Ezüsterdő [beleolvasó]

2. fejezet - 3. rész

Megragadom az asztal szélét, felszikrázik bennem az Ezüsterdő ereje. Az embereink elválnak a faltól, de a nagymamám feltartja a kezét. Megálljt parancsol nekik. Bár a végletekig feszült a húr, még nem pattant el. Még elkerülhető, hogy vér folyjon.

– Mit gondolsz, elbánsz egyszerre hat farkasommal? És velünk kettőnkkel? – mutat a lányára. Rieka felmordul, de a tábornagyot szemlátomást nem érdekli a lánya tiltakozása. Már nem udvariaskodik, felvont szemöldökkel, önelégült arckifejezéssel figyel. Mintha élvezné ezt az egészet. Mintha pontosan ebben a végkifejletben reménykedett volna.

Végigjártatom a tekintetemet a farkasokon. Nem tudnék egyszerre mindegyikkel elbánni. Talán ha felborítanám az asztalt, ha lebukunk mögé...

A torkomban dobog a szívem, olyan görcsösen szorítom a fát, hogy elzsibbadnak az ujjaim. Vadul cikázó gondolataimat Lycus mélázó szavai szakítják félbe:

– Vajon milyen lánggal ég majd az Ezüsterdő? Mit gondolsz, megfesti a mágia?

Érzem, hogy kifut a vér az arcomból, beleszédülök a gondolatba.

Nem merné...

Csakhogy pontosan tudom, hogy merné. Ezreket mészároltatott le, hogy példát statuáljon. Mit számítana neki egy erdő? Felégetné, és kényszerítene, hogy végignézzem. Aztán velem is végezne.

Megremegnek az ujjaim az asztallapon. Új érzés vegyül a rettegésbe. Szégyellem, hogy amit nem sikerült elérniük a szeretteim megfenyegetésével, azt azonnal kicsikarták belőlem azzal, hogy ha kell, felégetik az erdőt. Már a gondolattól is űr tátong a mellkasomban, olyan, mintha kitépték volna a szívemet a helyéről.

– Calluna! – figyelmeztet a nagymamám halkan, mert jól ismer, látja rajtam, mire készülök, de még mielőtt folytathatná, így szólok:

– Egyetlen farkas sem léphet be az Ezüsterdőbe.

Mintha kívülről hallanám a saját szavaimat.

– Rendben – vágja rá Rieka azonnal.

Lycus szeme dühödten villan a lányára, miközben a nagymamám azt sziszegi:

– Calluna!

– A katonáink el fogják kerülni az erdőt, amikor áthaladnak az Ezüstvidéken – ígéri Rieka. Szemlátomást mielőbb szeretne pontot tenni a tárgyalás végére, nehogy meggondoljam magamat.

Bűntudat marcangol, amiért átjárást biztosítok a hegyek közt, de félretolom a gondolatot. Biccentek.

– Továbbra is teljes autonómiát élvezünk, a birodalom nem szól bele az Ezüstvidék törvénykezésébe, külpolitikájába és pénzügyeibe. – Nagy levegőt veszek, majd kimondom a leglényegesebb feltételt: – És azzal kereskedünk, akivel csak akarunk.

Lycus állkapcsában megrándul egy izom, ahogy kihúzza magát ültében, látom, hogy vitába akar szállni velem, az asztalra csapna, erővel elvenné, amit akar, de ekkor Rieka így szól:

– Elfogadjuk a feltételeket.

Hirtelen áramlik ki a tüdőmből a visszafojtott levegő. Nem tudom, mi lett volna, ha nemet mondanak. Az Ezüstvidék a környéken található számtalan bánya miatt kapta a nevét, ma már egyedül tőlünk lehet beszerezni ezt a nemesfémet. Az egyetlen anyagot, amivel fel lehet venni a harcot a farkas alakváltók ellen.

Ha átadom nekik az Ezüstvidék – és így a kontinens ezüstbányái – feletti uralmat, többé senki nem állhat az útjukba. Így legalább maradt még némi esélyünk ellenük.

A nagymamám homlokát mély ráncok barázdálják, nem szól semmit. Csak képzelem, vagy tényleg egy kicsit csalódottan néz rám? Elszorul a torkom, de félresöpröm az érzéseimet.

Hosszasan vizslatja az arcomat, fogalmam sincs, mi járhat a fejében. Végül lehunyja a szemét, és amikor ismét kinyitja, a tekintetébe visszatér a korábbi acélosság. Egy röpke pillanatra megszorítja a kezemet.

Épphogy csak megremeg a hangja, ahogy a farkasokhoz fordulva így szól:

– A Grosvenor-ház elfogadja Faelan király ajánlatát.