Főszereplőnk ezúttal nem egy Forma-1 rajongó. Sőt.... Nem is igazán érdekli komolyabban semmi, ami hírességekkel kapcsolatos. Pedig édesapja az Alpha Tauri csapatánál dolgozik a versenyzők közvetlen közelében.
Míg sokan a fél karjukat odaadnák azér...
Az utazás napján eléggé pórul jártunk. A szakadó eső, és az erős széllökések miatt jóval arrébb kellett leszállnunk a repülőről, és kénytelenek voltunk vonattal folytatni az utunkat. Elképesztően mérges voltam, mert annyira szakadt az eső, hogy mindenem hamar elázott. Sok tócsán kellett átlépkednem, amíg a busztól az állomásra értünk, ahol újabb kellemetlenség ért, ugyanis rég nem látott tömeg tornyosult elénk. -Pazar... Ezek szerint mások is megszívták, és most mindenki vonattal akar eljutni Monacoba...- hisztiztem. -Ne puffogj már, Ari! Már csak néhány óra! Ha nem lesz hely, ráülünk a bőröndökre. Te legalább is biztos elférsz rajta, hisz a lábad sem ér le róla!-ugratott apa, amit most a szokottnál is nehezebben viseltem. -"HA-HA", baromi vicces. Na szálljunk fel, mielőtt még itt is hagy minket a vonat!- szedtem a lábaimat, és már léptem is fel a lépcsőn. Egy régebbi típusú fülkés vonat volt. Alapjáraton imádtam ezeket nosztalgikus illatuk, hangjuk, és nem utolsó sorban a nyugalom miatt, ami most csöppet sem volt jellemző. Még a folyosó is tömött volt, hiába kukkantottunk be már a sokadik fülkébe, sehol nem volt egy potyahely sem, nemhogy kettő. Már majdnem az utolsó vagon végére értünk, amikor bekopogtam az egyik fülkébe, és ismerős arccal találkoztam. -Jó napot! Elnézést, de akad esetleg két he....ly.-döbbentem le, amikor Yukit pillantottam meg. Vele szemben ült Daniel Ricciardo és Pierre Gasly. Ők hárman elég jóban voltak. A fülkében akadt még hely bőven.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
-Arina!-lepődött meg hasonlóképp- Ezek szerint ugyanazzal a géppel érkeztünk...hol ültetek?-virult ki az arca. -A...a jobb szárnynál...- fordítottam oldalra a tekintetem, miközben próbáltam kisimítani ázott, szálanként szétálló hajzugatagomat. -Á! Akkor ezért nem láttalak titeket! Én hatul. Szeretem a gép búgását... Gyertek csak beljebb!-invitált be kedvesen. -Sziasztok srácok, és köszönjük!-tette le csomagjait fáradtan apa, majd leült Danielék mellé. Meg sem lepett, hogy számomra meghagyta a Yuki melletti helyet, így szemben már el sem fértem volna. Persze nem volt ellenemre a dolog, csak nem igazán tudtam, hogy viselkedjek. Idegesen ide-oda pakolásztam az átázott cuccaimat, aztán próbáltam feldobni az egyiket a csomagtartóra. Magasságommal ismét gondok adódtak. Éreztem magamon Yuki kíváncsi tekintetét. -Ne segítsek?- húzta szélesre a száját. -Hát... -Add csak ide. -állt fel és vette át tőlem a táskát, amit egy mozdulattal könnyedén fölénk hajított a csomagtartóra. -Köszönöm...- szóltam halkan, aztán ültem is volna le de Yuki megállított. -Várj! Múltkor a kocsiban azt mondtad, az ablak mellett szeretsz lenni. Szóval, ülj csak belülre.- mutatott a helyre, ahol az előbb még ő ült. -Dehogy! Nem foglalom be a helyedet! Megvagyok én ablak nélkül!-intettem zavartan. Arcom ismét árnyalatot váltott, és egyre pirosabb lett. -Ugyan már! Láttam, hogy mennyire ellazít téged, ha nézheted a tájat...ne kéresd magad!- nevetett. -Hát jó... Köszi... Kuporodtam belülre szégyellősen. A velünk szemben ülők jót mosolyogtak ezen. Ezután néhány perc kínos csend következett, amíg állt a vonat, majd ismét Yuki szólt hozzám. -Egyébként hogyhogy te is itt vagy? Megint apukád rángatott el?- vigyorgott rám, majd félve apára nézett, aki egyből reagált is. -Én ugyan nem... Ezúttal ő maga kérte, hogy jöhessen. Engem is meglepett, milyen lelkesen csomagolt, miután legutóbb úgy kellett kivonszolnom... Na nem mintha nem örülnék neki, hogy végre ő ismeglátta ennek a sportnak a szépségeit...-mondta sejtelmesen, én pedig csak idegesen harapdáltam az ajkam, mert tudtam, hogy ezzel megint Yukira célozgat. -Egyszerűen csak ehhez volt kedvem... De már megbántam! Most otthon ülhetnék a kényelmes szobámban ahelyett, hogy itt rostokolok egy tömött vonaton ítélet időben...-dohogtam keresztbe font karokkal. Erre Yuki kényelmesen hátradőlt tarkóra tett kezekkel. -Én örülök, hogy eljöttél. És remélem, neked is megváltozik a véleményed, amikor majd mindenkit lesöprök a pályáról..-kacsintott rám, amitől önkéntelen mosoly futotta át arcomat, de hamar helyre billentettem magam.
