Az ajtó nemsokára kinyílt és egy harmincas évei végén járó szemüveges nő lépett be rajta, őt pedig Travis követte.
- Itt volnánk, ő az új házvezetőnőnk, Cahterine - szólalt meg a fiú, mire a nő tüzetesebben megvizsgált a tekintetével.
- Üdv, én Dr.Gibson vagyok, de hívj nyugodtan Amelianak - mosolygott rám a doki kedvesen, majd Travis felé fordult - Innentől átveszem, menj nyugodtan a dolgodra.
Úgy tűnt, mintha régóta ismernék egymást. A fiú még egyszer rám pillantott, majd megfordult és kisétált a szobámból. A doki közelebb húzta az ágyamhoz a széket - amin nemrég még Travis ült -, és a földre tette vaskos táskáját.
- Szóval Travis azt mondta, hogy reggelre lettél rosszul. Mik a panaszaid? - nézett rám kérdőn, miközben feltolta orrán a szemüvegét.
- Valójában Travis szerintem egy kicsit eltúlozta a dolgot, nem vagyok olyan rosszul, mint ahogy ő azt állítja - mentegetőztem rögtön, abban reménykedve, hogy talán megúszom a vizsgálatot.
A nő halkan elnevette magát, aztán elővett egy kis jegyzetfüzetet.
- Igen, azt is mondta hogy valószínűleg így fogsz reagálni. Akkor inkább kérdezek, hátha így egyszerűbb lesz. Fejfájás?
Bólintottam egyet, aztán lehajtott fejjel a takaró szélét kezdtem piszkálni, miközben a doki több hasonló kérdést is feltett.
- Jól van, szerintem nincs komoly bajod, valószínűleg túlhajtottad magad és ezért legyengült az immunrendszered. Azt hiszem néhány nap alatt kihevered. Felírok láz- és fejfájáscsillapítót ha esetleg még feljebb menne a lázad, akkor nyugodtan vedd be. Most kérlek, vedd le a felsődet, megvizsgálom a tüdődet, aztán kész is vagyunk - mosolygott rám kedvesen, de bennem megállt az ütő egy pillanatra.
A nő elkezdett a táskájában turkálni, majd hirtelen előkapott egy sztetoszkópot. Nem volt már mit tenni, kénytelen voltam engedelmeskedni. Lassan levettem a pulcsimat, miközben valami hihető magyarázaton törtem a fejem és reménykedtem benne, hogy nem túl feltünőek rajtam a sebek maradványai. Dr. Gibson homlokán alig észrevehetően összefutottak a ráncok ahogy rám pillantott, de nem szólt semmit, csak megvizsgált, hogy nincs-e tüdőgyulladásom.
- Köszönöm, visszaöltözhetsz.
Gyorsan visszakaptam magamra a pulcsit, ő pedig közben elpakolta a felszerelését.
- Ugye tudod, hogy ilyen esetekben is van akitől segítséget kérhetsz? - szólalt meg hirtelen.
Halkan felsóhajtottam, de azért bólintottam egyet.
- Tud erről valaki? - kérdezte tapintatosan.
- Nem - nyögtem ki - De kérem, ne tegyen semmit! Hamarosan vége lesz... - néztem rá könyörögve.
A doki elhúzta a száját, de mégis bólintott egyet, amitől megnyugodtam.
- Emiatt ne aggódj! - simított végig a kezemen - De ha már úgy érzed nem bírod tovább, nyugodtan keress fel és találunk valami megoldást.
Örültem, amiért nem volt követelőző és nem akart mindent kihúzni belőlem, hanem inkább rám bízta a döntést. Dr. Gibson ezután elköszönt, aztán magamra hagyott a gondolataimmal. Most először történt ilyen, hogy valaki látott ruha nélkül, de valamiért megkönnyebbültem. Sokkal rosszabbra számítottam, már ami a nő reakcióját illeti. Reméltem, hogy tényleg nem fog erről senkinek beszélni, főként nem a hatóságoknak. Már csak néhány hetet akartam kibírni, amíg anya állapota javul, én pedig szerzek még egy kis pénzt az újrakezdéshez.
Fáradtan dőltem újra az ágyamba, a nyakamig betakaróztam és szép lassan elaludtam. Amikor legközelebb kinyitottam a szemeimet, a szobában már félhomály uralkodott. A bőröm felhevült a takaró alatt, de amint lerugdostam magamról, az izzadt testem azonnal libabőrös lett. Kikászálódtam az ágyból és elindultam a konyhába. A fejem szét akart robbanni annyira fájt, a szemeim égtek a láztól és a végtagjaim enyhén remegtek. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire rosszul vagyok, hiszen elég ritkán fordult elő, hogy megbetegedtem. Az egész házban csend volt, senkit nem találtam a folyosón, ahogy a földszinten sem. Már este fél hat is elmúlt, tehát nem értettem, hogy mégis hol lehetnek a ház lakói. A konyhában végül megakadt a szemem egy cetlin a hűtőszekrény ajtaján, amin egy rövid üzenet állt.
"Elvittem Hilaryt, majd este jövünk. Kaja a hűtőben."
Rövid és lényegretörő, Travistől nem is vártam volna mást. De vajon hova vihette a húgát? Kinyitottam a hűtőt, ami szinte teljesen üres volt, de találtam egy műanyag dobozban valami zöldségleves félét. Kiöntöttem egy tányérra, megmelegítettem, aztán enni kezdtem, habár nem volt semmi étvágyam. A folyadék jól esett a száraz, fájó torkomnak és a leves meglepően finom volt. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, úgy döntöttem készítek a családnak egy kis vacsorát, ha már egész nap nem csináltam semmit. Rossz érzés volt így itt lenni, hiszen ez a munkahelyem volt, én pedig tényleg csak aludtam egész nap. Szerencsére találtam a mélyhűtőben néhány fagyasztott csirke falatkát, amit olajban kisütöttem, aztán készítettem hozzá egy kis párolt rizst. Az biztos, hogy nem egy királyi lakoma, de több mint a semmi.
A vacsora készítés szörnyen kifárasztott, úgyhogy egy gyors zuhanyzás után visszamentem a szobámba aludni. A fejem zúgott ahogy a párnára hajtottam, és habár egész nap feküdtem, mégis iszonyatosan jó érzés volt újra vízszintesben lenni. Hamar elszenderedtem, de a rossz álmoktól többször is megébredtem az éjszaka folyamán. Kint már hajnalodott, amikor kinyitottam a szemeimet és álmosan végignéztem a szobámban, de az rémképeim ellenére nem volt ott rajtam kívül senki. A telefonom kijelzőjén még csak négy óra múlt tíz perccel, szóval eléggé korán volt a felkeléshez. Az éjjeliszekrényemen észrevettem egy pohár vizet, mellette a gyógyszeres dobozokkal. Elmosolyodtam, majd bevettem egy lázcsillapítót, habár tudtam, hogy nem attól fogok meggyógyulni. Ezután nyitott szemekkel feküdtem és a plafont bámultam arra várva, hogy reggel legyen és végre csinálhassak valamit. Pontban hatkor megszólalt az ébresztőm. Nem tudom hogy sikerült megint bealudnom, de úgy éreztem fáradtabb vagyok, mint alvás előtt. Lassan kivánszorogtam az ágyból, felvettem magamra még egy vastag pulcsit, aztán leszenvedtem magam a konyhába. Beindítottam a kávéfőzőt és amíg elkészült a fekete energiabomba, addig elmosogattam a tegnap összegyűlt mosatlan edényeket, ami tulajdonképpen három tányérból és két pohárból állt. A bögrémmel a kezemben leültem az asztalhoz és lassan kortyolgattam a tejeskávémat. Nemsokára lépteket hallottam, aztán megpillantottam Travis nyúzott arcát. A szemét dörzsölve csoszogott be, de ahogy észrevett meglepetten torpant meg.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá és már fel is álltam, hogy elkészítsem a kávéját.
- Ülj csak le, én is meg tudom csinálni - motyogta halkan - Jobban vagy?
Visszaültem a székre és onnan figyeltem ahogy a fiú elkészítette a kávéját. Amikor nem szólaltam meg, kérdőn rám nézett, így bólintottam egyet.
- Ha azt megittad menj vissza pihenni, látom rajtad, hogy még mindig nem vagy jól - mondta, majd kisétált az ajtón, de még hátraszólt a válla felett - Ja és nem kértem, hogy értelmetlen dolgokat főzz, szóval ezt hanyagold, ha lehet!
Mérgesen bámultam magam elé. Nem tudom mi idegesített jobban, az hogy ilyen könnyedén itt hagyott vagy hogy megint semmibe vette a munkámat. Persze tőle megszokhattam volna már. Miután megittam a kávém egyszerűen bedobtam a börgét a mosogatóba, aztán felcammogtam a szobámba, hogy a nap hátralévő részét ott töltsem. Elővettem rég nem látott könyvemet és olvasni kezdtem, de pár oldal után tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs róla mit is olvastam. Furcsa mód dühös voltam, de ami még meglepőbb, hogy megsértődtem Travis viselkedésén. Én!? Pedig most nem mondott semmiféle sértő dolgot. De akkor miért éreztem mégis így?
