Hold-Fény

Hold-Fény # 15 (vége)

Lassan kezdett megnyugodni a klán, óriási felhajtással eltemették a vezért, Rei kezdett felépülni. Nem kellett már sokat várni arra, hogy újabb tanácskozás keretén belül kiderüljön, ki lesz az új vezér. Hikari alig várta, hogy lássa a két öreg arcát, amint megtudják, hogy helyette Rei lesz az, aki ezután a legmagasabban áll majd. Jó kezekben lesz a klán, ebben biztos volt Hikari. Nagyon várta már ezt, mert azon túl, hogy megoldódik egy kérdés, már a hivatalos vezérrel is nagyon beszélni akart. Felötlött egy gondolata, amihez a legmagasabb szintről kellett az engedély. Azt is gondolta, hogy nem lesz egyszerű menet, de már döntött. Jól átgondolta, és nem akart ezen a véleményén változtatni. Szép csendben előkészített mindent, már csak két válaszra volt szüksége.

Retsu felsegítette Hikari zakóját, majd lassan végig húzta a kezeit a férfi vállain az ujjaiig. Összekulcsolta őket a sajátjával és belecsókolt Hikari nyakába. Retsu minden nap úgy érezte, hogy ez a férfi előtte megbabonázta, teljesen elcsavarta a fejét, nem is látott mást rajta kívül. Néha nehezére esett a munkájára koncentrálni, ez kissé zavarta, de más különben nem bánta, hogy ennyire szerelmes. Ennyire vakon szeret valakit. Azt gondolta, nem létezik ilyesmi, csak a filmeken és a könyvekben, de most ebben élt. Hikari olyan volt számára, mint egy isten, amit imádhatott.

- Főnök, csinálhatom? – kérdezte izgatott pihegéssel, ahogy mindig tette. Izgatta, ha engedélyt kért, erre az első alkalommal rájött, azóta pedig szokássá vált. Sosem kezdte el anélkül, hogy Hikari engedélyt ne adott volna rá.

- Nem – jött a kategorikus válasz, mire Retsu hatalmasat nyelt és hátrébb lépett. A nem, az nem volt. Hikari világossá tette ezt nem csak szóban, így Retsu visszavonult. – A főházba kell mennünk, Rei ma válik vezérré. Utána elutazom.

- Hova megyünk?

- Én megyek – mondta Hiraki, mire Retsu összevonta a szemöldökét. – Van egy személyes ügyem, el kell intéznem. Nem tart soká, néhány nap.

- Egyedül mész?

- Azt mondtam, nem? – nézett Retsura.

- Bocsánat – biccentette. – Csak nem jellemző.

- Most szükség van rá. Megtudsz mindent a maga idejében.

- Ahogy akarod – hajtotta a fejét egy aprót, majd indult az ajtó felé. Hikari követte és a főházba mentek.

Megint nagy volt a nyüzsgés, de közel sem olyan feszült, mint a legutóbb. Lassan helyet foglalt mindenki, majd az idős férfi, aki ideiglenesen vezette a klánt fellépett az emelvényre. Mondott néhány szót, majd Reit szólította, aki átadta neki azt a bizonyos levelet. A férfi kinyitotta a borítékot, és rápillantott. Az arckifejezése mindent elárult. Döbbent volt. Hikarira nézett, majd Reire. Egyikük tekintetéből sem tudott semmit kiolvasni, mintha semmiről sem tudtak volna. A férfi köszörült a torkán, majd felolvasta a levelet. Amikor elhangzott Rei neve, kissé zúgolódni kezdett a terem, de az idős férfi gyorsan világossá tette, hogy ez a levél hivatalos, és ettől a perctől Rei a klán vezér. Lehúzta az ujjáról a gyűrűt, majd átadta Reinek. Az megforgatta a kezében, kinézett Hikarira, aki aprót bólintott felé, mire Rei felhúzta a gyűrűt az ujjára. Csend lett a teremben, zavaró csend. Rei kihúzta magát és beszélni kezdett. A hangja nem remegett meg, határozott volt és hangos, hogy mindenki jól értse, amit mond. Hikari mosolyogva hallgatta és büszkeséget érzett. Büszke volt arra, hogy Rei idáig jutott, akárhogy is, de itt volt most, mint a klán új feje.

Miután elcsendesedett az esemény, Hikari megkereste Reit, aki az irodájában ült és maga elé bámult. Hikari becsukta maga mögött az ajtót és odasétált az asztalhoz. Rei le sem vette róla a szemeit. Meg akarta érinteni, meg akarta csókolni, Hikarit akarta. Erős sóvárgás lett úrrá rajta, mégsem tett semmit. Egyrészt Hikari már rég nem tekintett rá így, másrészt a jelenlegi helyzetében ezt nem tehette meg.