Pár perc után végre kezdtem megnyugodni, hála Travisnek. Lassan kibontakoztam az öleléséből és amint realizáltam, hogy mi történt az elmúlt percekben éreztem, hogy az arcom a paradicsom színével lesz egyenlő. A pulcsim ujjával végigszántottam nedves arcomon, de nem mertem a fiúra nézni annyira kínosan éreztem magam. Csak az ajtó csapódásából és hangokból tudtam, hogy Travis beült a vezető ülésbe, aztán éreztem hogy beindította a motort. Lehajtott fejjel a nyitott ajtó felé nyúltam és becsuktam, majd bekapcsoltam az övemet, ezután pedig az ölemben fekvő ujjaimmal kezdtem játszani. Mikor kis idő elteltével sem mozdult az autó, félve oldalra pillantottam, így találkozott a tekintetem a fiúéval.
Travis arcáról semmit sem tudtam leolvasni, de olyan intenzíven bámult rám, hogy újfent zavarba jöttem tőle.
- Ne-nem szeretnél elindulni? - bukott ki belőlem halkan - El tudnál esetleg vinni még a boltba? Be kellene vásárolnom nagyjából a hétre, kissé kifogytak a készletek - tettem még hozzá, de semmi reakció.
- Persze nem kell megvárnod, a többit elintézem - kezdtem magyarázkodni miközben egyre kellemetlenebbül éreztem magam, hogy egyáltalán megkértem rá - Nem gond, hogyha most nem alkal...
- Jól vagy? - kérdezte lágyan, amitől a szívem szaporán kezdett verni.
Őszintén kérdezte és legszívesebben elmondtam volna neki, hogy nem, nem vagyok jól. Már egy jó ideje nem vagyok jól. Hogy évek óta félelemben élek, hogy félek a jelentől és a jövőtől, félek a nevelőapámtól, és féltem az édesanyámat is. Hogy fogalmam sincs hogy fogom megoldani a problémáimat, amik már réges rég túlnőttek rajtam. Ehelyett csak bólintottam egyet, aztán kibámultam az ablakon és csendbe burkolóztam.
Travis elvitt a szokásos bevásárlóközpontba és végig tolta utánam a bevásárlókocsit, én pedig a listámat elővéve pakolgattam bele mindent amire szükségem volt. Miután hazaértünk becipelte az összes szatyort és segített a kipakolásban is.
Néha éreztem ahogy a fiú tekintete lyukat égetett a hátamba, mintha várt volna valamit. Talán azt hogy megnyíljak neki és kimondjam azokat a dolgokat amik ott lebegtek körülöttünk. Nehéz volt beismernem, de tudtam hogy jelenleg én voltam a hibás azért, amiért nem mélyült a kapcsolatunk, egyszerűen képtelen voltam megnyílni neki. Persze kérdés, hogy erre szükség volt-e egyáltalán.
Ahogy a telefonját nyomkodó srácra pillantottam, elmerengtem azon mennyire megváltozott. Mármint valószínűleg mindvégig ilyen ember volt, csak felém viszonyuló hozzáállása és viselkedése vett 180 fokos fordulatot az utóbbi időben. Hirtelen felpillantott a készülékéből és egyenesen az enyémbe méllyesztette sötétbarna szempárját. Néhány másodpercig összekapcsolódott a tekintetünk, és miközben azon morfondíroztam mi járhat épp a fejében, megszólalt a csengő.
- Megyek és kinyitom - indultam el rögvest így megszakítva a szemkontaktust. Csak most vettem észre hogy a gyomrom mennyire görcsben állt a fiú miatt és a lábaim sem voltak túlságosan stabilak, de ezt igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
Ahogy kitártam az ajtót, egy ismeretlen lány nézett vissza rám, hosszú szőke haja volt, hatalmas szempillái és mélyen dekoltált fekete mini ruhája, mely épphogy takarta a fenekét.
- Hello, Travis itthon van? - kérdezte vékonyka hangján.
- Nos, igen itthon van, de jelenleg eléggé elfoglalt - válaszoltam és még én sem értettem miért mondtam ezt.
- Azt hiszem rám bármikor szívesen szakít az idejéből - mosolygott rám hamiskásan, majd kissé arrébb tolva engem már be is sétált a házba.
Nagyon otthonosan mozgott, mint aki már ezerszer járt itt.
- Travis hát itt vagy - pillantott be a konyhába és már be is lépett egy szó nélkül.
- Te meg mit keresel itt Mandy? - jött az értetlen kérdés, miközben én is beléptem hogy folytassam az ebédet.
- Gondoltam megleplek kicsit. Mostanában nem kerestél és hiányoztál már - biggyesztette le a száját - Nincs kedved egy kis szórakozáshoz?
Valamiért rossz érzés kerített hatalmába ezt hallva. Talán nem kellett volna visszajönnöm, akkor legalább ettől megkíméltem volna magam.
- Ne haragudj, de én már nem szeretném ezt folytatni - hallottam a fiú halk hangját.
Ezen a kijelentésén annyira meglepődtem, hogy majdnem levágtam az ujjamat szeletelés közben.
- Ezt meg hogy érted? - csattant fel a lány - Azt hiszed én valamiféle játékszer vagyok? - akadt ki teljesen.
- Erről szó sincs - tiltakozott Travis - Egyszerűen csak be szeretném fejezni.
- Ahogy gondolod, de biztos vagyok benne hogy meg fogod bánni. Akkor viszont késő lesz már - vágta oda neki felháborodottan a lány - Egy idióta vagy, érted? Értem sorban állnak a pasik, sőt lehozzák nekem a csillagos eget is ha azt akarom - bizonygatta miközben hátrálni kezdett, majd hirtelen sarkon fordult és kiviharzott a szobából.
- Ég veled Travis! - kiabálta még be, majd bevágta maga után az ajtót.
Néhány percig néma csend vett körül bennünket, amit végül Travis tört meg.
- Biztos te is hasonló véleményen vagy, mint Mandy - horkant fel idegesen.
Szembe fordultam vele és néhány pillanatig elgondolkodtam hogy melyik részére érti.
- Szerintem egyáltalán nem vagy idióta, ha erre gondoltál - böktem ki végül - Habár egy jó ideig nagyon hülyén viselkedtél, velem legalábbis, de megértem azt is, hogyha eleinte nagyon unszimpatikus voltam.
- Nos tény, hogy rosszul ítéltelek meg az elején és ezt sajnálom. Esélyt sem adtam neked és ezt igyekszem rendbe hozni, ha lehet még ilyet egyáltalán - vont vállat.
- Szerintem nagyon jó úton jársz. Azt hiszem Aaronnak igaza volt veled kapcsolatban - tettem még hozzá.
- Mégis mit mondott neked Aaron? - szaladt fel a szemöldöke.
- Ez titok, de egyszer majd talán elmondom - mosolyogtam sejtelmesen rá.
Láttam Travisen hogy majd megeszi a kíváncsiság, de végül beletörődött a sorsába.
- Kérem a telefonod! - nyújtotta felém a kezét hirtelen, mire csak összeráncoltam a szemöldököm - Kérlek - tette még hozzá.
Nem tudtam minek kellhet neki a telefonom, de végül előkapartam a zsebemből az apró készüléket és a kezébe nyomtam. Travis néhány pillanatig csak mereven bámulta az őskori nyomógombos telefonom, de nem fűzött hozzá semmit, csak elkezdett bepötyögni rajta valamit.
- Nekem most el kell mennem, de hogyha bármire szükséged lenne akkor hívj - adta vissza a kis készüléket.
- Rendben - bólintottam, miközben visszasüppesztettem a zsebembe a telefonom.
A fiú még egy utolsó pillantást vetett rám, aztán kifordult a konyhából. A nap további részében, mintha teljesen megváltozott volna minden. A kosáredzésen történtek eszembe sem jutottak többet, de ennek egyetlen oka az volt, hogy állandóan Travis járt a fejemben.
