Ülök szobám kicsiny rejtekében,
merengek gondolataim tengerében.
Vajon a holnap is olyan lesz mint a ma?
Úgyan olyan szürke, megszokott
minden egyes nap.
Ez a szorító érzés itt bent.
Mintha testem jelezné,
"valami nincs rendben".
Úgy fáj...úgy éget...
Testem ring a fájdalom tengerében.
Miért kell íly sok bánatott elviselnem?
Hol vagytok most ti?
Kik régen azt ígértétek,
"ne félj én mindig itt leszek ".
Szavaitok mind végig,
csupán édesnek tűnö hazug "dallamok".
Én ostoba kis naív, mind végig hittem,
s "ittam" hazug szavaitok.
Bolond szívem mindig elhiszi.
S azt súgja, "most az egyszer hidd el,
ez más lesz".
Kell egy támasz ki nem csak ígér.
Ki szívem s lelkem, mind végig figyelve "kíséri".
Kell ki szívem gyógyítja,
ki szeretne, féltve óvna.
Hol vagy boldogság,
mond miért tűntél el?
Miért nem kopogtatsz már oly rég én nékem?
Búcsú nélkül csak úgy miért tűntél el?
Oly elérhetetlen, oly reménytelen...
Még várok, még egyszer megprobálom..
V.Ñiki
