2

104 12 0
                                    

Jimin visszatért a szobába, Jungkook pedig mély levegőt vett, behunyta a szemét majd mikor kinyitotta Jimin-re nézett.
-Valaminek nagyon jó illata van, és baromira étvágygerjesztő.-miközben ezt mondta, összeszorította a kezét.
-Ömm, oké. Hoztam neked csirkét a büféből. Az a nő elég bunkó volt.-rázta meg a fejét, mint aki tényleg zsörtölődik.
Jungkook elmosolyodott, ajkai fehérek és szárazak voltak.
-Milyen kis törődő vagy velem, Jiminah.
-Te is az lennél ha én feküdnék itt. Mellesleg ez a legkevesebb amit tehetek, elvégre a balesetkor...-itt elhallgatott egy pillanatra.-Védelmeztél engemet, erre emlékszem.
Erre Jungkook nem mondott semmit, csak kibontotta a friss csirke húst majd villával felszúrt egy darabot. Először szemöldökráncolva megszagolta, fura szaga volt az ételnek. Majd végül bekapta és rágni kezdte.
Két dolog is történt egyszerre, a fiú kiköpte az ételt, egyenesen Jiminre. Jimin pedig nem tudott időben elugrani.
-Hé! Ez meg mit jelentsen?-kezdte leszedegetni magáról az étel darabjait.
-Bocs, de ennek borzalmas íze van.-fintorodott el.-Kóstold már meg.-bizonytalanul Jimin elé tette az ételt.
A fiú megkóstolta, kifejezetten ízlett neki. Aggódott Jungkook miatt, mert ezek szerint nem bír enni sem.
-Nem romlott. Semmi baja nincs az ételnek.-pillantott Jungkook ám az csak rezzenéstelenül nézett egyetlen egy pontot.
-Hahó, föld hívja Jungkook-ot!
Ám a másiknak esze ágában sem volt választ adni, helyette Jimin felé kezdett hajolni. Buta gondolat miszerint Jimin azt hitte meg fogja őt csókolni, de abban a percben úgy látta.
Helyette a nyakához hajolt, Jungkook belélegezte a bőrét, aztán elégedetten felsóhajtott.
-Mi ez a parfüm, mit használsz? Nagyon jó illata van.-sürgetően Jimin derekára markolt, közelebb rántotta magához.
-Tudod, hogy nem használok parfümöt.-akaratlanul is megremegett a hangja, Jungkook óvatosan szántotta végig orra hegyét a vékony bőrrétegen.
-Akkor miért érzem ezt? Éhes vagyok.-nyögött fel, ekkor viszont Jimin elhúzódott, izgatottságát nem mutatva felpattant az ágyról.
-Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök.-lihegte.

Arca megmosása után már eltervezte a fejében, hogy azonnal haza indul. De akkor nyílott az ajtó, ami nyikorogva tárult ki.
Jungkook volt az, sápadtan és gyengén. Viszont ami furább volt az az, hogyan volt képes kikelni az ágyból ha törött a bordája.
-Jiminah én...-mondta volna ha nem csuklik össze, a kisebb azonnal sietve utána akart nyúlni csak hogy késő volt, Jungkook térde koppant. Jiminre borult, ő pedig megkapaszkodott a ajtófélfa keretében.
Jungkook fejét feljebb emelte, szemei alatt vörösek voltak mintha alultápláltságban szenvedne.
-Nehéz vagy!-nyögte kelletlenül Jimin.
Jungkook meg sem hallotta, feljebb tornázta magát nehogy össznyomja az alatta felkvőt, aztán pedig lecsapott rá.
-Jungkook ne!

A Vampire's Love : JikookWhere stories live. Discover now