Hédi:
3 hét kínkeserves szenvedés és kényszerpihenés után végre kimozdulhattam a házból, ami annyit tesz, hogy nem csak az orvoshoz megyek, hanem végre templomba. Isten mindig is fontos szerepet töltött be az életembe, egészen gyerekkoromtól kezdve. Egyházi nevelést kaptam, remek tanítóim voltak, és mindig úgy éreztem, hogy ha baj is történik, Isten ott van és óvóan magához von. A szörnyű emlékeimet is Ő általa tudtam csak feldolgozni. Nem nagyon tudnám szavakba foglalni, hogy mit is jelent valójában nekem Isten, de nagyon jól esik újra elcsendesedni és kicsit vele lenni. Azért imádkozom hozzá, hogy a következő héten újra tudjuk kezdeni a próbákat, és hogy újra több időt tölthessek tanár úrral...tudom, hogy ilyet nem lenne szabad kérnem, de jól érzem magam a közelében. Az elmúlt hetekben elég sűrűn meglátogatott és a tananyag mellett nagyon jókat beszélgettünk mindenféléről. Kicsit olyan volt, mintha randiznánk, vagy én nem is tudom. Más a légkör köztünk az biztos. Mikor rosszabb kedvem volt a lábam miatt, akkor verseket olvasott fel, vagy egyszerűen csak csendben ültünk. Nagyon sokat volt mellettem, persze a legnagyobb titokban. Nem tudhatja meg senki, még Barbi sem, hogy Novák Gábor rendszeres látogatóm, főleg nem a szüleim, mert akkor igazán feje tetejére állna a ház. Ahogy ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, érzem, hogy a telefonom rezzen egyet a zsebemben, Novák írt, akivel újabban már közösségi oldalakon chatelünk, micsoda szintlépés nem?
Gábor: Remélem jobban vagy, és szerdán már ott tudsz lenni a próbán!
Én: Persze, de majd később írok, éppen templomban vagyok.
Gábor: Én a keresztelőm óta nem jártam templomban, egyszer eljöhetek veled?
Én: Maga most viccel.
Gábor: Kicsit sem. Szeretnélek egyszer elkísérni.
Én: Ezt még megbeszéljük, most kezdődik az istentisztelet.
Az istentisztelet után látom, hogy három üzenet is érkezett tanár úrtól:
Gábor: Ugyan már Hédi, nem fogok a templom ajtóban felgyulladni! :D
Gábor: Akkor ha nem is a sajátodban, de szívesen elmennék egybe, nyitott vagyok ilyesmire.
Gábor: Komolyan mondom.
Mosolyognom kell az üzenetein, már odaáig jutottam, hogy lelki szemeim előtt látom az arcát. A szemeit, ahogy csillognak és azt a félmosolyt az arcán, ami mindig ott ül.
Én: De ha nem fog viselkedni a tanár úr, akkor ott fogom hagyni a templom közepén ördögűzésre. :P
Gábor: Ha nem provokálsz, akkor jól fogok viselkedni. De most is incselkedsz velem, és félek, ebből baj lesz.
Én: Most jut eszembe, hogy szerdán be kell ugranom az egyetemre, nem baj, ha ott találkozunk.
Gábor: Nem, annál könnyebb lesz elfurikáznom téged a színházba.
A hét első napaji ezután unalmasan teltek. Az óráimra igyekszem bejárni, de a hétfői órát egy ideje ki kell hagynom a gyógytorna miatt vagy az orvosi kezelések végett. Vagyis Novák így tudja, de az az igazság, hogy a harmadik emeletre nem jár lift és egy lépcsőfordulónyit sincs kedvem fellépcsőzni, meg hát ugye olyan lelkesen kapom meg tőle mindig az órai jegyzeteket. Rossz dolog tudom, de annyira élvezem a helyzetet. Végre eljött a szerdai nap, éppen a tanulmányi osztályról lépek ki, mikor összefutok tanár úrral:
-Még van egy órám.-mondja köszönés helyett.-De ha eljössz velem a tanterembe, akkor odaadom az időközben módosított díszletterveket és jelmezterveket is.
-Az jó lesz köszönöm.-kezdek el lassan utána bicegni. Egész megszoktam már ezt a járó gipszet, a barátaim még ki is dekorálták nekem.
A terembe érve először a jéghideg levegő csap meg és ösztönösen is remegni kezdek. Amíg Novák a papírokkal bajlódik én felülök a tanári asztallal lévő padra és figyelem. Hogy tud valaki ennyire vonzó lenni? A borosta, az illata, az arca...mindene tökéletes! És én lettem a kis kedvence...jó, remélem nem, de tény, hogy eléggé egyedi a kettőnk kapcsolata. Azon kapom magam, hogy elbambultam, és a tanár úr mosolyogva áll velem szembe.
