Eljő az Éjsötét

A BIZALOM BIZALMASA

D O R O T H Y
~~~

Dorothy nem akarta elhinni, hogy éppen egy vámpír kádjából lépett ki, és a bőrédesgető törölköző, amit magára tekert olyan illatú volt, mint Jaskin andalító parfümje. Mindenesetre már fürdés előtt bebiztosította magát, és az ott talált kulcsot kétszer is a zárba fordította, mintha számított volna valamit, szétnézés közben pedig megállapította, hogy idebent nem várja újabb veszélyforrás. A forró víztengerben ücsörögve magához édesgette a szappan keltette habokat, hogy takarják a testét, hátha még a falakon is képesek átlátni egyes agyarasok. A törölközőt is olyan gyorsan tekerte magára, hogy szinte elesett közben.

Gondolni sem akart az előbbiekre, megalázottnak, legyőzöttnek és mérgesnek érezte magát a történtektől, de a képek nem engedték el őt. Újra és újra rémálomként ugrándoztak előtte, egyik apró csók a másik apró harapás után. És az ujjai... Az ágyéka minden képkockára felsajdult, a teste levakarhatatlan vágyódása megrémítette. Nem akart belegondolni, de mi van, ha a vörös hajú útjára lépett? Ha őt is pusztán elcsábították és bábjukként használják a mai napig? Minden azzal az átkozott harapással kezdődött, ha az nem lett volna, nem vesztette volna el a gátlásait, vagy omlott volna a szőke ördög karjaiba. Tényleg, a harapás!

A fürdőszoba tükréhez sétált és úgy fordult, hogy a bal vállára lásson. Nyolc apró pötty éktelenkedett a bőrén, eléggé feltűnően ahhoz, hogy három lépés távolságból észrevehetőek legyenek, de túl halványak ahhoz, hogy frissek. Összeráncolt szemöldökkel hajolt közelebb a tükörképéhez, már amennyire a mosdókagyló engedte, de még mindig furcsának találta a gyors gyógyulásukat. Feltétlenül pótolnia kellett a hiányos ismereteit.

Nem értette, hogy fajulhattak idáig a dolgok, viszont szívből remélte, hogy a fiú Jaskin ígéretéhez hűen valóban jobban lesz. Mert akkor ez a vágytól csöpögő rémálom is megérte. Nem lesz baj ha elhozzák neki, Clara ugyanis sokszor említette, hogy a falu lakosait az elrablása óta idegesítheti, hogy pátyolgatniuk kell. Már akkor dühösek voltak, mikor az idős asszony pusztán néhány napra távozott információt gyűjteni a fővárosba. Néha attól tartott meg is ölték, mondván, hogy neki már teljesen mindegy. Betegen a feldühödött parasztok között, vagy egészségesen egy vámpírfészekben. Már ő sem tudta, melyik a rosszabb.

Az ő helyzete sem volt bebiztosítva, még azt se bírta elhinni, hogy nem Jaskin állt a szobából kitoloncoló eset mögött. Túl gyorsan történt minden, ő pedig túl kevés választ kapott és túl sok mindent megengedett. Nem mintha más választása lett volna. Leginkább ezzel nyugtatta magát, hogy ne azon törje a fejét mit lehetett volna másképp csinálni. Ez a vámpír legalább még nem bántotta.

A lassú, ütemezett kopogás megrémisztette, rémületében a mosdókagylóhoz verte a kezét. Szitkozódva szisszent fel.

– Hé Dotti, hozattam neked új ruhákat. Gondoltam a régieket már nem vennéd vissza. – a vámpír gyanúsan kedves volt vele, nem tudott nem szemöldökráncolva a tükörképére bámulni miatta. A lány a túloldalon legyőzöttnek tűnt, a szeme egyszerre mesélt fáradtságról és rettegésről. Halovány hegek borították mindenütt, a szája repedezett volt, de a haja már nem tapadt a ragacsos sártól, sápadt bőre pedig a sebeket leszámítva tisztának és rettentően puhának látszott.

– Nem kellenek a ruháid, a fürdődben fogok megöregedni! – kiabálta ki, bármennyire is tűnt gyerekesnek közben.

– Előtte még berontok és beleharapok a combodba. – dorombolta lányan, mégis eléggé fenyegetően ahhoz, hogy a lány hátán felágaskodjanak a szőrszálak.