A sensei -em [Tomioka Giyuu X OC]

4. A találkozás

A düh szétáradt a testemben. Az álkapcsom görcsösen szorúlt, a fogaim majd szétroppantak az egymásra kifejtett nyomástól. Biztos vagyok abban is ,hogy a halántékomnál erek dudorodnak ki. Eszméletlenül ideges voltam. Mi az ,hogy idejön és közli velem a tényt ,,Másik tanárod lesz!" asztán meg itthagy ,hogy pakoljam össze a cuccom Ez egyszerűen felháborító! De mind emellett csalódott is vagyok, fáj egyszerűen fáj ,hogy lecseréltek. Be fogom bizonyítani azt ,hogy erős vagyok! Azt ,hogy meg tudom csinálni! Nem fogok szégyent hozni Urokodaki-sanra a makacskodásommal! ........Az utóbbi csak kérdéses. Minden esetre azt a csekéj holmimat el kéne kezdenem elrakni , egy váltás ruhát ,cipőt a könyvet és a pengét......... és ennyi, a fakardomat tudod ki fogja elkérni Urokodaki-tól.

Egy kezet éreztem meg a vállamon amitől megugrottam és hátra kaptam a fejem. Urokodaki-san állt mögöttem.
- Menni fog, kölyök. Bízom  benned! -mondta.
- Ezt én is tudom! Miből gondolod ,hogy nem, öreg? -pimaszkodtam.
- Ne próbáld titkolni, érzem a szagodon.
- Nah! Oké bevallom, félek és dühös vagyok. De ne hidd azt ,hogy 3 évet megúsztál velem! Vissza fogok jönni és életed végéig nem hagylak békén! Meglásd én leszek a következő Vízoszlop! -vigyorogtam ,mint a tejbetök.
- Így legyen Hakura. Na de indulj mert nem fogsz időben odaérni. Itt a cím -és a kezembe nyomaté pappírcetlit.- Menni fog!- bíztatott.
- Köszönöm Urokodaki-san! -mosolyogtam mesteremre.

Time skip

A hópelyhek lassú és kecses táncot járva hullottak le a fehér tályba. A fák csupasz ágai a tavaszra várva pihentek a törzsön. A befagyott tó csábítóan hívta a vidám gyerekeket ,hogy  csúszkáljanak és éljék gyerekkorukat. A hideg levegő csípősen szorul az emberek tüdejében és fehér gőzfelhő formájában távozik légcsôvükből.

Személy szerint én nem fázok ,fent a hegyekben sokkal hidegebb volt. Sőt! Itt legalább nem olyan ritka a levegő.

Körülbelül 30 percnyi séta és odaérek a faluhoz ahol találkozok a faszival. Az igazat megvallva nagyon kíváncsi vagyok ,hogyan néz ki. A személyisége is érdekeln,de csak azért ,hogy milyen módon lehet a legkönnyebben szívni a vérét. Az öregnél nagyon könnyű volt megtalálni a módszert. ,,Kopó!" vagy különböző sértések a ruhájára és a maszkjára ,,Ki volt az aki varrta ezt a szart? Egy földműves is ízlésesebb ruhát csinálna ennél az öregasszonyoknak készült cuccnál!". Az emléktől akaratlanul elmosolyodtam.

A távolban megpillantottam a falut ezért gyorsabbra vettem a lépteimet. Amint betettem a lábam a településre nem volt semmi különös, de amint bentebb mentem egy piacba ütköztem. Minél bentebb mentem annál több és több ember jelent meg körülöttem. Túl zsúfoltan lettünk. Szinte egymást tapostuk. Újra a cetlire pillantottam amin az szerepelt ,hogy a vásár  közepén lévő szobornál várjak. Bentebb mentem ,szinte alig kaptam levegőt. De ez nem olyan levegő hiány amit a hegyen tapasztaltam. Ez..... ez olyan..... olyan más. Talán azért mert érintkeztem emberekkel? Valószínüleg....

Átvergődtem a tömegen és megpillantottam egy óriási tölgyfaszobrot, egy embert ábrázolt. Nem volt ismerős az arca..... gondolom a falu vezetőlye lehet ,nem? A tákolmány mellé lépve körbenéztem a piacon, különböző étel standok ,ruha árusok ,szuveníresek ,kisebb műsor előadók stb. Összeségében minden ami egy ilyen helyre kell.

Ekkor egy kezet éreztem meg a vállamon. Automatikusan a zsebemben lévő pengéért nyúltam miközben hátra kaptam a fejem. De egy vérre szomjazó vad tekintet helyett egy nyugott égszínkékmszempár fogadott.
- Om... segíthetek valamiben? -vontam kérdőre aznidegent. Akit jobban szemügyre vettem. A férfinek sápadt porcelán arca, gyönyörű kék szemei és nem túl hosszú ,de nem is túl rövid ,kócos fekete haja ami lófarokba volt fogva.
- Te vagy Hauby Hakura? -kérdezte.
A szemeim elkerekedtek. Honnan tudja a nevem? A szemem átterelődött az idegen ruházatára, egy kétszínű haori, egy démonölő egyenruha és katana. .........Ó? .......Ó!
- Ó! Igen én vagyok -fordúltam szembe vele- Te meg biztosan Tomioka Giyuu, igaz? -mosolyogtam rá.
-Igaz. -hű. Nem túl bőbeszédű. De most ,hogy így jobban belegondolok az arca is semleges..... talán egy kicsit emós is? (Szegény Giyuu XD) A csend kezdett kínos lenni szóval próbáltam oldani a feszültséget.
- Szóval. Ohm, hova  menjünk? -kérdeztem egy kicsit erőltetett mosollyal.
- Keresünk estére egy szállást -várj, mi?
- Várj, mi? Nem itt laksz? -zavarodtam össze.
- Nem. Azért hívtalak ide mert bele számítottam ,hogy egy délután alatt csak idáig fogsz eljutni. -mondta és elindult valamerre.- Te addig várj itt. Nem akarom ,hogy elvesszél a tömegben.

Time skip (igen, szeretem a time skip-eket :D)

Most éppen egy középkorú házaspárt követünk. Mit is mondjak, kedvesek. Viszont a ,,mesterem" elég érdekfeszítő. Nem sokat beszél és semmitmondó a tekintete. A kora sacperkábé 18-20.

Az előttünk baktató házaspár megállt egy elég magas épület élőtt.
- Ez lenne az -mondta a nő.
Beléptünk a tákolmányba. Első pillantásra takaros kis házikó.
- Étellel esetleg szolgálhatunk? -kérdezte a férfi.
Tomioka rám nézett, éppen szólásra akartam nyitni a szám, de mielőtt bármit is mondhattam volna megkordult a gyomrom. A házaspár felkacagott én meg kínomgan érzem, hogy a fejembe szökik a vér.
- Ezt egy igennek veszem. -válaszolta a nő mosolyogva.
- He he.... -vakartam meg a tarkómat.
- Gyertek erre. -indult el bentebb a házba- Egyébként a nevem Akane. A férjem pedig Takeshi. -mondta- Titeket ,hogy hívnak?
- Tomioka Giyuu -válaszolt minnél rövidebben. Most komolyan, én sem tudok olyan jól szocializálódni, na de ez. Esküszöm még én is jobb vagyok ebben, ez azért nagy szó.
- Az én nevem pedig Hauby Hakura. -válaszoltam.
Megálltunk egy ajtó előtt és betessékeltek minket, és otthagytak kettőnket azzal a szóval, hogy mindjárt jönnek.
- Szóval ohm.... hány éves vagy? -érdeklődtem.
- 19. Te?
- 13 -feleltem.
- Urokodaki-san azt mondta, hogy jó készségeid vannak a harchoz. -mondta semleges arckifejezéssel.
- Tényleg? Tényleg ezt mondta? -kérdeztem.
- Mh. Mármint írta. -javította ki magát.
Halvány mosolyt eresztettem az ajkaimra. Büszke rám.
- Apropó harc, van valami amit szeretnék kérdezni. -mondtam.
- Hm? -esküszöm engem fog őrületbe kergetni nem fordítva.
- Hallottál már az adotságokról? -érdeklődtem.
- A mikről?
- Adotság. Ez egy olyan erő amivel csak a családom rendelkezett. Három fajta van és nem tudom ,hogyan lehet őket elsajátítani. -feladóan sóhajtottam. Mivel akkor ő sem tud semmit hozzá fűzni. Elő vettem a borító nélküli könyvet és a közepe felé keztem lapozni. Amikor megtaláltam azt amit kerestem átnyújtottam a mellettem ülő férfinek. A szemei vándoroltak a sorok között, majd tányér nagyságúvá kerekedtek egy kis időre, de visszaöltötte komor arcát.
- Na és melyiket örökölted?
- 5 évesen úgy következtettem ki ,hogy az összeset. De a gyógyítást biztos mert kis vágásokat, horzsolásokat be tudok gyógyítani.
- Szóval azt sem teljesen bírtoklod. -mondta.
- Hát nem, és Urokodaki-san se tudott segíteni ,hogyan tanulhatnám meg. -sóhajtottam ismét.
- De nem azt mondtad ,hogy a családodnál öröklődnek? Csak kérdezd meg tőlük. -mondta. Az arcomon egyből komorság jelent meg.
- A holtak nem beszélnek. -mondtam. Épp szóra nyitotta volna a száját, de Akane-san egy edény főzött rizzsel jött be.

Time skip (>:3)

Akane-sanéknak jó nagy háza van. Két külön szobát tudtak adni. Kényelembe helyeztem magam a futonon és álomra hunytam a szemem.

1104 szó