Mond kedvesem, mi volnék én neked?
Mond miért érezteted ezt velem?
Szívem oly erősen harcol az eszemmel.
Mond, most még is miért halványulsz el?
Tán rosszat tettem, s most ezért nem felelsz?
Szívem most még is beleremeg.
Vagy talán újra feledésbe merülünk mind a ketten?
Mond kedvesem, miért nem válaszolsz nekem?
Tán csalodtál volna, én bennem?
Ha tudnád most, hogy félek, minden szavamat papírra vésni neked.
Tűnődöm, most még is mihez kéne kezdenem?
Nem akarom, hogy újra álomképpé válj nékem.
Ha kell százszor letérdelek, s kérve kérlellek, hogy szeress még engem.
Hisz az én szívem mást szeretni már nem szeretne.
Oly szép volt, oly gyönyörű volt.
Mond kedvesem, mi történik most kettönkel?
Kérlek ne engedj el engem végleg,
szorossan tarts közel hozzád engem.
Úgy félek, úgy fázok, s most még is egymagam vagyok....
Nem tudom mi ez az érzés, annyira rideg, oly sőtét.
Könyörőgve kérlek, szeress engem, mert én téged elveszíteni nem szeretnélek....
Szívem féltve örzött kincse vagy én nekem.
Ha tudnád hányszor meséltem rólad csillogó, gyermeki szemekkel.
Hányszor ábrándoztam, hogy én legyek a mindened.
Engem hívj kedvesednek, egyetlen szerelmednek.
Mond miért van ez?
Mond, úgye ennek kettönk közt vége soha sem lesz?
Két kezed fogni szeretném, mert nekem te vagy a végzetem, az egyetlen reményem.
V.Ñiki
