Egész héten mással sem foglalkoztam csak a Nováknak szánt Sirály átdolgozásommal. Annyira sikerült összekaparni magam, hogy már csütörtök este elküldtem neki, hadd örüljön a lelke, hogy hamarabb el tudja kezdeni szívni a vérem. A hideg ráz ki a gondolatra, hogy nekem egy részletet elő kell adnom az egészből. Én nem vagyok a szereplés híve. Nem szeretek közönség elé állni, nem szeretek hangosan beszélni és főleg nem színészkedni, Csütörtök hajnalban, amint elküldöm a megadott emailcímre rá 10 perccel már kapom is a választ:
Novák Gábor: Holnap délután jöjjön a 124-es terembe megbeszélésre. Van mit ezen átbeszélni, kettő után várom. NG
Bogdán Hédi: Elárulná mi a gond? -pötyögöm be azonnal a kérdésem a chat ablakba. A válasz pár másodperc múlva érkezik is.
NG: Délután, személyesen. Menjen aludni.
BH: Sokat kértem? -írom be idegesen, mert egy pillanat alatt felment bennem a pumpa.- Érdekel, hogy van-e benne hiba.
NG: Ilyen hangnemet nem engedhet meg magának. Jó éjszakát, Bodnár.- ahogy megérkezik az üzenete, a rendszer jelzi is, hogy kilépett a chatből. Remek.
Mielőtt lefeküdnék aludni elkezd furdalni a kíváncsiság így rákeresek a tanár úrra a közösségi oldalakon. Egyből felhozza, hiszen a gimis osztálytársaimnak hála számos közös ismerősünk van. Végig futom az adatlapját, és egy pillanatra megtorpanok, mikor meglátom, hogy abban az évben és azon az egyetemen doktorált, ahol én anno kezdtem a tanulmányaim. Érdekes módon mégsem rémlik, hogy bármikor is láttam volna bent. Családi állapotán dőlt betűkkel vibrál az egyedülálló szó, amin meglepődöm. Lehet egyszerűen csak megtartja a magánéletét a lehető legprivátabbnak. De, ahogy a képeit elnézem csak olyan képei vannak nőkkel, akikkel együtt dolgozott
Miután semmi érdekeset nem találok róla úgy döntök, ideje lefeküdni aludni, mégsem hagy bennem békét valami furcsa érzés. Ennyire elrontottam volna a legelső feladatom?
Reggel nyugtalanul ébredek, legalább sikerült aludnom 3-4 órát. Az egyetemen csütörtökönként mindössze két előadásom van, így már 11 órára végzek és arra jutok egy régi/új barátnőmmel, Barbival, hogy elmegyünk valahova egy ebédre, meg megiszunk eg kávét. Nagyon örülök, hogy évek után is igyekszünk visszatalálni egymáshoz. Mikor az előző egyetememre kerültem, akkor elhalványult a barátságunk, de a bezárkózásom szakította félbe teljesen a kapcsolatot. Az ebéd nagyszerűen telik, igazán jól esik vele újra beszélgetni és...pletykálkodni. Minden barátság alapja ugye. Az itteni tanárokról faggatom egészen addig, amíg el nem érünk Novák Gáborhoz.
-Mindjárt megmutatom mit írt ma hajnalban vissza az átdolgozásomra!-nyúlok a telefonért, és mutatom Barbinak az egész beszélgetést, fel sem tűnik, hogy újabb beérkező üzenetem van a tanár úrtól, erre a velem szemben ülő lány hívja fel a figyelmem.
NG: Kedves Hédi! Fél kettőre jöjjön az irodámba, amit a 120-as számnál talál meg.
Szuper, még van 20 percem odaérni!
-Még a hivatalos stílushoz képest is rideg veled. Azért jó bátor voltál, hogy így válaszoltál neki.-somolyog a barátnőm.
-Miért bátorság? Csak kíváncsi voltam.
-Nagyon szigorú vizsgán és a gyakorlatokon is, nem egy diák jött már el tőle könnyes szemmel, és azt se véletlen mondta, hogy a csapat fele ki fog nála esni.
Ezután még egy kicsit beszélgetünk a közeli étterembe, ahová beültünk, de hamarosan útnak indulunk, mert még egy szál cigit el akarok szívni, mielőtt megkapom a fejmosásom. Az egyetem előtti kijelölt dohányzórészhez érünk, ahol meglepetésemre Novák áll és cigarettázik. Biccentünk egymásnak, majd folytatom a beszélgetést Barbival, tekintve, hogy van még időm és a tanár úr is még most gyújtott rá. Igaz most már kevésbé érdekes témákról beszélgetünk, de jobban esik, mintha csak állnánk egymással szemben. Minekután van még mindig legalább 10 perc úgy döntök, hogy még egy szálat elfelezek barátnőmmel, de ekkor arra leszek figyelmes, hogy a tanár úr mellettem áll zsebre tett kezekkel és vár. Vár, de mire? Barbival folytatjuk a cigizést, de a tanár egy lépést sem lép arrébb.
-Megvárom.-egy idő után megtöri a csendet.- Úgyis hozzám jön és mehetnénk együtt.
Kicsit olyan érzésem van, mintha attól tartana, hogy ellógom a megbeszélést, vagy én nem is tudom.
-Rendben, csak egy perc.- szívok a szálamba, majd a maradékát átadom a barátnőmnek.- Mehetünk.-nyomom a zsebembe a cigisdobozt.
Az első emeleti iroda ajtaját ékes bronz táblácska díszíti a nevével: Dr. Novák Gábor László, Színház és Filmtudományi Tanszék. Az irodája rendezett, egyszerű és belakatlan. Csak a szükséges bútorok: íróasztal, előtte két szék, egy szekrénysor és egy dohányzóasztal egy pici kis kanapéval. Sem egy faliújság, sem egy kép, de még egy hervadt kóró sincs díszíteni ezt a fagyos teret.
-Foglaljon helyet!-mutat az apró kis kanapé felé, én pedig egy szó nélkül szót fogadok. Nagyon nyomasztó, hogy ennyire üres az irodája. A dohányzóasztal másik oldalához teszi az egyik széket az íróasztaltól, a kezében pedig pár papír van. Amíg végig csinálja az egészet kicsit megfigyelem a külsőjét ugyan úgy, mint hétfőn. Most teljesen szürkében van, egyedül az elengedhetetlen fekete szemüveg ad hozzá az öltözékhez és az ezüst karórája. Amikor végre leül a székbe, a kezembe nyomja a papírokat.
-Mi ez?-kérdezem érdeklődve, majd belepillantok és egyből feltűnik, hogy az átdolgozásom van kinyomtatva.- Tehát most elmondja, hogy mi volt a gond?-tör fel belőlem a kérdés, de a velem szemben ülő férfi pillantásától fülig vörösödöm és behúzom a nyakam. Valami sötét volt a pillantásában. Kicsit fészkelődni kezdek a kanapén, de igyekszem nem mutatni jelét, hogy zavarba estem volna.
-Mindenre választ kap most már. Nekem sincs tengernyi szabadidőm, így a lényegre térek: néhány korrigálást leszámítva kifejezetten tetszik. Szeretném a saját társulatommal színpadra állítani, ha nincs ellenvetése.- néz újra a szemeibe, de ezúttal nyugodtabb és érdeklődőbb, mint pár másodperccel ezelőtt. Újra elpirulok és elkapom a tekintetem, csak a papír sarkát kezdem el piszkálni. El sem hiszem! Nem érzem, hogy ennyire jó lett volna, de simogatja az egóm, hogy első alkalommal ekkorát taroltam egy feladattal.
-Dehogy van ellenvetésem!-nyögöm ki nagy nehezen.- Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszését!-mosolyodom el szívből.
-Magának köszönje, hogy ilyen tehetséggel áldották meg önt.-válaszol ridegen, amivel azonnal visszaráz a valóságba. Még egy picit sem örülhet az ember, borzasztó.- Ezzel nem végeztem még. Szeretném, ha maga lenne a társrendező, hiszen magáé az átirat.
-Komolyan?-szakad ki belőlem újra az első gondolat, ami a fejembe ötlik. Lehet erről le kellene szoknom.- Nagyon szívesen elvállalom! Engedje meg, hogy ezt a lehetőséget legalább megköszönjem önnek!
-Igazán nincs mit!-mosolyodik el halványan, remélem egy picit átragadt rá is a jó kedvemből.-A hétvégén küldök majd egy emailt az előzetes tervemről a darabbal kapcsolatban.-áll fel a székről, ami jelzés nekem, hogy itt a vége a megbeszélésnek. Összeszedem magam és az ajtó felé indulok, ő pedig mögöttem jön. Ahogy kinyitja nekem az ajtót még ennyit mond:-Remélem arra az üzenetemre nem fog élesen válaszolni, ahogy azt hajnalba tette. Szép napot!-mosolyodik el most valamivel jobban. Én csak egy szimpla viszlátot nyögve fagyok le az irodája ajtaja előtt. Nagyokat pislogok és meglep, hogy ennyire lazán kezelte a helyzetet. Mit kezelte lazán? Konkrétan zavarba hozott miatta! És a mosolya! Annyira zavarba ejt a férfi megjelenése és az, amiket mond, hogy néha el is felejtem én magam mit beszélek. Megrázom a fejem és gyors léptekkel el hagyom az egyetem épületét, mert úgy érzem kellemetlenül sok időt álltam lefagyva Novák irodája előtt.
