Most valami megváltozott ezután a csípős kis emaliezgetés után. Nem tudom olyan könnyen titkolni, hogy vonzódom hozzá, de közben ott van a múlt, amit bármennyire szeretnék is, nem tudok megváltoztatni. Marcangol a bűntudat amiatt, amit vele tettem a múltban, de közben pedig olyan, mint a mágnes és egyre közelebb akarok kerülni hozzá. Nem akarom, hogy mással beszélgessen, vagy mást ajándékozzon meg a csodálatos mosolyával, főleg nem Balázst...Undorító kis mitugrász. Jobb lesz, ha távol tartom Héditől, mert ismerem nagyon jól Balázs természetét. Nem marad sokáig egy nő mellett sem, mindig más kell neki.
A másik ami aggaszt az az, hogy nem tudott aludni. Bár megosztaná velem, hogy mi a baj! Bízom benne, hogy semmi olyasmi, ami nagyon nyomná a lelkét, és nem több egy egyszerű kis rémálomtól.
Hétfő reggel veszem észre az emailt, ami Héditől jött, hogy nem tud részt venni az órámon betegség miatt, és nem tudja, hogy a szerdai próbára meggyógyul-e. Azon kapom magam, hogy remegő kezekkel pötyögök a telefonomon, amit egyébként utálok.
NG: Mi történt, ha szabad tudnom? Segíthetek valamiben?
BH: Csak eltörtem a lábam, semmi vészes. Igyekszem magam minél hamarabb rendbe tenni, nem akarok kihagyni egy próbát sem.
NG: Pihenned kell, ne aggódj a próbák miatt, azok tudnak várni. Szükséged van valamire?
BH: Nem tanár úr, köszönöm. Magának sem kell aggódnia, ez csak egy kis törés, hamar összeforr, nem szabadul meg tőlem olyan könnyen! 😊
NG: Ilyen hülyeségeket nem is lenne szabad mondanod!
BH: Önnek pedig tegeznie, szerintem kvittek vagyunk.
Csak vakarom a fejem az idegességtől, mert nem ez az első alkalom, mikor letegezem és igaza van, nem lenne szabad, erre oda kell a későbbiekben figyelnem! De olyan nehéz megállni, főleg, mert fiatalabb és annyira szemtelen! Nagyon nehéz visszafognom magam, nagyon veszélyes ez a játék, amit elkezdtünk játszani. Látszik mindkettőnkön, hogy vonzódunk a másikhoz, legalább is szeretném remélni, hogy ő is ugyanúgy érez, ahogy én.
Az egész napom unalmasan telik, miután reggel nem láthattam azt az életvidám arcot, amit úgy vártam. Nem akarok tétlenül ülni, és várakozni, valamit tennem kell! Arra gondoltam, hogy ma késő délután elviszem neki az anyagot, amit a mai órán adtam le a többieknek, és bízom abban, hogy senki sem adja oda neki idő előtt a jegyzeteit. A címe végtére is el van mentve a GPS-be, és csak nem veszi zokon...és a szülei? Remélem, hogy nem fogják zokon venni.
Hirtelen azon kapom magam, hogy a kapujuk előtt állok és a csengőt szuggerálom várva, hogy kapjak valami jelet, hogy forduljak vissza, vagy tegyek valamit, de ne álljak itt úgy, mint egy szerencsétlen farönk! Mély levegőt veszek, majd megnyomom a kaputelefont.
-Ki az?-hallatszik Hédi hangja a recsegő vonalon keresztül. Miért nincs az ágyban?
-Novák Gábor, szolgálatára!
-Jézusom, mit keres itt?-hallom a színtiszta meglepettséget a hangjában, amitől akaratom ellenére nevetnem kell.
-Elhoztam a mai óra jegyzeteit, különleges egyetemi szolgáltatás a különleges diákoknak.
Egy pillanatig nem szól, csak a kapu zúgását hallom, ahogy kinyílik a zár.
-Jöjjön be, a szüleim dolgoznak.
Ahogy haladok át az udvaron, egy ezeréves rozsdás hintára leszek figyelmes, ami nagyon fura atmoszférát ad az egyébként gyönyörűen rendben tartott udvarnak. A bejárati ajtó kinyílik és ott áll Hédi térdig begipszelt bal lábbal két mankón támaszkodva. Egyből gyorsabbra veszem a lépteim, hogy ne álldogáljon sokáig.
