𝐉𝐄́𝐆𝐒𝐙𝐈́𝐕𝐄𝐊

𝐇𝐀𝐑𝐌𝐀𝐃𝐈𝐊 𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓

𝐁𝐞𝐥𝐥𝐚

Leo kifejezetten pontos. Kereken hat óra nulla nullakor hallottam meg a csengőt, ami a fiú érkezését jelezte. Pedig azt hittem, hogy késni fog, mivel neki sincs kedve idő tölteni velem.

Egész délután erre a találkozásra készültem lelkileg. Próbáltam nem idegeskedni, de amióta Leo közölte, hogy hatra jön, gyomorgörcsöm van. Szerencsére nem ragaszkodott ahhoz, hogy náluk tanuljunk, mert én abba biztosan nem mentem volna bele. Nincs az isten, hogy még egyszer betegyem a lábam a házba. Bár a szüleivel nincs bajom, sőt az anyukáját kifejezetten kedvelem, mégsem akartam a saját, számomra fájdalmas emlékeket rejtegető, szobájában korrepetálni a fiút.

A csengő megszólalásakor kiléptem a szobámból, és elindultam lefelé a lépcsőn, hogy beengedjem a fiú, de Mary már megelőzött, és mire leértem Leo már a nappaliban ácsorgott, ahol a szüleim és a húgom is tartózkodtak.

A fiú zsebre tett kézzel, a vállán lógó táskával, álldogált. Haja szokásosnál is kócosabb volt, valószínűleg az edzés miatt, de ettől csak aranyosnak tűnt, nem pedig igénytelennek.

-Kérsz valamit, Leo? - kínálta kedvesen a mostohaanyám. - Van egy kis süti meg...

- Nem kér semmit - vágtam a szavába, mire mindannyian rám néztek. - Nekünk tanulnunk kell! Gyere, Leo!

Elindultam vissza a szobámba, a fiú pedig követett. Bár hallani nem hallottam, biztos voltam benne, hogy apáék most kettőnkről beszélnek. Az kellene meg, hogy össze akarjanak boronálni Leonard Blake-kel!

A szobám ajtaján belépve gyorsan körbefutattam a tekintetemet a helyiségen, hogy biztosan nincsen semmi kínos dolog valami látható helyen. Bár mikor hazaértem az iskolából, összepakoltam és fel is porszívóztam, ezért most a megszokottnál is nagyobb rend és tisztaság uralkodott.

Az íróasztalomhoz sétáltam, ahová már korábban kikészítettem a tanuláshoz szükséges füzeteket és tankönyveket, miközben Leo a szoba közepén megállva fordult körbe, feltérképezve a birodalmamat.

-Ülj le nyugodtan - mutattam az íróasztalnál lévő guruló székre.

- És te? - kérdezett vissza, miközben a földre dobta a hátizsákját.

- Én majd állok.

- Nem fogok úgy ülni, hogy közben egy lány áll mellettem - nézett rám úgy, mintha már maga a feltételezés is sértő lenne, hogy ilyen udvariatlan.

- Rendben - sóhajtottam, elindulva a földszinten lévő étkező felé. - Akkor hozok egy másik széket.

- Ne cipekedj, majd én - ért utol néhány lépéssel. - Csak mutasd melyik kell.

A franca azzal, hogy ilyen udvarias! Mennyivel egyszerűbb lenne utálni, ha egy bunkó gyökér lenne. Gyorsan megráztam a fejem, mielőtt azon kezdtem volna agyalni, hogy Leo milyen kedves valójában. Ne felejtsd el, Isabella, ő nem kedves, faképnél hagyott téged!

Az étkezőben Leo felkapott egy széket, és már indultunk is volna vissza az emeletre, amikor Mary észrevett minket, és mindenképp azt akarta, hogy Leo egyen a sütiből, ezért végül egy tányérsütivel, egy flakon gyümölcslével és két pohárral a kezemben zsonglőrködve értem vissza a szobámba.

-Bocsi Mary miatt - mondtam, amikor visszatértünk a szobába, és végre mindketten helyet foglaltunk az íróasztalnál. - De ő nagyon vendégszerető ember.

- Nem baj - válaszolt teli szájjal, miután a kezébe vett egy szelet süteményt, és az egészet eltűntette egyetlen harapással. - Nagyon finom!

Pislogás nélkül néztem rá, és nehezem esett megállni, hogy ne mosolyodjak el, de tudtam, hogy sikerült, mert Leo gyorsan leseperte a szája széléről a morzsákat, előszedte a füzetét a táskájából és várakozóan nézett rám.