Barátság és szenvedély (☑️)

V. fejezet

Másnap reggel, San hirtelen felébredve, hihetetlen fejfájással találja magát, mintha az előző esti alkoholfogyasztásra emlékeztetné minden egyes koppanó hangjával. Mellkasán különös nehézség ébred, és amikor lassan kinyitja a szemét, a látvány, ami fogadja, egyszerre kavarog a fejében és a gyomrában.

Wooyoung, mély álomban merülve, a mellkasán nyugodtan alszik mosolyogva, szinte tudomást sem véve a körülötte zajló eseményekről. San látványával, ahogy a fiú alatt fekszik, kezdi összefűzni a tegnap este történtek mozaikjait, de az emlékek homályosak és zavarosak, mintha a szesz befolyásával együtt elszálltak volna.

San, elgondolkodva és óvatosan próbálkozik a tegnap esti emlékek feltérképezésével, de minden egyes erőlködés csak a fejfájás és a zavarodottság fokozódásához vezet. A szoba még mindig körülveszi a tegnap esti mulatságok hangulata, de Sannak egyáltalán nincs ötlete arról, hogy hogyan került ide Wooyounggal és mi történt az előző éjszaka folyamán. A lassan megvilágosodó napfény fájdalmasan sújtja meg a szemét, és ahogy furcsán nézi a környezetét, az ismeretlen és elmosódott emlékek láncolatát próbálja fejben tartani, miközben a tények csak nehezen jönnek össze a számára.

Wooyoung lassan nyitja ki a szemét, ébredése egy fáradt sóhajjal kezdődik.

-Jó reggelt szerelmem - suttogja Wooyoung fáradtan, és egy rövid, édes csókkal koronázza meg köszöntését, ahogy megpróbálja átlendülni a reggeli kábultságon.

Wooyoung szeretetteljes kis gesztusa azonban nem talál melegségre San szívében. A lágy csókot követően Wooyoung észreveszi, ahogy San meghatározott mozdulatokkal hátrál egy kicsit, kérdően nézve rá, mintha magában is megkérdőjelezne valamit.

Wooyoung, akit zavar az esetleges kényelmetlenség, próbálja leplezni az érzelmeit, de a szemében ott rezeg a bizonytalanság. Wooyoung és San közötti pillanat egyikük számára melegséggel teli, míg a másik számára szinte kihívóan hideg. A szoba hangulata megváltozik, és a reggeli napfény kevésbé lágyan simogatja a szívüket, mintha az ébredés egyszerre hozott volna magával meglepetéseket és érzelmek hullámát.

Wooyoung egy pillanatra elhallgat, majd félénken szembesíti Sant a kérdéssel:

-Nem emlékszel a tegnap estére, igaz?

San szemöldökét ráncolva néz Wooyoungra, miközben a szemeiben megjelenik az érdeklődés és a zavartság.

-Mire kellene emlékeznem? - válaszolja vissza, mintha az előző éjszaka eseményeit egy ködös homály borítaná el.

Wooyoung a kényes téma felé vezeti a beszélgetést:

-Mi... eléggé közel kerültünk egymáshoz.

San, az emlékezet homályában, próbálja visszaidézni az eseményeket. A kikerekedett szemei és az ideges pillantása elárulják, hogy a múlt esti események egyelőre számára is rejtélyesek. De pár pillanat beugrik neki a tegnap estéről.

San, ideges és frusztrált, dühösen kérdezi:

-Mi a faszért történt ez meg?!

Wooyoung megpróbálja magyarázni magát, de láthatóan meg van ijedve a szituációtól:

-A... azt hittem, te is akarod, igazából...

San azonnal szembesíti a tényekkel és felháborodva mondja:

-Miért akarnék én ilyent?! Nem vagyok buzi. Meg mi az, hogy "te is"?! Mivan, te akartad?

Wooyoung, szinte maga alatt hezitálva, próbálkozik a magyarázkodással, de San heves reakciója olyan falat húz közéjük, ami megakadályozza Wooyoungot abban, hogy szavakba öntse a gondolatait. A szobában terjedő feszültség egyszerre válik érzékelhetővé, mintha a láthatatlan súly akaratlanul is megnyomná mindkettejüket.

Wooyoung, akit az érzelmi zűrzavar és a váratlan konfrontáció teljesen meglepett, nem talál szavakat, és az érzelmei túláradnak. Láthatóan összezavarodott arccal és könnyes szemekkel próbálja felfogni, mi is történt valójában. Az árnyékba boruló szemek mögött meghúzódó fájdalom, szorongás és kétségbeesés úgy tűnik, szabadon kiszabadultak.

A szoba suttogó sírása csak tovább színezi a csendet, és mintha a megrekedt érzelmek Wooyoungból előtörnének. A könnyek, melyek az arcát árasztják el, mintha magukban hordoznák az összes szót, amit most nem tud kimondani. A feszültség és a csend különös hangulatot teremt, mintha a szoba is együtt sírna, szorongva a két fiú közötti szétválás miatt.

San, az idegességtől reszkető hangjával folytatja:

-Válaszolj!

Wooyoung a sírásba fojtja válaszát, mintha a könnyei válnának a szavai helyett. Az idegesítő csendben a sírás egyre csak erősödik, mint egy keserű dallam, amely végigszűrődik a szobában. San kifeszülve figyeli Wooyoungra, próbálva kihámozni belőle a választ, ami a könnyeiben talán elveszett.

Wooyoung, aki továbbra is könnyek között próbálja elnyomni az érzelmeit, most már szinte magába zuhanva sír. Az érzelmek szabadon áradnak belőle, de a szavak mintha egy láthatatlan gátba ütköznének, és nem találnak kivezető utat. A sírás, ahogy a teste megremegett, mintha a mélyből feltörő fájdalmat és zavarodottságot próbálná kifejezni.

A szoba tele van ezzel a sötét és feszült hangulattal, mintha a megrekedt érzelmek együtt sírnának a fiúval. San türelmetlenül és frusztráltan várja Wooyoung válaszát, de a síró fiú, mintha elveszítette volna a hangját, csak a könnyeiben talál kifejezést.

Egy nehéz lélegzetvétel után halkan és mélyen vallja:

-Kurva rég óta szeretlek. Az évek során, minden egyes pillanatban, mindig is szerettelek, de mintha láthatatlan lettem volna a szemed számára. Talán a szívem hangja túl halk volt, vagy észre sem vetted azt, ami mindvégig itt volt bennem - az a mély és tiszta érzelem, amit csak irántad tápláltam.

A fájdalom a szavak közé szövődik, ahogy folytatja:

-Soha nem vetted észre. Soha nem véltem elég fontosnak, hogy szóba hozzam, mert talán féltem a választól, vagy attól a pillanattól, amikor az én érzéseim egyoldalúak maradnak. A csend azonban csak megerősítette azt a fájdalmas valóságot, hogy szerelmem egy elveszett kórus volt a zajok között, amit sosem hallottál meg.

A keserűség és a vágy kavarognak benne, miközben bevallja:

-Azért feküdtem le veled, mert azt hittem, talán végre észreveszel. Talán az ágyban megérted azt a szótlan vallomást, amit szavakkal nem tudtam kimondani. Hittem, hogy a testünk összeolvadása megváltoztat majd mindent, hogy új érzelmeid lesznek felém, de talán csak a fájdalmat szaporította, és eltemetett minden reményt a szívem mélyére.

A könnyek megcsillannak a szemeiben, miközben hozzáteszi:

-Most itt vagyok, a szívem fájdalomtól megrendítve, vallom, hogy még mindig ugyanúgy szeretlek, talán még erősebben. Mégis érzem, ahogy a fájdalom elönt, miközben a szavaid megérintik a lelkemet. De szükségem volt rád, szükségem volt arra a lehetőségre, hogy talán te is meglátod, mennyire tiszta és őszinte a szívem, amikor veled vagyok.

San a váratlanul nehéz beszélgetés után csak némán ült, és figyelte Wooyoungot. A csend mintha a feszültséget tartotta volna magában, és a szavak ismét elvesztek a levegőben, mint egy elfojtott sóhaj.

-Most hagyjuk inkább ezt a beszélgetést. Meg sem történt - mondja San halkan, mintha a szavai magába szippantották volna a szobát, és most már csak a hangja maradt. A kijelentésében egyfajta végtelen fáradtság érződik, mintha a múltat el akarná temetni a jelen pillanat súlyával.

San feláll és felvéve a ruháit, mintha ezzel próbálná visszanyerni a kontrollt és elkerülni a további fájdalmat. A konyhába megy, mintha a hétköznapok rutinjába menekülne, melyben a problémákat elnyomhatja a mindennapi tevékenységek zajával.

Wooyoung még mindig ott ül a némaságban, szeméből az érzelmek csillannak vissza, de most már egyedül marad a fájdalmas csenddel, amely összezárja a szívét. A kapcsolatukat a konyhaajtócsapódás hangja választja szét, és mintha az érzelmek és a szavak is eltűnnek a ház falai mögött, mintha soha nem is történt volna semmi.