnél. Biztos megnéznének téged is, ha szólnál, hogy érdekel a munka. Téged már azért jobban is ismerlek, szóval szerinem jó csapatot alkotnánk...- pirult el, én pedig már vörösebb voltam a főtt ráknál is. Majd meglátom...- motyogtam halkan.
Tény, hogy a jelenlegi unalmas irodai munkánál ez sokkal jobban hangzik, és ott a főnököm is utálom, de hirtelen egy ekkora váltás úgy, hogy ráadásul nem is szeretem a Forma-1-et? És mindig Yuki mellett legyek? Én feleljek a kényelméért? Erre tényleg aludnom kell minimum egyet...
Ekkorra már mindenki, így apa is végzett, és készült visszavonulni. -Mehetünk, gyerekek?- vigyorgott szélesen. -Persze!- válaszoltam, aztán elindultunk a szálloda felé. Gyalog, mivel közel volt, így nem kocsival jöttünk. Útközben nem sokat beszéltünk, élveztük az eső illatát ebben a nyüzsgő városban. Amikor megálltunk egy zebránál, épp piros volt a lámpa, így kivártuk a sorunkat. Még mindig azon az állásajánlaton agyaltam, amit Yuki mondott, és annyira belemerültem a gondolataimba, hogy nem ugrottam időben hátra, amikor egy arra haladó autó gyorsan áthajtott egy nagy tócsán, amivel ennek hatására telibe fröcskölt. -ÁÁÁ!- kiáltottam fel a kiadós hideg zuhanytól.- TE IDIÓTA BUNKÓ!- ordítottam utána paprikásan. Nem mintha hallotta volna. Apa és Yuki ledöbbenten néztek. -Arina! Jól vagy?-szaladt hozzám Yuki izgatottan. -Marhára...- feleltem modortalanul, aztán rájöttem, hogy kihez is beszéltem.- Jaj, bocsi! Nem akartalak lehurrogni! PTSSZ!-tüsszentettem. Az átázott ruháim hamar megtették hatásukat. Yuki nem habozott, azon nyomban lehúzta felsője cipzárját, lekapta a meleg bélelt sötétkék ruhaneműt, és rám adta, miközben én már levettem saját ázott dzsekimet.
