Eljő az Éjsötét

NÉGY LÁBON SÉTÁLÓ MÚLT

D O R O T H Y
~~~

– Tartsd a családodban ahogy akarod Kalon, attól még az ünnepek után elviszem magammal. – Elsinore úgy mosolygott Dottira, mintha nem kéne tartania semmitől. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És ő ettől legszívesebben a falba verte volna a nő fejét, hogy az megtanuljon tisztán látni és gondolkodni.

– Hatalmas öröm, hogy együtt dolgozhatok veled. – Jaskin rántotta ki a tébolyból. Újra megragadta a kezét, a kézfejét simogatta, mintha le akarta volna törölni róla az apja nyomait. Dorothy el akart tűnni ebből a szobából, átkozta magát, amiért azt hitte, könnyebben fog menni ez az egész. A bezártság és a rohamok nem segítettek rajta. És mintha Jaskin meghallotta volna a gondolatait, mert így folytatta: – Holnap este elmegyek érted és rendesen körbevezetlek.

– De Troy... - kezdte volna a szőkeség, mire Kalon szórakozottan leintette.

– Mintha szembeszállhatna a döntésemmel. Nem elkobzunk tőle, nem sértjük a szabályokat. A fő felügyelet még mindig az övé, ott laksz nála, ehet belőled, meg amit szokott. Amíg nem elbitorolni akarunk egy szava sem lehet. Utóbbival pedig csak matuzsálemek és pátriárkák élhetnek.

És Dotti leszegte a fejét, mert túl sok mindenen kellett gondolkodnia. Már azon is, hogy Jaskin miért pont egy ilyen egyenes utat választott arra, hogy nyomós oka legyen a közelében lenni.

Forgott vele a világ mikor végre kilépett a szobából, Jaskin karjába kapaszkodva. A fiú átadta őt Isisnek, aki feltehetőleg mindent hallott a megbeszélésből, majd köszönt, és a saját dolgára indult. A frufrus vámpírlány finoman megrázta a hercegnőt a vállainál fogva, a hangja szivárogva jutott csak el hozzá. Dorothy már félt tőle. Mert már bizonyitéka is volt miért nem engedték ki a szobájából. Félt visszamenni oda, félt Isis szemébe nézni, félt találkozni és egy ágyban aludni Troyal, aki végig hazudott neki. Hirtelen minden olyan rémisztőnek és fagyosnak érződött.

– Gyere te lány, segítek haladni. – Isis átkarolta, köszönés nélkül otthagyta az addigi kísérőjüket, majd elindult vele vissza a börtönébe.

A kiáltás mögülük nagyon hangosnak tűnt. Ismerősen idegesítőnek. És Dorothy már feladta számon tartani mennyi mindenkit akar holtan látni ezen a helyen. Még mindig a támogató karok között reszketett, mégis szembenézett Gwennel.

G W E N D O L Y N
~~~

A lány naplementekor az istállóban járt. Ritkább célállomása volt, mint a könyvtár és ide néhány kivételtől eltekintve sohasem társaságban jött. Bármennyire is erősködtek, elparancsolta magától a kíséretét, kockáztatva, hogy Sael dühös lesz rá miatta a kétes látogatók tudatában. A csizmája nesztelenül érte az istálló talpazatát, a testét meleg, rétegzett öltözet borította a hideg éjszaka ellen. Bőr íjászkesztyűiben markolta a fegyverét. Tegez nem volt nála, csak két nyíl, az egyik csupán azért, ha célt tévesztene.

Több boxot is elhagyott már, mire Mentához ért. A lovak aludtak, a lovakban nem volt semmi természetfeletti. Nem fordult meg a bioritmusuk a vámpírok szolgálata alatt, nem váltak hirtelen húsevőkké, vagy haltak gyötrelmes halált a napon. A lovak az éjszaka világában is lovak maradtak.

Menta állva aludt. Fehér szőre még mocskos volt a tegnapi lovaglástól, amit Gwen Dallian kíséretében tett meg. Azt figyelte, hogyan gyakorol a lány az állat hátáról lőni. A vámpír nem a tanítója volt, neki nem volt szüksége hátasra, hogy észrevétlen és gyors legyen. Ebben az istállóban nem is tartottak túl sokat, csak hobbiból, mert Geneviev úrnő szerette gyűjteni őket. A másik istálló Dallian fennhatósága alatt állt, ott azokat a lovakat tartották, akik az elrabolt embereket húzták el a Vörös Pecsét épületéhez. De Menta csak az övé volt, már tizenhárom éves kora óta. Az apja a születésnapján adta neki, állítása szerint az egyik kocsma elől kötötte el. Nem ajándék volt, a férfi el is felejtette milyen nap van, mikor a kezébe adta a kantárt. Mivel az előző póniját a szemei előtt kivégezte a lány engedetlensége miatt, kellett egy új, amin a kis cseléd gyorsan le és felér a városból a lopott alkohollal és élelemmel. A falu piacán hamar kinézték volna. A város nagyobb volt, tele tolvajokkal, már nem is számolták őket, alig emlékeztek az arcukra. Ha Gwen a faluból lop hamar, azt hamar megjegyzik. Gyalog napokba is beletelt az út, az apja pedig felismerte, hogy ezen semmi fenyegetés sem segíthet, ezért lopta el Mentát, valójában a fene se tudja honnan, mert sohasem követelte vissza senki.