Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

2.évad 2.rész

Sziasztok! Eléggé megkésve hoztam a folytatást, mivel az államvizsgámra fókuszáltam. Bocsánat érte, és köszi a türelmet.:)

- Nincs jó és rossz döntés. Csak annyi, hogy az élet megy tovább, nem igaz? - mosolyodtam el keserűen.

- Búcsúzz el azért tőle. - állt fel Nicholas az asztaltól és nehéz léptekkel követni kezdtem őt Matt kórterméig.

Amikor beléptem a smaragd zöld szemű épp a felsőjét cserélte át. A tekintem utoljára is a vonzó izmos felsőtestére vándorolt, majd a pimaszul rideg arcára.

- Matt, Avery holnap reggel megy Angliába. Magatokra hagylak titeket. - nézett rám a bátyám, majd maga után csukta az ajtót.

Nem is tudom mit mondhatnék. Azt akartam, hogy a talaj megnyíljon alattam és elsüllyedjek, hogy ne kelljen ezt a fájdalmas beszélgetést véghez vinni.

- Megyek az Oxfordra. Szóval én csak annyit akarok mondani.. - hebegtem. - vigyázz magadra. - nyeltem nagyot. Matt íriszeiben egy pillanatra mintha valami fájdalomszerűség tükröződött volna.

- Oké. Jó utat. - válaszolt szűkszavúan, majd visszafeküdt az ágyába és többet nem nézett rám. Azt hittem nincs annál fájdalmasabb látvány amikor a földön feküdt eszméletlenül, de úgy tűnik mindig van tovább.
A mellkasomat égető fájdalom marcingolta, nem beszélve az arcomon végig gördülő könnycseppekről. A fülem sípolni kezdett miután elhagytam Matt kórtermét. A látásom homályosult és nem néztem vissza többé. 

Egy év telt el. Legnagyobb szégyenemre azóta sem tudtam hazamenni. Megígértem, hogy minden évben háromszor haza fogok látogatni de nem tudtam megtenni. Menekültem. Menekültem tőle. Menekültem a valóságtól. Menekültem az érzelmeimtől. Attől retegtem, ha hazamegyek visszafogok esni abba a sötét valóságba, amiből kiszabadultam. 
A nyár hamar eljött, és már azon kaptam magam, hogy épp szállok ki az autóból magam mögött becsapva az ajtót, miután kifizettem az utat a taxinak. 

- Avery! Ne haragudj, hogy nem tudtam kimenni eléd a reptérre. - szaladt ki hozzám Nicholas és szorosan a karjaiba vont.

- Ugyan semmiség. - mentegetőztem mosolyogva. 

- Annyira örülök, hogy látlak. - folytatta tovább a bátyám, majd elhúzódott és alaposan végig mért aggódó tekintettel.

- Minden testrészem és szervem megvan, ha épp azt próbálod ellenőrizni. - nevettem el magam.

- Persze, igazad van. - nevette el magát a bátyám, majd elengedett. - Menjünk be. - tessékelt be a házba, maga után húzva a bőröndjeim. - Matt és Johnathan is itthon van, de nem tudnak az ékezésedről. Meglepetésnek tartogattalak téged. - mosolyodott el. A szavai hallatára a lábam a földbe gyökerezett és a tudat hogy csak pár méter választ el engem Mattől az őrületbe kergetett. A szívem hevesen verni kezdett, az ajkaim kiszáradtak. 

- Akkor inkább visszajövök később, amúgyis megakartam látogatni a barátnőmet! - hadartam el és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. 

- Megállni. - húzott vissza Nicholas a kapusznimnál fogva. - El sem tudod képzelni, hogy Johnathannak már mennyire hiányzol. 

- Igen, neki biztosan. - nevettem el magam keserűen.

- Mattnek is. - tette hozzá komoly hangvétellel. 

- De nem is emlékszik még rám! Szerintem az lenne a legjobb ha nem okoznánk neki sokkot. - nyeltem nagyot. 

- Avery már késő. Viselkedj végre érettebben. - mordult rám a bátyám.