Behind the curtains ~TAEKOOK~

7. Fejezet

A puha ágyba belesüppedve sóhajt fel, s bújik az idősebb mellkasába.

-Miért mondtad azt, hogy együtt vagyunk? - Kérdezte halkan.

-Nem tudom. Ez jutott eszembe.. - Motyogta Taehyung derekát átkarolva. - De lehetnénk.. - A fiatalabb fejét azonnal felkapja, s elkerekedett szemekkel nézett Jungkookra.

-Ho-Hogy mondtad? - Pirult el.

-Lehetnénk együtt.. - Mondta halkan és egy apró mosollyal közelebb húzta Taehyungot.

-T-Tényleg? M-Mármint ez azt ejlenti, hogy tetszem neked? - Kérdezte pirultan, s kerekre nyílt szemekkel. Jungkooknak elakadt a lélegzete a fiatalabb kérdésétől. Még ő maga sem gondolt bele abba, hogy mit mondott korábban. Csak kimondta. A férfi tekintete abban a pillanatban elsötétült, s Lisa jutott eszébe. Az első szerelme, az első párja, az első szeretkezése. Örök szerelmet fogadtak egymásnak, s mégis milyen vége lett annak.. Akarva, akaratlanul, szótlanná vált, szemei vörösen világítottak, s könnyfátyol vékonyan fedte őket. Taehyung szemöldökeit felvonva, megilletődötten nézett vissza a másikra, s reakciójából ítélve, nagyon nem érintette jól a kérdés. -S-Sajnálom.. Korai volt a kérdés.. É-Én nem akartalak idegállapotba sodorni.. - Motyogta bocsánatkérőn és kicsit elhúzódott a vámpírtól.

-Nem én.. Taehyung, hülyeség volt tőlem olyanokat mondani és hamis reményeket kelteni benned.. - Kezdett bele szorító mellkassal. Jungkook azt hitte, hogy már nem szereti a lányt és túl van mindenen, hogy a szerelem egy nagy faszság amit a gyenge életképtelen emberek találtak ki, hogy egy mesébe ringathassák magukat, hamis boldogság takarójában, csókok felleg ágyán. A Lisával történtek után nem akart szerelmes lenni, de Taehyung mégis nagyon is azzá tette őt. Elképesztően szerelmessé. Elhamarkodottan ejtett ki száján szavakat amikkel furcsa helyzeteket kreált és csak rosszabbá tette a dolgokat kettejük közt. Taehyung szemeit egy könnyfátyol fedte be, torkába gombóc szorult, mellkasára pedig egy fájó nyomás került. Próbálta nem mutatni, hogy fájt neki, de a szemei mindent elárultak. Taehyung mondhatni összetört. A férfi csak sóhajtott, s ott és abban a pillanatban még ezredszerre is megbánta, hogy megszületett. Utálta a tudatot, hogy bántja a fiatalabbat. Utálta a tudatot, hogy mindkettejüknek hazudik, csak mert képtelen bevallani magának és az ember fiúcskának, s képtelen tovább lépni abból a csalódásból és fájdalomból amit az előző kapcsolata okozott számára, ezzel is bántva mindkettejüket. Utálta, hogy fájdalmat okoz Taehyungnak. Mindentől és mindenkitől meg akarta védeni, de magától nem tudta. Gyűlölte magát, most még az eddiginél is jobban. Most legszívesebben elfutott volna, s soha vissza se nézett volna, nehogy meglássa Taehyung könnyeit.

-Semmi baj, barátok azért még lehetünk.. És én továbbra is etetnélek.. - Mondta halkan egy lágy, fájdalmas mosollyal. Jungkook vörös lélektükrei igézően fúródtak a másik forró, barna tekintetébe. Az ember fiú szíve teljesen kifacsarodott volt. Gondolataiban már rég eltemette magát, s nem tudott levegőt kapni a tudattól, hogy most lett visszautasítva attól a férfitől, akinek a lelkét is odaadta volna. Nagyon fájt neki. Nagyon. Taehyung legbelül megsemmisült, sírt, üvöltött, míg kívül egy mosollyal próbálta meg leplezni zavarodottságát és fájdalmait. Elátkozta magát, hogy aznap visszacsókolta őt, hogy korábban visszacsókolta őt. Kihasználva érezte magát, de nem csak testileg, lelkileg is. Ugyan nem feküdtek le, de szenvedélyes, mély és tagadhatatlanul szerelmes csókjaik voltak, melyek után kellemetlen egy olyat hallani, hogy mégsem kellene együtt lenniük, és elhamarkodottan mondta ki, a nem mellesleg komolyan gondolt szavait. Lehetnének együtt. Nem tetszik neki, ég benne a szerelem a másik iránt. Viszont gyenge. Képtelen tovább lépni, teljesen megbízni és a mának élni. Jungkook a múltban ragadt és képtelen szabadulni a rémes emlékeitől, melyek ébren is rémálomként követik, a sötétben megbújva. Taehyung szó szerint a vérét adta a férfiért, de úgy érezte ez nem volt elég, hogy ő maga nem volt elég az idősebbnek.

-Tényleg ezt szeretnéd..? - Kérdezte rekedtes hangon Jungkook. -Tudod, hogy el tudsz felejteni.. - Motyogta halkan, s szemeiben egy furcsa fény gyúlt.

-Ha akarnálak se tudnálak elfelejteni.. Honnan jött ez neked? - Kérdezte értetlenül Taehyung. -És igen, én ezt akarom! - Mondta hazugságát határozottan. Rohadtul nem ezt akarta. Jungkookot és a szerelmét akarta, egy életet vele, az örökkévalóságig. Ekkor viszont fejen csapta a felismerés. Rájött Jungkook szavainak jelentésére és a hatalmas, szűnni nem akaró katyvaszból már nem is látott ki. Megértette amit mondott neki az idősebb, mégsem értette. Nem értette miért mondd neki olyanokat, miért hazudik és miért viszakozik. Miért habozik, ha most boldogak lehetnének? Hát nem hisz a szerelemben? -Nem tudom, hogy most mi ütött beléd! Jungkook össze vissza beszélsz! Meg vagy te kattanva? Először még teljesen nyugodtan, szerelmesen mondod, hogy lehetnénk egy pár, erre betojsz és rámondod, hogy jah, mégsem szeretlek! Aztán fél perc múlva meg a vámpír képességeiddel el akarod felejtetni magadat velem? - Kiáltott rá könnyeit szabadjára engedve. Egy párnát megragadt, s azzal arcon vágta Jungkookot. -Tudod én nem félek szembenézni az érzelmeimmel és beismerni, hogy beléd szerettem! - Törölgette le könnyeit, s elfordult a megilletődött vámpírtól. - Miért nem ismered be te is? Félsz a szerelemtől? Mi történt veled? Miért hazudsz nekem? Ne nézz hülyének, tudom, hogy totkolózol! - Kelt ki az ágyból és sírva indult meg a fürdőszoba irányába. Jungkook sokkosan, könnyekkel szemeiben ült az ágyon, ám a sokkból felébredve gyorsan kapcsolt és a fürdőszoba ajtaja előtt termett extrém gyorsan. Taehyung derekára fogott és belemart a puha húsba.

-É-Én.. - Kezdett bele remegő hangon, ahogy a megriadt szerelmére nézett. -Taehyung, én.. Nem akarlak szeretni..- Mondta halkan. -Szeretlek, de tudom, hogy rossz vége lesz ennek az egésznek.. - Szavai szinte vízhangoztak a félhomályba borult szoba falai közt, s Taehyung szíve hatalmasat, de fájdalmasat dobbant.

-Jungkook.. Miért nem akarsz szeretni? - Harapott ajkába, hogy feltörni készülő bömbölését visszatartsa. Hosszú csönd állt be kettejük közt és csak nézték egymást, könnyeik csendben folytak le orcáikon és keresték szavaikat. Különösképp Jungkook. Fogalma sem volt mit kellene mondani, el kellene e mondania, ha igen, hogyan? Végül remegve sóhajtott és egy kövér könnycseppet eleresztve hátralépett és lesütötte szemeit.

-Nekem.. Egyszer volt egy feleségem.. Még.. több száz éve.. - Kezdett bele halkan. Szavai megdermesztették Taehyungot, s kerek szemekkel nézett fel az idősebbre. Tudta, hogy nehéz témáról van most szó, s egyszerre hatalmas sokként érte őt Jungkook feleségének tudata. -De.. Annak csúnya vége lett.. - Fordult el. -Tudod, nagyon szerettem, Őt.. - Folytatta megtörten. -De nem mondtam meg, hogy mi vagyok, így jól is mentek a dolgok.. Született egy kisfiúnk is.. Gróf voltam, ő meg hercegnő.. Gyönyörű volt, költői szépség.. - Kalandozott el egy fájdalmas mosollyal. Ahogy a férfi előző párjáról beszélt, Taehyung szíve szúrni kezdett. Még mindig nincs túl rajta. Még mindig szereti. -Tudod, hatalmas álca volt az a szép mosoly.. - Fordult sötét, s rekedtre hangszíne. A fiatalabb érdeklődését ez pedig csak jobban fokozta. -A vámpírok akkor kerültek be jobban Koreába és ekkor a királyok, grófok, hercegek meg minden urak gyilkolták a vérengző fajtámat.. Senki sem tudta, hogy mi vagyok, egészen addig, míg valamelyik fajtársam, halálán vergődve elszólta magát. Hírem ment, így a feleségem kellemes, mosolya undortól eltorzult.. Meg ölte a fiúnkat, kiabált velem, megvert, engem is meg akart ölni.. De a legjobban, talán az fájt mikor megmondta... Hogy valójában miért is jött hozzám feleségül.. - A gombóc a torkában csak nagyobb lett, hangja pedig elmélyült, rekedtesebb lett mint azelőtt. -Azt hittem szeretett. Azt hazudta, hogy szeretett. Azt hittem csak ez a vámpír dolog miatt kattant be annyira.. Tévedtem..A pénzem és a testem kellett neki. A földjeim, a tulajdonom, mindenem.. Korea leggazdagabb grófja voltam, persze, hogy csak ez kellett neki. Hazudott nekem, azt mondta és tette amit hallani akartam. Ott rá kellett jöjjek, hogy a szerelem nem létezik, egy nagy hazugság, rossz vége van és nagyon fáj. - Taehyung szomorúan és döbbenten nézett az idősebbre. Soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen történet áll a háta mögött, s hogy már vagy több száz éve kísérti traumája. -Undorodtak tőlem az emberek, így én is undorodtam tőlük. Nem bíztak meg bennem, én sem bíztam bennük.. De most itt vagy te és teljesen belédestem. - Hangja elcsuklik és ismét lágyabban beszélt. -Ugyan te tudod, hogy mi vagyok, nem vagyok nyugodt ez ügyben.. És ha őszinte akarok lenni, akkor nem vagyok túl Lisa árulásán. Nem szeretem, nehogy azt hidd, hogy tényleg ennyire a múltban ragadtam volna.. - Húzta újra magához az alacsonyabbikat. -Szeretlek, de félek. -