Ajkamon lobog a múltnak édes íze,
neved itt dobog szilánkos szívemben.
Hangod többször felidézem,
a boldog emlékképek váratlanul feltörnek.
Néhány emlék oly fájó,
az idő múlása vinni akarja.
De nem tud mindent elvenni maradéktalanul,
képtelen kimosni véremből létezésed.
Hiányod bennem tűz lángjával lobban.
Néha úgy érzem, hamuvá éget,
ilyenkor két karod melegéért esedezem.
S vigasztal az elképzelt, féltő ölelésed.
Boldog a perc, ami visszarepít hozzád,
megtölti élettel haldokló szívemet árnyát.
Soha nem szakad el lelkedtől lelkem,
békét teremtő sziget vagy az idő tengerében.
Hozzád száll minden feltörő sóhajom,
megárvult életem hozzád vágyva kiált.
Sorsom hegedűje gyakran felzokog.
Rád emlékszem most újra oly, sokszor...
V.Ñ
