Nem volt túl sok cuccom, így pár perc alatt összepakoltam a dolgaimat és lesiettem a lépcsőn, ahol Travis már várt.
- Biztos, hogy itthon hagyhatjuk Hilaryt? - néztem rá a kezeimet tördelve, de mielőtt megszólalhatott volna, kinyílt a bejárati ajtó és Mr. Wilkinson lépett be rajta.
- Szervusztok - nézett ránk meglepetten.
- Szia apa! Hazadobom Cathyt és jövök. Hilaryt lefektettem, de nézz majd be hozzá - biccentett az emelet felé.
- Jól van, menjetek csak. Ha hazaértél szeretnék beszélni veled - tette még hozzá, majd besétált a konyhába.
Travis feszülten bámult utána, de végül rám pillantott, majd az ajtóhoz lépett és kitárta azt.
- Gyere, induljunk - mondta és megvárta amíg kiléptem az ajtón.
Felnyitotta a garázs ajtaját, majd beszálltunk az autóba, lediktáltam a címem, aztán elindultunk. Az autóban halkan szólt a zene, éppen hogy csak hallani lehetett. Travis szótlanul vezetett, láttam rajta, hogy gondolatban teljesen máshol járt. Kibámultam az ablakon és teljesen belefeledkeztem a sötét város kivilágított tereibe. Boldog voltam, hogy nem kellett egyedül hazabuszoznom és ezt csak tetőzte a Travissel töltött délután. Oldalra pillantottam és feltérképeztem a sötétben kirajzolódó vonásait, mire Ő is felém fordult. Némán figyeltük egymást, amitől a szívem szaporán kezdett verni.
- Biztos, hogy jó irányba megyünk? - szólalt meg, ezzel elszakítva pillantását és megtörve a pillanatot. Kinéztem a műszerfalon és próbáltam beazonosítani merre lehetünk éppen.
- Igen, még két utcát menj egyenesen és aztán balra - válaszoltam, miközben kezeimet idegesen tördelni kezdtem. Még soha senki nem látta, hogy hol éltem és ez nem volt véletlen, hiszen borzasztóan szégyelltem.
Ahogy behajtott az utcánkba lassítani kezdett.
- Az lesz az, a tölgyfánál - mutattam előre.
Travis lassan előre gurult, majd megállt a házunknál és kinézett az ablakon. Éreztem ahogy elvörösödtem, főleg miután a fiú döbbent arcára pillantottam.
- Köszönöm, hogy elhoztál - szólaltam meg gyorsan, mielőtt bármit is mondhatott volna és ezzel együtt kipattintottam az övemet is.
- Szívesen - bólintott, majd végre elszakította pillantását a házról és rám nézett.
- Akkor én megyek - böktem az ajtó felé és kezemet a fogantyúra téve kinyitottam, de alighogy résnyire nyílt, Travis meleg tenyerét a csuklóm köré fonta, ezzel visszatartva engem.
Meglepetten pillantottam rá, miközben próbáltam természetesen viselkedni. Nem tudom, mikor kezdett el ekkora hatással lenni rám a fiú érintése vagy úgy eleve a jelenléte, de tudtam, hogy nem kergethettem magam hiú ábrándokba.
- Tudod, nemsokára lesz egy meccsem és szeretném ha eljönnél - mondta, miközben végig a szemeimbe nézett. Nem volt követelőző, mégis úgy ejtette ki a szavakat a száján, mintha nem is lehetne más választásom, minthogy elmegyek.
- Persze, szívesen elmegyek, úgysem voltam még - válaszoltam mosolyogva, majd akaratlanul is a kezeinkre pillantottam. Ez neki is feltűnt és talán félreérthette, mert elengedett és zavartan megvakarta a tarkóját.
- Mikor is lesz pontosan? - néztem rá kérdőn.
- Két hét múlva.
- Két hét? - húztam el a szám - Az nem lesz jó, akkor lesz Hilary balettbemutatója is.
- Tudom, de a meccs később lesz, szóval elmehettek mindkettőre, már beszéltem Sophieval. Először megnézitek a balettbemutatót, aztán együtt eljöttök a meccsre - állt elő az ötletével. Tehát már mindent előre eltervezett.
- Rendben és te nem jössz a bemutatóra? - kérdeztem, de már sejtettem a választ.
- Nem tudok, edzésünk lesz előtte. Ez egy fontos meccs lesz, ott lesz mindenki aki csak számít - hallottam a hangján, hogy tényleg ideges volt miatta, pedig még hátra volt addig jó pár nap.
- Megoldjuk, majd Sophie nénikéd felveheti videóra.
- Jól van, de ha lehet inkább ne hívd így, mert ki fog akadni ha meghallja - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam.
- Azt hiszem jobb lesz, ha most már mész. Apukád nem tűnik túl boldognak - biccentett a házunk felé, mire a szívem kihagyott egy ütemet.
Rémülten oldalra kaptam a fejem, és éreztem ahogy egy nagy adag levegő a tüdőmben rekedt. Ray ott állt az apró verandán, a falnak dőlve iszogatta a sörét miközben mereven bámult felénk. Megborzongtam sötét tekintetétől és valahogy egy pillanat alatt elszállt az eddigi jókedvem.
- Talán bemutatkozhatnék neki - vetette fel az ötletet, mire őrült módjára kezdtem rázni a fejem.
- Semmiképpen sem - vágtam rá, majd egy mozdulattal kitártam az ajtót és kipattantam a kocsiból - Még egyszer köszönöm, hogy hazahoztál. Jó éjszakát! - daráltam le, majd meg sem várva a válaszát becsuktam az ajtót.
Nagy levegőt véve megfordultam és a házhoz siettem, miközben hallottam ahogy a motor egyre jobban elhalkult, végül teljesen elveszett a város esti morajlásában. Ahogy az ajtóhoz értem eldünnyögtem egy "szia"-t, majd a házba lépve igyekeztem mihamarabb felszívódni. Ray persze végig a nyomomban volt, éreztem magamon a tekintetét.
- Ki volt ez a ficsúr? Minek furikázott haza? - kezdett bele a vallatásba, miközben töltöttem magamnak egy pohár vizet és hatalmas kortyokban el is tüntettem.
- A főnököm fia, nem fontos - vontam meg a vállam és elindultam anya szobája felé.
Ray felmordult és a karomnál fogva visszarántott.
- Mit mondtál neki? - vicsorgott rám dühösen.
- Semmit. Nem tud semmiről, oké? - bámultam magam elé.
Képtelen voltam ránézni erre a féregre. Valamiféle hörgés hagyta el a száját, miközben lökött rajtam egyet, így a falnak csapódtam, de örültem amiért ennyivel el is engedett.
Anya ahogy meglátott az ajtóban, felpattant az ágyról - már amennyire tudott - és pár lépés után az ölelésébe vont. Úgy szorítottuk egymást, mintha évek óta nem találkoztunk volna. Féltettem. Sokszor átfutott az agyamon, hogy ott kellene hagynom a munkát és inkább mellette kéne maradnom, de egyrészt nagyon jól kerestem itt, másrészt az utóbbi időben rájöttem, hogy egyre inkább szerettem Wilkinsonéknál dolgozni.
- Annyira hiányoztál - simogatta meg a hajamat, majd kicsit eltolt magától és úgy nézett rám könnyes szemekkel - Kislányom, te egyre szebb és szebb leszel - mondta, mire mosolyogva letöröltem a könnyeit.
- Gyere, üljünk le - irányítottam az ágyhoz - Hogy vagy? Jobban nézel ki.
- Tényleg jobban vagyok az utóbbi napokban, több az energiám. Kicsit rendbe tettem az udvart és néha főzök ezt-azt.
- Ennek nagyon örülök, de kérlek ne erőltesd meg magad túlságosan - kérleltem - Tudod, hogy az orvos azt mondta, sokat kell pihenned.
- Tudom, tudom. Ne aggódj, vigyázok magamra, de olyan jól esik, hogy végre tudok csinálni valamit - mosolyodott el - Na viszont, most már mesélj. Milyen fiúról beszélt Ray? - vette lejjebb a hangerőt.
Éreztem ahogy kissé elpirultam, így szégyenlősen lehajtottam a fejem, de aztán szép lassan mesélni kezdtem az egyetlen barátnőmnek, az édesanyámnak.
