Gábor:
Mosolyogva bámulok magam elé a Hédivel való megbeszélés után. Látszik, hogy felvágták a nyelvét, de az illem győz felette és visszafogja magát. De amin igazán mosolygok az az, ahogy reagált az ajánlatomra. Bevallom, eleinte aggódtam, hogy mit fog erre az egészre reagálni, mert nem tudtam, hogy hogyan is fog kisülni az egész.
A következő másfél hét rohamtempóban haladt, ami a szervezést illeti, igyekeztem mindent a lehető leggyorsabban elrendezni. Az első olvasópróba a társulattal ma délután lesz, amire Hédivel együtt fogunk menni. Igaz ő erről még semmit sem tud, de azt terveztem, hogy a mai óra után fogom vele közölni a nagyszerű hírt. Az elmúlt időben nagyon szorgalmasan és precízen dolgozott a kezem alá, hogy minden gördülékenyen menjen a társulattal, így maximálisan lenyűgözött. Hajnalokig szerkesztette az átiratot, egyeztetett a színházzal, ahol próbálni szoktunk, és tényleg mindent megtett, mint egy igazi rendező, igazán belelkesedett a feladattól.
-Hédi, egy pillanatra!-intek neki az óra végeztével. Szemei karikások és kicsit kócos festett haja, de még így is nagyon összeszedettnek tűnik és mocskosul vonzónak. Ezt gyorsan el kell felejtenem!
-Miben segíthetek, tanár úr?-kérdezi fáradtan és megtörli a szemeit, amivel kicsit feltolja az orrán a szemüveget. Istenem adj elég erőt! Olyan gyönyörű ez a lány...Ilyenekre gondolnom sem lenne szabad!
-Meddig vannak ma órái?-kapom el idegesen a tekintetem és a táskámba kezdem pakolni a könyveim.
-Őőő...negyed négyig, de ne aggódjon oda érek háromnegyedre a színházhoz!-mondja némi gondolkodás után.- Már ki is néztem a buszt, ha időben végzek az utolsó órán...
-Nincs olyan, hogy „ha".-szakítom félbe a mondanivalóját.- Elviszem, hogy időben odaérjen, ne magára kelljen várni. Az egyetem előtt felveszem.
Amikor ránézek csak azt látom, hogy nagyokat pislog és gondolkodik mit is mondhatna. Végül nem mond semmit, csak beleegyezőn bólogat. Jobb is, hogy szót fogad, ahogy elnézem nincs most vitára energiája. Jó, mert nekem sincs.
Mikor három után nem sokkal végzek a dohányzásra kijelölt helyen találom Hédit, ahogy éppen előhalássza a zsebéből a gyűrött cigarettás dobozt, majd a másik zsebében gyújtót keres. Ahogy odalépek már nyújtom is felé a sajátom, amit hálás mosollyal köszön meg. Ez a mosoly olyan, mint egy boszorkány varázslat: egészen a lelkem mélyéig hatol.
-Nagyon szépen köszönöm!-fújja ki a füstöt és hallatszik a hangján a megkönnyebbülés.
-Szívesen.-mosolygok rá.- Nehéz napja volt?-érdeklődöm.
-Nem, csak az utolsó órám leszívta az agyamat. Vallástörténet volt, és csoportvita alakult ki a hívők és ateisták között.-ecseteli miközben a cigarettát babrálja.
-Ön melyik oldalt állt?-kérdezem hirtelen ötlettől vezérelve. Novák nem kellene ennyire feltűnően érdeklődnöd!
-Maga szerint?-kérdez hirtelen vissza egy nagy mosollyal az arcán. Mielőtt válaszolnék alaposan szemügyre veszem (nem mintha nem tenném meg ezt minden egyes alkalommal). Vörösre festett haja és extravagánsan színes ruhái azt sugallják, hogy nem egy templomba járó típus, de mielőtt kimondhatnám, észre veszem a nyakában lógó apró aranyláncot, aminek a végén egy szintén arany kereszt medál lóg.
-Hívők.-mondom bizonytalanul, így inkább kérdésnek hangzik, mintsem kijelentésnek.
-Ennyire elbizonytalanodott?-neveti el magát, miközben eloltja a cigit.- Igen, hívő vagyok, és emiatt is eléggé lefárasztott ez a vita. Nem ártana némelyiküknek egy vasárnapi istentisztelet, hogy tisztuljon a fejük, de persze ez csak az én saját véleményem. Maga nem gyújt rá?-tartja hirtelen felém a dobozát, amivel sikerül teljesen kizökkentenie. Bátortalanul elveszek egy szálat, majd egy szó nélkül meg is gyújtom.
-Izgul az olvasópróba miatt?-próbálom pár másodperc múlva folytatni a beszélgetést, most nincs kedvem az egész vallásos dologba belemenni, mert itt lehetünk napestig.
-Hogyne izgulnék, most derül majd ki, hogy mit ért az elmúlt hetek munkája.-néz rám úgy, mintha egy bolonddal beszélne. Nahát csak nem meglett az az éles nyelve? Ha így csináljuk, akkor nagyon jól fogok szórakozni a mai nap.
-Persze, mert én adtam ki a helyes utasításokat.-nézek a szemébe, amitől egy picit még zavarba is jön. Nem szeretem alapvetően kihasználni a pedagógus hatalmat, de játékből szívesen csinálom.
-Tehát maga szerint nem ment volna egyedül?
-Ezt már nem tudjuk meg.-nyomom el a cigit, majd az autóm felé veszem az irányt. A vállam fölött elnézve látom, hogy sűrű léptekkel követ, az arca pedig vörös a dühtől és a kimondatlan szavaktól.
Az úton a színház felé egy szót sem szól hozzám, csak mérgesen bámul ki az ablakon és az ujjaival dobol. Ennyire megbántottam volna? Mindketten élesen válaszoltunk a másiknak, és nem tartom jogosnak a felháborodását. Szeretnék belelátni a fejébe, szeretném látni a gondolatait, annyira szeretném tudni, hogy mit gondol rólam, emlékszik-e rám. Hirtelen újra kezdenek feltörni az emlékek, amiket igyekszem minél hamarabb elfojtani magamban. Ennek nem most van itt az ideje. Tényleg igazán tudni akarom, hogy mit gondol rólam. Remélem nem fél tőlem, mert eszem ágában sincs őt bántani, sőt segíteni szeretnék neki ahogy csak tudok.
(...)
Az első olvasópróba nagyon jó hangulatban telt, Hédi pedig mindenkivel megtalálta a közös hangot, aminek szívből örülök. Minden gördülékenyen ment, végétre is nagyszerű társulattal dolgozom együtt. A főszereplők gyorsan megtalálták magukat az új szerepben, és a háttérmunkásokkal és nagyon profin tárgyalt az olvasás után Hédi. Úgy tűnt, mintha már évek óta csak a színházzal foglalkozna. Őszinte mosoly ült végig az arcán, ahogy mindenkivel beszélt pár szót, én pedig képtelen voltam levenni a szemem róla. Annyira kedves, közvetlen és profi...és vonzó. Főleg mikor beletúr a sűrű hajába, mielőtt válaszolna egy kérdésre. A parfümjének az illata pedig kábító, már a kocsiba beülve is éreztem, nehezen tudtam így is koncentrálni a vezetésre, de a próba során, ahányszor felállt és visszaült mellém megcsapott az illata. Nem kellene hagynom, hogy ennyirea hatása alá kerüljek, mert nem lesz ennek jó vége.
A gondolataimat a kollégám, Balázs zavarja meg:
-Komolyan nincs semmi köze a színházhoz?-mutat a pár méterre arrébb álló lányra, aki pár színésszel együtt cigizik.
-Nem tudok róla, hogy lenne bármi is.-vonom meg a vállam.- De ügyes azt meg kell hagyni.
-Az biztos.-helyesel Balázs.- Várom vele a közös munkát, nagyon szimpatikus.
Szimpatikus? Jó, jó nem kellene egyből rosszra gondolnom, de hirtelen rosszul esik ez a szó egy másik férfi szájából. Persze én is várom vele a közös munkát, de nem kellene ennyire nyilvánvalóvá tenni, hogy mire is gondol az alatt, hogy „szimpatikus", mert ez kellemetlen még az én részemről is. Továbbra is a lányt figyelem, aki éppen nevet valamin, majd hirtelen felém néz. Látszólag elnézést kér az ott állottaktól, és odalép hozzám és a kollégámhoz.
-Köszönöm a lehetőséget még egyszer, tanár úr! Nagyon megkedveltem már most ezt a csapatot.-vigyorog rám.
-Megint csak azt tudom mondani, amit elsőre is: magának köszönje meg, meg a tehetségének.
-Valóban nagyon tehetséges!-szól közbe Balázs, amitől ökölbe szorul a kezem. Neked nem osztottak most lapot!
-Jól esik, hogy ön is ezt mondja.-mondja hálatelten Hédi ennek a tuskónak mellettem. Mi a franc történik most? Ez a lány elpirult!-De ha nem haragszanak én lassan indulnék, hogy elérjem az utolsó buszom.
-Nem fogom hagyni, hogy péntek este egyedül buszozzon a sötétben, hazaviszem.-közlöm azonnal az amúgy is előre eltervezett szándékom.
